Szerinte az egész puccsos ügy csak arra jó, hogy az igazán fontos kérdésekre kevesebb idő maradjon. [2012. február 10. 23:33]
Gázolás miatt egy órás késéssel közlekednek a kecskeméti vasútvonalon a szerelvények. [2012. február 10. 21:53]
A Nap kel: 6 óra 56 perckor, nyugszik: 17 órakor.
A Hold kel: 21 óra 51 perckor, nyugszik: 8 óra 7 perckor.
Névnap: Bertold, Marietta. Egyéb névnap: Adolf, Dezső, Elek, Mária, Teodolinda. [2012. február 10. 21:07]
Megszületett Mary Quant divattervező, a miniszoknya megalkotója.
1934. 02. 11. - 78 éve [2012. február 10. 20:57]
Egy ember meghalt, egy másik pedig megsérült, amikor elgázolta őket egy villamos pénteken Budapest XI. kerületében, a Bartók Béla út és a Ballagi Mór utca sarkánál. [2012. február 10. 20:55]
Civil, laikus, értelmiségi szerepfelfogása a volt államfő népszerűségének oka. [2012. február 10. 20:38]
A 2010. évi fordulat egy senki által nem vitatott nagyarányú választási győzelem volt, amelyet azonban a győztesek forradalommá stilizáltak, miközben valójában alkotmányos államcsínyt valósítottak meg írja az ÉS-ben Radnóti Sándor Zugügyvéd-állam című cikkében. [2012. február 10. 20:36]
7,3 millió forintért hozatta haza kormánygépen a fiát. [2012. február 10. 20:06]
Az EB nem tolerálja tovább sem a mellé-, sem a kettős beszédet - ez látszik Navracsics Tibor brüsszeli szerepléséből a Varánusz blog szerzője szerint. [2012. február 10. 19:55]
Nem jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte pénteken a Nyíregyházi Törvényszék azt a záhonyi határállomáson szolgálatot teljesítő határrendészt, aki társával együtt pénzt kért a Magyarországról Ukrajnába átlépni szándékozó ukránoktól. [2012. február 10. 19:45]
Szombaton valószínűleg el kell rendelni Budapesten a szmogriadó riasztási fokozatát - közölte a Főpolgármesteri Hivatal péntek este, hozzátéve: ha ez megtörténik, akkor vasárnap reggel 6 órakor életbe léptethetik a gépjárműforgalom korlátozását is. A fővárosban jelenleg a szmogriadó tájékoztatási fokozata van érvényben. [2012. február 10. 19:35]
Összesen hétszáz liter veszélyes klórvegyület ömlött ki pénteken egy budapesti, soroksári logisztikai központ padlójára. A területet megtisztították, senkinek sem esett baja. [2012. február 10. 19:15]
100-200 fős tömeg köszöntötte a Vérhalom térnél fekvő villája előtt Göncz Árpádot, aki a mínuszok ellenére is az erkélyről hálálta meg a jókívánságokat. [2012. február 10. 19:08]
Szombaton dél felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, beborul az ég. [2012. február 10. 18:50]
Ürügy volt csupán Göncz Árpád kilencvenedik születésnapja az OSA Archívum pénteki, a köztársaságról szóló gyorskonferenciáján, ugyanis demokráciánk első államelnökének neve kevesebbszer hangzott el, mint Orbán Viktoré. [2012. február 10. 18:45]
Kim Lane Scheppele interjújából szemléz részleteket a Kötöttségek nélkül blog, melyből kiderül, miért vagyunk "tízmillió füles országa". [2012. február 10. 18:35]
A magyar kultúra napja alkalmából a nemzeti erőforrás miniszter Brunszvik Teréz-díjat adományozott Czencz Ágnes nyugalmazott hévízi óvodavezetőnek kiemelkedő óvodapedagógiai munkájáért, valamint az óvodapedagógus-képzésben végzett kimagasló tevékenységéért, a hévízi Brunszvik Teréz óvoda megalapításáért, sajátos arculatának, hagyományainak, értékeinek megteremtéséért. [2012. február 10. 18:31]
Orbán Viktornak nem a puccsisták miatt kellett, úgy tűnik, a székét féltenie, hanem azért, mert Magyarország a csőd szélére került, miközben összeveszett az ország szinte valamennyi hitelezőjével - írja a Véleményvezér blog pénteki bejegyzésében. [2012. február 10. 18:30]
Valamennyi vádpontban bűnösnek találták. [2012. február 10. 18:20]
Két év alatt teljesen megváltozott a véleménye a Fideszes Járóka Lívia EP képviselőnek az előző kormányok romastratégiájáról - mutatott rá a Képviselő Funky blog. [2012. február 10. 18:17]
A Balatonon kialakult 15-23 centiméter vastag jég a parti sávban alkalmassá vált a sportolásra, egyre több helyen várják ingyenes jégpályákkal a sportolni, szórakozni vágyókat, a hétvégi különleges téli programok között lesz jégkarnevál, jégszobrászat, sőt még búvár bemutató is. [2012. február 10. 18:15]
Szexuális szolgáltatásokat nyújt a lengyel egyetemisták ötöde egy wroclawi szociológus felmérése szerint, a jelenséggel a Lengyelországban február második felétől vetített Szex felsőfokon (Sponsoring) című filmjében Malgorzata Szumowska rendező is foglalkozik. [2012. február 10. 18:11]
Több mint háromszáz vízmérő fagyott el a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. szolgáltatási területén az elmúlt napok rendkívül hideg időjárása miatt. A vízmérők cseréjéről a tulajdonosoknak kell gondoskodniuk, a költségek is őket terhelik - közölte a társaság pénteken. [2012. február 10. 18:05]
Beavatási szertartások, verés, lelki terror vagy szexuális zaklatás. Sok gyermeksportoló van kitéve ilyen kínoknak - hívta fel a figyelmet az UNICEF Magyar Bizottságának igazgatója. A MOB sportigazgatója úgy véli, néhány pofon belefér. [2012. február 10. 18:00]
A hétvégén elsősorban a déli megyékben lehet számítani jelentősebb mennyiségű havazásra, de ettől eltekintve nem várható változás az időjárásban, továbbra is marad a hideg tél, erős fagyokkal - közölte Gaál Áron, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa pénteken. [2012. február 10. 17:49]
Bízva a feltételekhez mért ígéretekben, a fővárosi közlekedési vállalat még mindig megmenthető szögezte le a polgármester. [2012. február 10. 17:38]
Szombaton, a "Becsület Napján" és vasárnap neonáci csoportok és szélsőjobboldali szervezetek tartanak több rendezvényt a fővárosban. A rendőrség a hvg.hu-val közölte, felkészült a megemlékezések helyszíneinek biztosítására. [2012. február 10. 17:32]
Rossz helykiválasztás, tervezési hiba, valamint a tározó alatt található agyagtábla ezek okozhatták a 2010-es iszapömlést a Magyar Alumínium (MAL) Zrt. vezérigazgatója szerint. Bakonyi Zoltán a Veszprémi Naplónak azt mondta: újra feldolgozták a tározóval kapcsolatos összes dokumentációt az elmúlt 30 évből. [2012. február 10. 17:05]
Szerenáddal köszöntötték a kilencvenedik születésnapját ma ünneplő Göncz Árpád volt köztársasági elnököt budapesti otthonánál. [2012. február 10. 17:02]
Az alapvető fontosságú élelmiszereket is érinti a döntés. [2012. február 10. 16:50]