Szeged szebb lett

Kérdezz, válaszolj és gyűjtsd a pontokat a nyereményért, egy
2 éjszakás, 2 fős, félpanziós, fürdőbelépős szálláscsomagért Gyulára! A pontgyűjtésből hátralévő idő:
- - - -
nap óra perc mp

Megújultak a szegedi egyetemi klinikákat övező közterületek, az uniós támogatással megvalósult beruházásnak köszönhetően elsősorban a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) már működő, illetve épülő klinikáihoz juthatnak el könnyebben az ott dolgozók és gyógyulók– közölte Botka László (MSZP) polgármester szerdán a Tisza-parti városban.

2011. december 21. 14:27

A cikk folytatása...


Kapcsolódó hírek
A Malév újraindítását kéri az MSZP a kormánytól A MSZP szakmai véleménye szerint a Malév még újraindítható, ahhoz csak kormányzati szándékra, elhatározásra lenne szükség - közölte Józsa István, a párt gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető-helyet...
Kiakadt a Fidesz, mert Kövért pünkösd előtt ítélte el az MSZP Potápi Árpád, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának fideszes elnöke nevetségesnek tartja a Kövér Lászlóval szemben csütörtökön megfogalmazott szocialista vádakat, amelyeket a házelnök ro...
Megkezddött a IX. Országos Sporttudományi Kongresszus Az utánpótlás-nevelés, a professzionális sport, a sportorvoslás, a szabadidsport és a rehabilitáció a kiemelt témái a csütörtöktl szombatig tartó IX. Országos Sporttudományi Kongresszusnak, melyet idé...
Az MSZP támogatja az abortusztablettát Az MSZP határozottan kiáll a nők önrendelkezési jogának csorbítása ellen, ezért fontosnak tartják a nők számára az abortusztabletta használati lehetőségét biztosítását - jelentette ki Kormos Kata, a p...
A kormány minden második forintot kiveszi az emberek zsebéből Az MSZP szerint a reálbérek és a bruttó hazai termék (GDP) csökkenése, valamint a vártnál magasabb infláció egyaránt az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának sikertelenségét jelzi.
Melyik lett Szeged Város Bora? Günzer Tamás 2011-es villányi chardonnayja nyerte a XVIII. Szegedi Borfesztiválon rendezett borverseny fődíját, az elismerést hétfőn adták át a Tisza-...

A vak embert kétszer közvetlen közelről lőtték hátba a Blaha sörözőnél A géppisztolyra hasonlító könnygázgránát kilövésére alkalmas eszköz egy tűzfegyver, nem egy csúzli reagált az Echo Tv Heti mérleg című műsorában Völgyesi Miklós nyugalmazott bíró arra, hogy az MSZP a...
MSZP: Minden jóérzésű embert felháborít a Horthy-rendszer reinkarnációja A Horthy-rendszer reinkarnálása nem a magyar társadalom akarata, hanem a szélsőjobboldali igények kormányzati tűrése - hangoztatták az MSZP politikusai szombaton Debrecenben a Református Kollégium elő...
MSZP: Az elmúlt két évben csak forráskivonás történt az egészségügyben Az MSZP szerint az elmúlt két évben az egészségügyben csak forráskivonás történt, előrelépés nem, és a gyógyszerkasszában is további kivonások várhatóak, mindez pedig a betegek gyógyulási esélyeinek r...
KRESZ, Pénzügyi ismeretek és erkölcstan Mérföldkőnek nevezte Hoffmann Rózsa, hogy elfogadta a kormány az új Nemzeti Alaptantervet. Szerinte versenyképes, értéktartalmú és modern lett. Így akár már jövőre is tanulhatnak kreszt, pénzügyi isme...
Szigorúbb büntetések Akár már egy 12 évest is meg lehet büntetni, ha gyilkolt - ez is benne van az új Büntető Törvénykönyvben, amelyről ma kezdtek vitázni a Parlamentben. A Fidesz szerint az emberek szeretnék, hogy ennyir...
Új tömbbel bővül a szegedi egyetem klinikai központja Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter helyezte el a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) új klinikai tömbjének alapkövét 2012. május 15-én.