A magyar származású filantróp milliárdos befektető Németországot hibáztatja, egy német bölcs szerint folytatni kell a megszorításokat. Vérre menő vita a recsegő-ropogó eurózóna jövőjéről. [2013. május 9. 9:36]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,21 pontos emelkedéssel, 18 522,63 ponton nyitott szerdán. [2013. május 9. 9:10]
Vagy a Magyar Posta, vagy a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. feladat lesz, hogy dohánytermékeket juttasson el azokra a településekre, ahol nem pályáztak trafikok üzemeltetésére - számolt be a Népszabadság. [2013. május 9. 9:07]
A jegybanki változásokról, az új monetáris politikáról és terveiről beszélt Matolcsy György, az MNB elnöke a Heti Válasznak adott interjújában. [2013. május 9. 8:31]
A Richter Gedeon Nyrt. 19,050 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el az év első három hónapjában, ami 2,441 milliárd forinttal, 14,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, és megegyezik az anyavállalat tulajdonosaira jutó adózott eredménnyel - közölte a társaság csütörtökön a tőzsde honlapján. [2013. május 9. 8:08]
Kínában a vártnál némileg magasabb, 2,4 százalékos volt az éves infláció áprilisban a márciusi 2,1 százalékot követően, míg a termelői árak 14 hónapja folyamatosan csökkennek - jelentette az országos statisztikai hivatal csütörtökön. [2013. május 9. 8:01]
A kamattámogatott lakáshitelezés év eleji és a szocpollal kapcsolatos szabályok várható változása élénkítheti az ingatlanpiacot mondta el az InfoRádióban az FHB Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese. Tokodi Gábor szerint a jegybanki alapkamat csökkenése szintén kedvező hatást gyakorol a hitelezésre. [2013. május 9. 7:44]
Megérkezett az első víziközmű működésiengedély-kérelem a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (MEKH), mégpedig a Fővárosi Vízművek Zrt.-től - írta a Világgazdaság. [2013. május 9. 7:34]
Megdöbbentő eredményt hozott a pénzügyőrség szlovák-magyar határ menti utakon szervezett ellenőrzés-sorozata, minden negyedik, az országba belépő kamion a fehérgalléros bűnözők számára fuvarozott írta a Napi Gazdaság. [2013. május 9. 7:20]
Csütörtök reggel fél hétkor egy euró 293,21 forintot ért. [2013. május 9. 6:55]
2-2,2 millió forintos állami támogatást kaphatnak azok a családok, akik beszállítottak a Hajdú-Bétnek számolt be a Magyar Nemzet. [2013. május 9. 6:37]
A bankok nem azért nem adnak pénzt a cégeknek, mert nem tudnak vagy akarnak, hanem azért, mert nincs mire mondta a hvg.hu-nak Csont Dávid, a CIB Bank nagyvállalati és projektfinanszírozási divíziójának vezetője. A legnagyobb hitelfelvevőknek tekinthető nagyvállalatok visszafogják hosszú távú befektetéseiket, aminek az oka a magyar környezet kiszámíthatatlansága és a vállalatokat sújtó extraterhek... [2013. május 9. 6:30]
A végrehajtási díjszabás módosításának köszönhetően jelentősen csökkenhetnek a banki adósok fizetési kötelezettségei írja a Magyar Nemzet. [2013. május 9. 6:10]
A jól menő musicalek többet fialtak, mint bármelyik film, vagy TV show. Még azt is meg lehet kockáztatni, hogy jobban hoztak a konyhára, mint egyes részvények. [2013. május 9. 5:30]
Rövid távon kedvezőnek nevezték az MNB hitelprogramját egy budapesti hitelkonferencián résztvevő banki vezetők, akik azonban jelezték, hogy elsősorban nem a hitelkínálattal, hanem a hitelkereslettel vannak gondok a magyarországi bankpiacon. Az Eximbank vezérigazgatója pedig azt jelezte, hogy a bank jelentősen bővítené a cégek exportfinanszírozását. [2013. május 8. 19:45]
