1. Az uniós makrogazdasági egyeztetésből nem maradhat ki a szolidaritás és a demokrácia (OrientPress)
A Parlament kritikus választ adott a gazdasági és monetáris unió továbbfejlesztését célzó bizottsági tervre. A képviselők szerint a már meglévő rendszerek beüzemelése egyértelműen elsőbbséget élvez a mostani újabb javaslathoz képest. A csütörtökön nagy többséggel elfogadott állásfoglalásszerint a Bizottság nem fordított elegendő figyelmet az új javaslatok demokratikus ellenőrzésének kidolgozására ... [2013. május 24. 18:50]
Az Alkotmánybíróság 2013. május 27-én teljes ülés keretében több témát tárgyal közte a nemzeti vagyonról szóló törvényt, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 131/A. § (6) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés tárgyában készült határozattervezetet. [2013. május 24. 18:36]
Az európai valutaunió megerősödve kerülhet ki a válságból, ha a kormányok elvégzik házi feladataikat és nem a nemzeti önzés kerekedik felül - véli Mario Draghi, az Európai Központi Banki elnöke. Már jelenleg is stabilabb az euró, mint egy évvel ezelőtt - jelentette ki Draghi Londonban. [2013. május 24. 18:21]
Társadalmi egyeztetésre került az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról szóló nemzeti fejlesztési miniszteri rendelettervezet. A csütörtökön a kormány honlapján közzétett dokumentum tengelyszámtól függően határozza meg a fizetendő infrastruktúra-díjat, amelyheza jármű környezetvédelmi besorolásától függő szorzó tartozik; a szorzat adja az útdíj mértékét. [2013. május 24. 18:07]
Azúj egészségügyi szakfelügyeleti rendszer az eddigieknél hatékonyabb feladatmegosztást célozza - közölte a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) pénteken az MTI-vel. A szakfelügyeleti rendszer átalakításáról szóló rendelet szombattól lesz hatályos. [2013. május 24. 17:53]
A nyugdíjszolgáltatás változásai minden családban érintenek valakit. Az átalakulásról, az öregségi nyugdíjkorhatárról, korhatár előtti és özvegyi nyugdíjjogosultságról, az árvaellátás rendszeréről beszélgettünk Dr. Csíkos Zoltánnal a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságának vezetőjével. [2013. május 24. 17:23]
A Hungarikum Bizottság (HB) országos konferenciasorozatot szervez, amelynek célja, hogy ismertesse a megyei önkormányzatok, a települések és a művelődési intézmények vezetőivel, szakembereivel a nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényt, valamint az annak végrehajtásáról szóló rendeletet - tájékoztatott a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében. [2013. május 24. 17:09]
AzÚj Széchenyi Terv keretében megjelent a 'Külső és belső adatforrások elemzését támogató tudásmenedzsment rendszer kialakítása' című, EKOP-1.1.18 kódszámú kiemelt felhívás. A projektjavaslat benyújtására 2013. május 24. és 2013. június 22. között van lehetőség. [2013. május 24. 16:55]
Budapest katasztrófavédelmi megállapodást írt alá az osztrák fővárossal május 23-án Bécs Városházán. Az egyezséget Budapest részéről Pesti Imre, Budapest Főváros Védelmi Bizottságának elnöke, Bécs részéről Mg. Wolfgang Müller, a Magisztrátusi Igazgatóság Szervezés és Biztonság Ügykörének vezetője írta alá. [2013. május 24. 16:27]
Az M5-ös autópálya 31-38 km szelvénye között, Inárcs térségében május 25-től felújítási munkálatok kezdődnek. A munka előreláthatólag három hetet vesz igénybe. [2013. május 24. 16:13]
Ismét megrendezik Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvénysorozatot, amelyhez tíz magyar nemzeti park csatlakozott, s célja, hogy felhívja a figyelmet a természeti értékek fontosságára, szépségére. A június 7-16. között zajló eseménysorozat keretén belül Nemzeti Parki Termék védjegyelismeréssel díjazott, különleges ízvilágú és minőségű termékek is bemutatkoznak. [2013. május 24. 15:58]
Nyilvánosságra hozták az Ipsos MORI által az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) nevében készített 3. páneurópai közvélemény-kutatás legfőbb eredményeit. Ennek értelmében a munkavállalók fele úgy gondolja, hogy a munkával kapcsolatos stresszáltalános, és tízből négy szerint ezt nem kezelik megfelelően a munkahelyen. [2013. május 24. 15:45]
Azok a viták, amelyek Magyarország bizonyos politikai intézkedéseiről, döntéseiről, politikai irányvonalairól szólnak, valójában alapvetően az Európai Unió és Európa jövőjéről szólnak - mondta Balog Zoltán, az emberierőforrás-miniszter szerint. Szerinte minden európai fővárosban Európa jövője a kérdés, s azt látja Európa kulturális és szellemi gyökereit gazdasági érdekek tépázzák. [2013. május 24. 15:33]
A hitelintézeti törvényt megsértve új díj bevezetésével terhelte tovább a tranzakciós illetéket ügyfeleire a KDB Bank Zrt. - olvasható a PSZÁF ma közzétett határozatában. A hatóság tízmilliós bírságot szabott ki a bankra, megtiltotta a jogsértés folytatását és kötelezte a jogtalanul beszedett több tízmillió forint ügyfeleknek történő visszafizetésére. [2013. május 24. 15:20]
Bizonyos sztatinok, vagyis a széles körben használt koleszterincsökkentő gyógyszerek növelhetik az esélyét a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának - számol be a Health Day egy Kanadában, mintegy ötszázezer lakos bevonásával készült tanulmány eredményéről. [2013. május 24. 15:07]
