Cimke: Kuba
A Ferencváros elnöke Kubatov Gábor arról beszélt, hogy kezd helyre állni a rend a klubbon belül. [2012. február 3. 17:25]
A kubai, a kínai és az orosz csapat is ott lesz jövő héten Debrecenben. [2012. február 3. 14:48]
A Ferencváros elnökétől, Kubatov Gábortól már megszokhattuk, hogy rendre reagálni szokott minden szurkolókat érintő fontos kérdésben. Így volt ez most Csizmadia Csaba átigazolása kapcsán is. [2012. január 31. 9:27]
Kubatov Gábor FTC elnökkel egyeztet ifjabb Albert Flórián az édesapjáról elnevezett, korábban már működő alapítvány új terveiről: szeretne nemzetközi Albert-utánpótlástornát, FTC-családi napot és szegény tehetségeket felkarolni. A Császár fia a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: marad Felcsúton, de egyszer egy komoly kihívás még visszavihetné az Üllői útra. [2012. január 30. 15:18]
Kuba soha nem fogja feladni azt az elvet, hogy a legfelsőbb hatalomnak egyetlen párt kezében kell összpontosulnia - közölte Raúl Castro államfő és pártelnök vasárnap a Kubai Kommunista Párt országos konferenciájának zárásakor. [2012. január 30. 11:13]
A Kubát irányító kommunista párt vasárnap véget ért, zárt ajtók mögötti értekezletén elmaradt a várt reformok bejelentése, és arra sem történt utalás, hogy bármilyen változás lenne várható a párt öregekből álló legfelső vezetésében. [2012. január 29. 18:08]
Kijelentette, hogy a vezetők új nemzedékének kinevelését az egyik legfontosabb feladatának tartja. [2012. január 29. 11:06]
Közölték, hogy nem zárható ki katonai agresszió sem az Egyesült Államok részéről. [2012. január 27. 19:16]
Három év után először nagyszabású hadgyakorlatra készül idén ősszel a kubai hadsereg, amely egybeeshet az amerikai elnökválasztással. [2012. január 27. 14:07]
Kuba 2012 novemberében az utóbbi három év legnagyobb hadgyakorlatát fogja végrehajtani. A gyakorlat a „Bastion Hadművelet” elnevezést kapta és ez lesz az első megmérettetése Leopoldo Cintra Frias tábornoknak, akit Julio Casas Regueiro tábornok 2011. szeptember 3-án bekövetkezett halála után neveztek ki a védelmi miniszteri posztra. [2012. január 27. 12:25]
Bártulajdonos lett VV Cristofelből (18). A ValóVilág kubai csődöre úgy döntött, sziporkázó személyiségét éjszakánként is megosztja a nagyközönséggel, aminek saját pubja ad majd teret. [2012. január 25. 17:43]
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke saját Facebook-oldalán leszögezte: a klub nem fog tönkremenni, noha sok európai csapatot fenyeget mostanság ez a veszély. [2012. január 25. 16:59]
Edzőjével, Robert Garciaval összhangban Nonito Donaire sincs oda az ötletért, hogy összecsapjon a kubai kiválóság Guillermo Rigondeaux-val: "Guillermo a lista alján van. Még egyáltalán nem győzött meg róla... [2012. január 25. 15:10]
A Rico Ramos felett aratott igencsak meggyőző sikere után Guillermo Ringondeaux a kispehelysúly legjobbjai ellen akarja megvédeni WBA világbajnoki címét. A kubai klasszis első számú célpontja a súlycsoportba éppen csak meg&... [2012. január 22. 19:24]
A kubai pöcsgipszelő kocsmát nyit, és ha az bejön, el is veszi Veronikát, akinek a vállalkozásába is be akar segíteni [2012. január 22. 10:43]
Péntek este Las Vegasban összecsapott egymással a Boksz Világszövetség (WBA) reguláris világbajnoka, Rico Ramos és az interim bajnok, Guillermo Rigondeaux. A kubai hat meneten keresztül bokszleckét adott a rendes világbajnoknak, majd egy testütéssel befejezte az összecsapást. [2012. január 21. 23:43]
Tavaly 7,3 százalékkal nőtt a Kubába utazók száma az egy évvel korábbihoz képest. [2012. január 21. 13:03]
Egészen fantasztikus bunyóval szerezte meg profi pályafutása első világbajnoki címét a kétszeres olimpiai bajnok Guillermo Rigondeaux. A mindössze kilencedik hivatásos meccsét vívó kubai a veretlen WBA kispehely... [2012. január 21. 9:52]
Meghalt egyötven napja éhségsztrájkoló kubai politikai fogoly helyi idő szerint csütörtökön egy Santiago de Cuba-i kórházban - közölte Elizardo Sánchez, az Emberjogi és Nemzeti Megbékélési Bizottság (CCDHRN) mérsékelt ellenzéki szervezet vezetője. [2012. január 20. 9:56]
A 31 éves Wilmar Villar Mendozát négy évre ítélték, mert ott volt egy ellenzéki tüntetésen. [2012. január 20. 9:55]
„100 years in 10 Minutes”. 1956-57: Szuezi Válság, a Szputnyik fellövése, 1959. január 1.: a Kubai Forradalom győzelme... [2012. január 19. 9:27]
Összedőlt egy már amúgy is düledező lakóház Havanna kellős közepén három ember halálát okozva - jelentette a kubai állami televízió szerdán. [2012. január 19. 6:48]
Február 4-én ad visszavágót Steve Cunninghamnek az újdonsült IBF cirkálósúlyú világbajnok Yoan Pablo Hernandez. A kubai bunyós októberben vitatható körülmények között vette el C... [2012. január 11. 13:47]
Latin-Amerikába látogat az iráni elnök, hogy megerősítse szövetségét az USA-ellenes baloldali vezetőkkel- Máhmúd Ahmadinezsad Venezuelát, Kubát, Nicaraguát és Ecuadort járja be, hogy bebizonyítsa a világnak: Iránnak is vannak még barátai. [2012. január 8. 13:23]
Négy országot érintő latin-amerikai körútra indult vasárnap reggel Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök: Venezuelában, Nicaraguában, Kubában és Ecuadorban igyekszik majd erősíteni országa térségbeli kapcsolatait - az Egyesült Államokkal szemben. [2012. január 8. 10:23]
A Marco Polo sorozat legújabb kötete biztos tippeket ad a Karib-tenger térségében található egyedülálló nyaralóparadicsom, Kuba megismeréséhez. [2012. január 6. 14:43]
Tizenhat képviselő, köztük a fideszes Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke, György István főpolgármester-helyettes, Kubatov Gábor fideszes pártigazgató, Meggyes Tamás korábbi esztergomi polgármester és Molnár Ágnes, a fejlesztési tárca államtitkára nem szólalt fel tavaly a parlamentben. [2012. január 6. 6:40]
Hallgatott Kubatov Gábor és Farkas Flórián is. Gaudi-Nagy Tamás viszont 22 órát át beszélt. [2012. január 6. 6:08]