Folytatódtak az egyeztetések szerdán a jegybank és a pénzintézeti szektor képviselői között a növekedési hitelprogramról, ezúttal a kis- és közepes bankokkal tárgyalt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetése. [2013. május 8. 18:17]
Nagyot erősödött a forint szerdán: az euró jegyzése a kora reggeli 296 forint feletti szintről 293 alá, február végi szintre csökkent. [2013. május 8. 17:47]
A Magyar Export-Import Bank Zrt. az idén 500 millió dollár értékű kötvénykibocsátást tervez meglévő, kétéves futamidejű, 2 milliárd eurós kötvényprogramjának keretében - mondta Nátrán Roland, a bank vezérigazgatója a Wall Street Journalnek adott interjúban. [2013. május 8. 17:38]
A Vodafone Magyarország szerdán beadta keresetét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ellen a hatósági szerződés megszegése miatt, de továbbra is bízik a peren kívüli megállapodásban közölte a vállalat az MTI-vel. [2013. május 8. 17:30]
Az Economist brit hetilap napi diagramja szerint Magyarországon európai összehasonlításban az átlagnál kevesebbe kerül egy kWh elektromos áram. A régióban ugyanakkor már nálunk a legdrágább az áram, a magas adótartalom is hozzájárul ehhez. Emellett érdemes megjegyezni, hogy a magyar bérek a régióban a legalacsonyabbak közé tartoznak. [2013. május 8. 17:26]
Erősödött szerdán a forint, az eurót délután négy órakor 293,78 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kora reggeli 296,76 forint és a kedd esti 296,01 forint után. [2013. május 8. 16:39]
Hosszú hónapok óta várnak a sportfogadók a Szerencsejáték Zrt. új online fogadási oldalára. A projektet már a tavalyi labdarúgó EB és a londoni olimpia előtt is beharangozták, a csúszás után most úgy tűnik, hamarosan indulhat a portál. [2013. május 8. 16:33]
Kartellgyanú miatt indított eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) öt gyógyszerforgalmazóval szemben. A gyanú szerint a cégek, egy közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódóan egyeztettek és megállapodtak az ajánlati árakban. [2013. május 8. 16:16]
Akadt nulla árbevételű vállalkozás, sőt olyan nyertes is a digitális tananyag fejlesztésére kiírt uniós pályázaton, amelynek ügyvezetője éppen munkanélküli-segélyt kapott. [2013. május 8. 16:06]
Volt diákjaitól kér pénzügyi támogatást a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) egy emailben küldött rektori levélben. [2013. május 8. 16:04]
Lassan újra eléri a válság alatti szintet a fiatalok globális munkanélküliségi rátája, 2013-ban mintegy 12,6 százalékuk volt munka nélkül, összességében pedig 73,4 millió 15-24 év közöttinek nem volt idén munkája. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet friss elemzése, a Globális ifjúsági foglalkoztatási trendek 2013-as kiadványa megdöbbentő képet fest a jövő ifjú munkavállalóiról, akik száma 2018-ig fol... [2013. május 8. 15:47]
Szabó Máté ombudsman szerint két törvény eltérően szabályozza a telekadót, ezért felkérte a nemzetgazdasági minisztert, hogy szüntesse meg az ellentmondást. [2013. május 8. 15:41]
Sztrájkbizottságot hozott létre a VDSZSZ Szolidaritás vasutas szakszervezet, hogy elérje, minél előbb létrejöjjön az országos bérajánlás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán, és ez alapján megkezdődjenek a bértárgyalások a MÁV-csoportnál - közölte a munkavállalói érdekképviselet szerdán, az elnökségi ülés után az MTI-vel. [2013. május 8. 15:23]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 63,07 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig. [2013. május 8. 14:48]
Éves alapon majdnem 30 százalékkal ugrott meg a munkanélküliek száma Cipruson, a válság úgy tűnik, most kezdi el igazán szedni áldozatait. [2013. május 8. 14:09]