Szombaton Gabonban és Egyenlítői-Guineában indul a torna, Samuel Eto'o Kamerunja, Nigéria és Tunézia sem lesz ott, de így is van miért nézni. [2012. január 21. 0:40]
Mintegy kétezer nő tüntetett pénteken a dél-afrikai Malawi legnagyobb városában, Blantyre-ban tiltakozásul az ellen, hogy közülük többeket nyilvános helyen erőszakkal levetkőztettek, mert nadrágot viseltek. [2012. január 20. 18:15]
A cím talán kissé "erős", de a harckocsi körül kialakult - hosszú ideje tartó - helyzet kezd lassan olyan nevetséges lenni, mint a Rózsaszín Párduc címet viselő sorozat.A dél-koreai hatóságok ismételten elhalasztották saját fejlesztésű harckocsijuk, a K2 „Fekete Párduc” tömeggyártásának beindítását. [2012. január 20. 16:00]
A nő azzal vádolta, hogy nyitott házasságot javasolt. Romney adóbevallása miatt védekezett a vitán, előnye csak 1 százalék Dél-Karolinában. [2012. január 20. 15:39]
Több tízezer civilnek kell elhagynia lakhelyét a fegyveres, törzsi összecsapások miatt. [2012. január 20. 14:38]
Több mint hatvanezer civil menekült el a lakóhelyéről Dél-Szudánban a fiatal állam keleti részén dúló törzsi háború miatt - közölte az ENSZ értesüléseire hivatkozva az AfricaNews hírportál. [2012. január 20. 14:35]
A dél-koreai gyógyszerügyi hatóság csütörtökön megnyitotta az utat a világ első olyan szerének forgalmazása előtt, amelynek előállításához más emberektől gyűjtött őssejteket használnak fel. [2012. január 20. 10:33]
Dél-Európában, így Korzika szigetén is jelentős kártevő az eperfa pajzstetű (Pseudaulacaspis pentagona), évente 3 nemzedéke van. Megtámadja az őszibarackot, a mandulát és a kivit. Hogyan sikerültmegoldani ott a védekezést? [2012. január 20. 9:01]
Különféle szociális hálózatok felszólítására chilei diákok százai gyűltek össze csütörtökön a dél-amerikai ország fővárosának egyeteménél, hogy a közoktatás állami támogatását követeljék. [2012. január 20. 7:35]
Izraeli katonák letartóztatták csütörtök este egy ciszjordániai ellenőrzőpontnál a palesztin parlament Hamász-tagságú elnökét, Azíz Dvejket - közölte a politikus kabinetirodájának igazgatója az AFP-vel. Dvejket a Rámalláh és Jeruzsálem között úton vették őrizetbe, miközben a politikus a dél-ciszjordániai Hebron felé tartott. [2012. január 20. 5:25]
Jogerősen 8 év fegyházbüntetésre, 7 év fegyházra, illetve 1 év 6 hónap börtönre ítélt a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön három magyar férfit egy 2007-es dél-afrikai emberrablási ügyben. Az ítélőtábla ezzel helybenhagyta az ügyben első fokon eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság ítéletét. [2012. január 19. 19:09]
Élesedik a küzdelem, Gingrich Dél-Karolinában befoghatja a biztos nyerőnek tűnő Romneyt. [2012. január 19. 17:30]
A Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről filmezték le a vihart, a háttérben a Lovejoy-üstökös is látszik. [2012. január 19. 16:47]
A dél-koreai gyártó bejelentette, hogy még ebben a hónapban megkezdi egy nagy képátlójú átlátszó LCD-panel sorozatgyártását. A különleges panel számos területen hasznosítható. [2012. január 19. 16:04]
Levélben szólította fel a hiányzó magyar helységnévtáblák mielőbbi pótlására a szlovákiai országos útkezelőség, illetve négy megyei útkezelőség vezetőit és az érintett települések polgármestereit a Kétnyelvű Dél-Szlovákia (Dvojjazycné Juzné Slovensko) civil mozgalom. [2012. január 19. 14:46]
