Nem sokat tudni Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőről. Mindössze annyit, hogy rendszeresen szerepel a magyar médiumokban, emellett pedig igazgatója a Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetnek. Önmagáról nekünk is csak keveset beszélt, hiszen úgy véli, munkája fontosabb, mint a személye. [2009. július 28. 8:29]
Szentesen, a XI. Tiszai Euroatlanti Nyári Egyetem második napján, a számos előadás közt figyelemre méltó volt, mikor két biztonságkutató egyetemi tanár beszélgetett napjaink biztonságpolitikájáról. Az nyári egyetem hallgatói a kánikula ellenére érdeklődéssel hallgatták a kialakult párbeszédet a biztonságról és a világban meglévő problémákról. [2009. július 25. 7:57]
Családias hangulatban zajlott a BHKKA idei utolsó találkozója a Pallas Páholyban. Az est témája a Közel-Kelet volt.
A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja (BHKKA) vendége ezúttal Dobrovits Mihály egyetemi docens, Gazdik Gyula kutató és Réti Ervin újságíró voltak, a beszélgetést Koós Anna vezette. [2009. július 18. 8:29]
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő al-Shabaab szomáliai milícia fogságában van most már mindkét francia biztonságpolitikai szakértő, akit kedden elraboltak egy szállodából Mogadishuban, Szomália fővárosában. [2009. július 17. 12:39]
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő al-Shabaab szomáliai milícia fogságában van most már mindkét francia biztonságpolitikai szakértő, akit kedden elraboltak egy szállodából Mogadishuban,... [2009. július 17. 11:45]
A szomáliai fegyveresek által Mogadishuban elrabolt francia állampolgárok tanácsadók, akik hivatalos megbízás alapján biztonságpolitikai területen segítették a szomáliai kormányt - közölte a francia külügyminisztérium. [2009. július 15. 15:03]
Macedónia polgárai rövidesen megkapják a vízummentes beutazás jogát az Európai Unióba - ígérte kedden Szkopjéban Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, de nem kecsegtette... [2009. július 14. 21:55]
A szomáliai fegyveresek által Mogadishuban elrabolt francia állampolgárok tanácsadók, akik hivatalos megbízás alapján biztonságpolitikai területen segítették a szomáliai kormányt - közölte kedden a francia külügyminisztérium. [2009. július 14. 17:39]
A szomáliai fegyveresek által Mogadishuban elrabolt francia állampolgárok tanácsadók, akik hivatalos megbízás alapján biztonságpolitikai területen segítették a szomáliai kormányt - közölte kedden a... [2009. július 14. 15:35]
A szomáliai fegyveresek által Mogadishuban elrabolt francia állampolgárok tanácsadók, akik hivatalos megbízás alapján biztonságpolitikai területen segítették a szomáliai kormány munkáját– közölte kedden a francia külügyminisztérium. [2009. július 14. 13:34]
A Die Welt ismerteti, miért tartja egy elismert biztonságpolitikai szakértő Németországot a leggyengébb láncszemnek az afganisztáni katonai akcióban. A Frankfurter Allgemeine Zeitung interjút készített az osztrák külügyminiszterrel. [2009. július 14. 10:00]
Az EU-s vízumkötelezettség eltörlésének lehetőségére utalt hétfői belgrádi látogatásán Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja, anélkül, hogy egyetlen konkrét kijelentést is tett volna ezzel kapcsolatban. [2009. július 13. 21:47]
Az EU valószínűleg eltörli a szerbek vízumkötelezettségét - közölte hétfőn Belgrádban Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője. [2009. július 13. 15:58]
Az EU valószínűleg eltörli a szerbek vízumkötelezettségét - közölte hétfőn Belgrádban Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője. [2009. július 13. 15:04]
Az EU valószínűleg eltörli a szerbek vízumkötelezettségét - közölte hétfőn Belgrádban Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Néhány napon belül nagyon jó hírekre... [2009. július 13. 14:45]
Izrael elutasítja Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének javaslatát arról, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy bizonyos határidő lejárta után ismerjen el egy önálló palesztin államot akkor is, ha az izraeliek és a palesztinok nem tudnak addig megállapodni egymással. [2009. július 13. 9:18]