Deák Krisztina nyerte a legjobb rendező díját a Porto Alegre-ben megrendezett nemzetközi filmfesztiválon. A film valós eseményeket dolgoz fel, forgatókönyve pedig Aglaja Veteranyi A gyermek a forró puliszkába esett című regénye alapján készült. [2013. május 24. 14:55]
Jelenleg hatezer, az okmányirodáktól átvett olyan munkatársuk képzése zajlik, akik a kormányablakokban fognak dolgozni - közölte Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára pénteken Debrecenben. Hozzátette: a közigazgatás átalakításának minden lépése az ügyfelek érdekében történt. [2013. május 24. 14:42]
Az Európai Unió Tanácsa szerdán tartotta a 27 tagállam állam- és kormányfőiből álló ülését, ahol kiemelt kérdésként szerepelt az adóelkerülés elleni küzdelem. A tagállami vezetők ugyan csak kevés konkrét kérdésben hoztak érdemi döntést, az ülés mégis jól mutatja az Uniószintjén jelenleg zajló koncepcióváltást. [2013. május 24. 14:30]
Brüsszelnek látnia kell, hogy az egész európai közösség szempontjából létfontosságú a térség előtt álló kihívásokra adott válasz - ezt mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken, a 'Válságkezelés és reformpolitikákKözép- és Kelet-Európában' című konferencián. [2013. május 24. 14:17]
A szászvári várkastély helyreállítása, turizmusba való aktív bekapcsolása és a Dél-dunántúli régió gazdasági fellendítése is megvalósulhat a 'Szászvár - középkori élet a várkastélyban' című projekt keretében. A műemlék-együttes rekonstrukciós munkálatai a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) által elnyert pályázati támogatásból valósulnak meg. [2013. május 24. 13:52]
Az alacsony dózisú komputertomográfia (CT) hatékonyabb módja a tüdőrák felismerésének, mint a mellkasi röntgen - írja a Fox News. [2013. május 24. 13:40]
Egyszerűbb lesz magunkkal vinni kutyát, macskát vagy vadászgörényt a külföldi, nem kereskedelmi célú utazásokra, de az állatokra vonatkozó egészségügyi előírások szigorodnak: erről döntött az Európai Parlament. [2013. május 24. 13:27]
A béringatlanok piacán a nem vagy késedelmesen fizető bérlők ellen egyre nehezebb a fellépés, amit a piaci túlkínálat is tovább nehezít. Ettől függetlenül mind a bérlők, mind a bérbeadók számára fontos tudni, hogy a peres eljárás csak az utolsó lépés, amit számos egyéb másintézkedés - kaució, zálogjog, felmondás - megelőzhet. [2013. május 24. 13:15]
Mintegy másfél milliárd forinttal több forrást nyújt a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 2013-ban a Kérődző Szerkezetátalakítási Programban résztvevő gazdáknak. Az idén 14 milliárd forint áll rendelkezésre a juh- és szarvasmarhatartóknak, mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a Magyar Állattenyésztők Szövetségének (MÁSZ) küldöttközgyűlésén Herceghalomban. [2013. május 24. 12:55]
Már csak egy hét van hátra és a gazdálkodók bevallásainak több mint 80 százaléka még hiányzik. Közeledik május 31-e, a társaságok 2012. évi társaságiadó-kötelezettségének bevallási határideje. Ezen időpontra csaknem 400 ezer kettős könyvvitelt vezető társaságtól, illetve 15 ezer egyszeres nyilvántartást vezető adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a bevallás benyújtását. [2013. május 24. 12:45]
A B-vitaminról már régóta ismert, hogy fontos szerepet játszik az anyagcserében és az energiatermelésben, valamint hogy a B6 és a B12 vitamin hiánya vérszegénységet okoz. Egy új kutatás szerint a B-vitaminnak az Alzheimer-kór megelőzésében is fontos szerepe van - írja a Fox News. [2013. május 24. 12:35]
A Fidesz-frakcióban is támogatást nyerhet el az az ellenzéki módosító javaslat, mely egyes településeken a férőhelyek hiányát orvosolná azzal, hogy kitételekkel a családi napköziben is teljesíthető lenne az óvodai nevelés. Általában az ellenzéki javaslatok nem kerülnek napirendre, de ezúttal az oktatási bizottságban is támogatást nyert a javaslat, melyet tegnap este már meg is tárgyalt a T. [2013. május 24. 12:25]
Székesfehérvár Megyei Jogú Város és a Szabadművelődés Háza“Fogadj szót, fiam!'címmel pályázati felhívással fordul a magyar anyanyelvű pedagógusokhoz azzal a céllal, hogy 2013-ban, Szent István halálának 975. évfordulóján, államalapító királyunkhoz hasonlóan fogalmazzák meg intelmeiket a ma fiataljaihoz. [2013. május 24. 12:05]
Első alkalommal rendezik meg a VivArt! nemzetközi kulturális és művészeti fesztivált azzal a céllal, hogy megtöltse élettel a belváros átalakulóban lévő 'szellemét', no és üres kirakatait. A civil kezdeményezés központi témája a VI. és VII. kerület kreatív újjáélesztése aközösségek bevonásával. Spanyol, katalán és magyar művészek együttműködésével kínálnak programokat, többek között megfestik a Ki... [2013. május 24. 11:55]
Bűnmegelőzési és áldozatvédelmi program indult Budapest Főváros Kormányhivatala, a Budapesti Rendőrfőkapitányság és a Józsefvárosi Önkormányzat összefogásával. Mely rétegből kerül ki a legtöbb áldozat, kikből lesznek bűnelkövetők, hogyan lehet megvédeni a gyermekeket, hogy minél kevesebben kerüljenek bármely kategóriába? Többek között ezekre a kérdésekre adott választ a Rádió Orient stúdiójában Dr... [2013. május 24. 11:38]