Zach és Ben gyerekkori barátok. Még a középiskolában Ben reménytelenül szerelmes lett álmai nőjébe, ám amikor végre összeszedte minden bátorságát, hogy megkérje a lány kezét, az elköltözött a környékről. Tizenkét évvel később Ben még mindig nem tudta túltenni magát ezen, így a munkájába temetkezik. [2012. január 30. 11:47]
Nem ül le az ellenzéki kerekasztalhoz az LMP - döntött a párt kongreszusa a hétvégén. Többen - köztük Ertsey Katalin képviselő - gyermekeiket is elhozták az eseményre. Ha már ott voltak, őket is megkérdeztük. Videó. [2012. január 30. 10:12]
A vállalat speciálisan gyerekek számára fejlesztett ki olyan táblagépeket, amik a felnövekvő generáció fejlődését segítik a mai digitális társadalomban, így a gyerekek hamarabb tanulják meg kezelni azokat az eszközöket, melyek nélkül már lassan élni sem lehet. [2012. január 30. 9:01]
A később autista tüneteket mutató gyerekek agyi aktivitásának vizsgálata már az első életévükben jelzi agyműködésük másságát - állapították meg brit kutatók. [2012. január 30. 7:32]
Rejtélyes fejlövések - az apa adta a fia kezébe a fegyvert, amivel a fiú percekkel később agyon lőtte magát. Két gyerek a roncsok között - öt sérült a kecskeméti karambolban, Mórnál hatan sérültek meg. Felrobbant a családi kazán Borsodban - a fél ház megrogyott, a garázsajtó kiszakadt és kis híján levágta egy fiú lábát. [2012. január 29. 19:56]
Megsérült két gyerek egy balesetben Kecskeméten, két autó ütközött. Egyikük még csak egyéves, a másik tizenegy. Rajtuk kívül még három ember sérült meg, összesen öten. [2012. január 29. 17:55]
Élet-halál között volt a lány - életmentő beavatkozásra volt szükség, ha még néhány percet várnak, a lánybiztosan meghal. Házi őrizetben a pedofiliával vádolt tanár - azt mondják a gyerekek, hogy meztelenre kellett vetkőzniük az osztálykiránduláson. Kútba zuhant egy kisfiú Nógrádban - szomszédok próbálták kihúzni a másfél éves gyereket a jeges kútvízből. [2012. január 28. 19:56]
Házi őrizetbe került a pedofíliával vádolt dunakeszi tanár. A gyerekek szerint még tavaly ősszel egy osztálykiránduláson azt mondta nekik, játsszák azt, hogy meztelenre vetkőznek egymás előtt. Szemérem elleni erőszakkal és kiskorú veszélyeztetésével vádolják. [2012. január 28. 19:56]
A műsorvezető, aki nagyon boldog új barátnője, pontosabban már menyasszonya, Michelle Rounds oldalán, bejelentette, hogy családalapításra adták a fejüket. [2012. január 28. 13:57]
A Malagai Egyetem kutatói megalkották a Napi Stresszforrások Listáját, egy iskolás gyerekekre irányuló módszert. A szakértők szerint az gyerekek stresszes állapotában olyan fatorok működnek közre, mint például a kinézetük miatti aggodalom, a különórák, az egyedüllét. Tovább a cikkhez... [2012. január 28. 13:20]
Saját anyja gázolta el a gyerekét - nem érti a nő, hogyan került a kocsi mögé a kislány, a rendőrség nyomoz. Beszakadt a jég két gyerek alatt Berekfürdőn - azonnal a víz alá kerültek és elmerültek. Kommandósok teperték le a zsarolót - kétszázezer forintot adott, egymilliót kért vissza, drog és fegyver is volt a lakásban. [2012. január 28. 12:43]
''Gyerekek, gyerekek szeretik a perecet, sósat, sósat, jó ropogósat! Aki vesz, annak lesz, aki nem vesz, éhes lesz.'' [2012. január 28. 8:00]
Tíz utast vitt ötszemélyes autójában egy férfi Nagy-Britanniában, amiért egy évre eltiltották a vezetéstől. [2012. január 28. 5:34]
Saját kislányát gázolta el egy nő tolatás közben Veszprém megyében. Nem tudni: hogyan került a két éves gyerek a kocsi alá. A kislány csontjai szilánkosra törtek. Ősszel ugyanígy, tolatás közben gázoltak el egy kisfiút, aki életveszélyesen megsérült. [2012. január 27. 20:19]