Izrael elutasítja Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének javaslatát arról, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy bizonyos határidő lejárta után ismerjen el egy önálló palesztin államot akkor is, ha az izraeliek és a palesztinok nem tudnak addig megállapodni egymással. [2009. július 13. 8:56]
Izrael elutasítja Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének javaslatát arról, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy bizonyos határidő lejárta után ismerjen el egy... [2009. július 13. 7:08]
Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője
felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy bizonyos határidő
lejárta után ismerjen el egy önálló palesztin államot akkor is, ha az
izraeliek és a palesztinok nem tudnak addig megállapodni egymással. [2009. július 13. 6:09]
Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy bizonyos határidő lejárta után ismerjen el egy önálló palesztin államot akkor is, ha az izraeliek és a palesztinok nem tudnak addig megállapodni egymással. [2009. július 12. 19:31]
Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy bizonyos határidő lejárta után ismerjen el egy önálló palesztin államot akkor... [2009. július 12. 17:25]
Javier Solana, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT), hogy bizonyos határidő lejárta után ismerjen el egy önálló palesztin államot akkor is, ha az izraeliek és a palesztinok nem tudnak addig megállapodni egymással. [2009. július 12. 15:40]
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Javier Solana tíz év után - mandátuma lejártával - ősszel távozik hivatalából. [2009. július 8. 14:22]
Manuel Zelaya hondurasi elnök megpuccsolásával egy platformra került Hugo Chávez venezuelai elnök és Barack Obama, az Egyesült Államok első embere – mondta a honvedelem.hu-nak Tálas Péter. A biztonságpolitikai szakértő szerint ugyanakkor közvetlen biztonságpolitikai veszélye nincs a közép-amerikai katonai akciónak, bár teret nyerhet az erőszak. [2009. július 7. 6:11]
Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője nem
kívánja meghosszabbítani megbízatását, amely tíz év után az idén
októberben jár le. Az ABC című madridi lap interjút közölt vasárnap a
spanyol politikussal, aki emlékeztetett arra: tíz éve tevékenykedik az
EU külügyi főképviselőjeként, és nem áll szándékában mandátuma lejárta
után folytatni ezt a munkát... [2009. július 6. 6:42]
Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője nem kívánja meghosszabbítani megbízatását, amely tíz év után az idén októberben jár le. [2009. július 5. 13:58]
Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője nem kívánja meghosszabbítani megbízatását, amely tíz év után az idén októberben jár le. Az ABC című madridi lap interjút közölt... [2009. július 5. 11:34]
A biztonságpolitikai és honvédelmi ismeretek társadalmasítása címszóval
tartotta kihelyezett elnökségi ülését Mátrafüreden, a TIT Hadtudományi
és Biztonságpolitikai Közhasznú Egyesülete, miután meghívást kapott a
Mátra Szakképző Iskola igazgatójától, Prof. Dr. Vasas Joachimtól. [2009. július 3. 0:00]
179. NATO Kommunikációs Stratégiához kapcsolódó támogatások igénybevétele (Pályázatfigyelő - Pafi.hu)
A kiíró pályázatot hirdet olyan civil szervezetek számára, amelyeknek célja elősegíteni az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének az európai és a globális biztonságpolitika alakításában, napjainkban játszott szerepével kapcsolatos ismeretek széleskörű terjesztését és ezzel is erősíteni hazánk NATO-tagságának társadalmi támogatottságát. [2009. június 24. 16:09]
Az afganisztáni tálibellenes akciókban részt vevő államok polgárainak megfélemlítése a cél azokkal a merényletekkel és emberrablásokkal, amelyek során a pakisztáni magyar nagykövetséget is fel akarták robbantani - mondta lapunknak Wagner Péter biztonságpolitikai szakértő. A pakisztáni hatóságok szerdán meghiúsítottak egy merényletsorozatot, amelynek öt európai állam - köztük Magyarország - diplomá... [2009. június 24. 16:05]