Öngyilkos tálib gyilkolhatott a dél-afganisztáni reptér közelében. [2012. január 19. 14:36]
Öngyilkos tálib gyilkolhatott a dél-afganisztáni reptér közelében. [2012. január 19. 14:36]
Félmilliárd guineai frankot, azaz 751 265 eurót kapnak az egyenlítő-guineai labdarúgó-válogatott játékosai, amennyiben nyernek az Afrika Kupa szombati nyitómérkőzésén, Líbia ellen Ezt Teodoro Nguama Obiang, az ország mezőgazdasági és erdőgazdálkodási minisztere, az ifjúságiszövetség elnöke jelentet... [2012. január 19. 13:45]
Ezúttal a Ducati főigazgatója, Gabriele Del Torchio beszélt röviden arról a háromnapos jerezi tesztről, amelyen Carlos Checa és Franco Battatini köröz a GP12-vel, azonban koránt sem a legjobb időben. [2012. január 19. 12:09]
Hat afgán civil életét vesztette egy öngyilkos pokolgépes merényletben a dél-afganisztáni Kandahár repülőterének bejáratánál csütörtökön közölte a rendőrség. [2012. január 19. 12:03]
A Real Madrid a Copa del Rey negyeddöntőjének első mérkőzésén a Bernabéuban 2-1-re kikapott a Barcelonától. A fővárosiak mestere szerint kár volna feladni a küzdelmet, de hangsúlyozta, a bajnoki cím megszerzése az első számú cél. [2012. január 19. 11:26]
2011 első tizenegy hónapjában a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeket 7 096 ezer vendég 18 316 ezer éjszakára kereste fel, ami az előző év azonos időszakához képest 1,0%-os növekedést, illetve 1,3%-os mérséklődést mutat. A magyarországi hét régió közül négy esetében nőtt,háromban pedig csökkent a forgalom: Közép-Magyarország, Nyugat- Dunántúl, Észak-Magyarország, és Dél-Alföld szálláshelyein ... [2012. január 19. 9:30]
Egészen kiemelkedő prémiumot kaphat Egyenlítői Guinea válogatottja, ha az Afrika Kupa nyitó fordulójában megveri Líbiát. [2012. január 19. 8:18]
Etienne Lavigne, a Dakar-rali versenyigazgatója azt mondta, hogy a viadal "jól érzi magát" Dél-Amerikában és még... [2012. január 19. 8:00]
Kedden este a Copa del Rey negyeddöntőjének első mérkőzésén a Barcelona 2-1-es győzelmet aratott a Real Madrid otthonában, és ezzel nagyon kedvező helyzetbe került a továbbjutás szempontjából. Íme a mérkőzés góljai és a legfontosabb történések. [2012. január 19. 7:45]
A kókuszdió (kókuszpálma)őshazájának Polinéziát tartják, de nem kizárt, hogy az egész dél-ázsiai szigetvilág több évezredes növénye. A bizonytalanság magyarázata a kókuszpálma termésének "önálló" útra kelése. [2012. január 19. 7:41]
Míg sok nő azért fogad örökbe gyereket, mert csak így élheti át az anyaság érzését, a világsztárok egészen más okból adoptálnak kínai, dél-koreai vagy éppen afrikai árvákat. Hollywoodban az elmúlt években ugyanis már-már divattá vált az örökbefogadás.Részletek » [2012. január 19. 7:30]
Elsőként Dél-Koreában lesz elérhető az LG Optimus Pad LTE tábla, amely 1,5 Ghz-es kétmagos processzort és 8. [2012. január 19. 7:00]
A Perut november óta sújtó esőzéseknek már halálos áldozatai is vannak - közölték szerdán a dél-amerikai ország katasztrófavédelmi szervei, hozzáfűzve, hogy 11 ember veszett oda az áradásokban. [2012. január 19. 6:22]
Szerda este rendezték a spanyol Király Kupa (Copa del Rey) negyeddöntőjének slágermeccsét, melyen a Barcelona a Real Madrid vendégeként győzött 2-1-re a Santiago Bernabeu stadionban, így rendkívül jó helyzetből várhatja a jövő heti visszavágót. [2012. január 18. 23:57]