Elgázolta a gyerekét - nem érti a nő: hogyan került a kocsi mögé a kislány, a rendőrség nyomoz. Beszakadt a jég két gyerek alatt Berekfürdőn - azonnal a víz alá kerültek és elmerültek. Kommandósok teperték le a zsarolót - 200 ezer forintot adott, 1 milliót kért vissza, drog és fegyver is volt a lakásban. [2012. január 27. 20:02]
Az énekes, aki állítólag még hisz abban, hogy megmenthető a kapcsolata a német szupermodellel, az Access Hollywood munkatársának mesélt arról, hogyan is közölték gyerekeikkel, hogy anyu és apu szakított. [2012. január 27. 18:57]
Los Angeles Kéznyomaikkal állítottak újabb emléket édesapjuknak Michael Jackson gyermekei, akik a Los Angeles-i Grauman Chinese Theater előtt tenyereltek a friss betonba. [2012. január 27. 17:58]
Megszüntette az előzetes letartóztatását a bíróság pénteken annak a dunakeszi tanárnak, akit gyerekek megrontásával vádolnak. Elrendelték a férfi házi őrizetét, 9 hónappal az őrizetbe vétele után. [2012. január 27. 17:58]
A másfél éves gyereknek nem esett baja. [2012. január 27. 17:31]
Szabó Eszter elmondta, amikor Angliában jártak a gyerekeket érdekelte, hogy mit, hogyan kell mondani angolul, így elkezdték őket tanítgatni. Otthon pedig kártyákkal folytatták, ahogyan az óvodában a németet oktatják nekik [2012. január 27. 17:01]
Az autista gyerekek esetében nem ritka, hogy egyéb nehézségek például tanulási zavarok vagy depresszió is nehezítik a mindennapjaikat, ám egy nemrég megjelent tanulmányból kiderül, hogy a kor előrehaladtával ezek a kísérő problémák eltérő módon hathatnak, és megeshet, hogy idővel új diagnózis felállítására van szükség. [2012. január 27. 16:25]
A versenysport nem a szépségről szól, de a Lotusból lett Caterham gépe láttán tényleg sírva fakadnak a gyerekek. [2012. január 27. 15:38]
Elhalasztotta a lengyel parlament a hatévesek kötelező iskoláztatásának bevezetését; a pénteken elfogadott törvénymódosítás szerint a hatéves gyermekek 2014-től lesznek tankötelesek, ami két éves haladékot jelent a 2009. évi törvénymódosításhoz képest. [2012. január 27. 15:38]
Nyugi, beteg gyerekeket támogat az extra lehúzós buli bevételéből. [2012. január 27. 13:22]
A világsajtó arról írt, hogy egy csaló magyar banda nyerészkedni akart a tragédiából, és azt hazudták, hogy eltűnt egy asszony és gyerek a hajón. Kártérítést is követeltek, ám egy New York-i magyar ügyvéd leplezte le a csalókat. [2012. január 27. 13:07]
A rendőrség jelenleg is vizsgálja az eset körülményeit. [2012. január 27. 12:54]
Beszakadt egy mesterséges tó jege két gyerek alatt pénteken Berekfürdőn közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. [2012. január 27. 12:51]
A később autista tüneteket mutató gyerekek agyi aktivitásának vizsgálata már az első életévükben jelzi agyműködésük másságát - állapították meg brit kutatók. [2012. január 27. 10:57]
Kutatók úgy vélik, hogy károsan hathat a gyermekek fejlődésére, ha egyszerre több különböző tartalommal szembesülnek, ezért nem jó, ha egy fiatal egyszerre néz tévét és internetezik. [2012. január 27. 10:54]
A fitneszedző képeit egy svájci nő használja fel a legnagyobb közösségi oldalon, úgy téve közzé azokat, mintha ő maga szerepelne rajtuk. Mindezt a legváltozatosabb képaláírásokkal igyekszik alátámasztani, az egyik fénykép alá például még azt írja, itt épp edz, a másikon pedig már három gyerekét ébresztgeti. [2012. január 27. 10:25]