Emberi jogi munkacsoportot alakíthat a kormány a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár vezetésével. A testület feladata lenne, hogy figyelemmel kísérje az emberi jogok érvényesülését Magyarországon, illetve hogy konzultációt folytasson a hasonló feladatot végző civil szervezetekkel és alkotmányos szervekkel. [2012. február 8. 17:27]
A magyar felsőoktatásról szóló jogszabályt vizsgálják Brüsszelben, hogy kiderüljön: sérti-e a személyek szabad áramlásának alapelvét, illetve a korai iskolaelhagyók arányának csökkentését célzó közösségi célkitűzéseket - tudta meg a BruxInfo. [2012. február 8. 17:11]
Az MSZPüdvözli a német kormányzó konzervatív CDU/CSU pártszövetség közleményét, amelyben reményét fejezi ki, hogy Orbán Viktor kormánya igyekszik majd megfelelni az uniós kötelezettségeknekés elvárásoknak, magyarán módosítja azokat a j... [2012. február 8. 16:48]
Jogi lépéseket tesz a Bors című napilappal szemben a Videoton FC annak a keddi cikknek a nyomán, amelyben a hazai futballisták fizetéséről írt az újság A székesfehérvári klub a honlapján többek között azt közölte az összeállításra reagálva, hogy az abban foglaltak, a labdarúgóikra vonatkozó összege... [2012. február 8. 16:45]
Korlátozta a parlamenti képviselők, szenátorok és az alkotmánybírák mentelmi jogát a képviselőház, a cseh parlament alsóháza. [2012. február 8. 16:03]
A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. tájékoztatása szerint az UniCredit Bank AG-vel (UniCredit) 2011. február 8-án megkötött 2.914.692 darab A sorozatú MOL törzsrészvényre (Részvény) vonatkozó opciós szerződés alapján fennálló opciós jogok valamennyi részvény vonatkozásában 2012. február 13-án pénzbeli teljesítéssel elszámolásra kerülnek. [2012. február 8. 15:25]
Hivatali visszaélés miatt 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélt a Kaposvári Törvényszék - 3 év próbaidőre felfüggesztve - szerdán nem jogerősen egy siófoki rendőrt, aki egy barátja és egy nőismerőse kérésére jogosulatlanul kért le, ellenőrzött adatokat a rendőrség számítógépes rendszerén. [2012. február 8. 15:23]
A diplomás pályakövetések vizsgálatakor egyértelmű, hogy még mindig a az egyetemi és főiskolai diplomákkal rendelkezőknek kell a legkevésbé tartaniuk a munkanélküliségtől. Még a sokat szidott jogi és közgazdasági végzettséggel rendelkezők is hamar, pár hónapon belül munkát találnak, ezzel szemben a keretszámokkal megnövelt, természettudományi területeken szerezett diplomáknak- egyelőre- nehezebb h... [2012. február 8. 15:22]
Az államilag finanszírozottaknak előírt kötelező magyarországi munkavégzéssel van gond. [2012. február 8. 14:40]
Uniós jogszabályt sérthet, és közösségi célkitűzésekkel is szembemehet a magyar felsőoktatási törvény, amely az államilag finanszírozott tanulóknak írna elő kötelező magyarországi munkavégzést–értesült a BruxInfo bizottsági forrásból. A portál úgy tudja, a tavaly októberben elfogadott jogszabályt, és az azt kiegészítő januári kormányrendeletet már vizsgálja is az Európai Bizottság, az oktatá... [2012. február 8. 14:31]
Uniós jogszabályt sérthet, és közösségi célokkal is szembemehet a magyar felsőoktatási törvény, amely az államilag finanszírozott tanulóknak írna elő kötelező magyarországi munkavégzést értesült bizottsági forrásból a BruxInfo. A hírportál úgy tudja: a tavaly októberben elfogadott jogszabályt, és az azt kiegészítő januári kormányrendeletet már vizsgálja az Európai Bizottság, az oktatási EU-biztos... [2012. február 8. 13:59]
A cikkben szereplő valótlanságok felbecsülhetetlen erkölcsi és anyagi károkat okoznak klubunknak és játékosainknak - írták a közleményben. [2012. február 8. 11:46]
A médiatörvény követelményeire hivatkozva tesz jogi lépéseket a Bors című napilappal szemben a Videoton FC annak a keddi cikknek a nyomán, amelyben a hazai futballisták fizetéséről írt az újság. A klub szerint a Bors azzal, hogy megírta Torghelle állítólagos bérét, "felbecsülhetetlen erkölcsi és anyagi károkat okozott" a klubnak és a játékosoknak. [2012. február 8. 10:57]
Az európai emberi jogi egyezmény több pontját is sértették Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes tavalyi előzetes letartóztatásának körülményei - derül ki a hagyomiklos.com-on nyilvánosságra hozott dokumentumokból, amelyeknek a létéről a Népszava számol be szerdai számában. [2012. február 8. 6:09]
Demonstrációt tartottak a BKV szakszervezetei a kollektív szerződésben foglalt jogok megtartása érdekében kedden a cég Akácfa utcai székháza előtt. Az érdekképviseletek petíciót adtak át a BKV vezetésének, és sztrájkot helyeztek kilátásba arra az esetre, ha nem rendeződik rövid időn belül a helyzet. [2012. február 7. 18:46]
Többéves jogi huzavona után úgy tűnik, mégis Ausztriában maradhat egy koszovói család, amelynek a sorsát évek óta figyelemmel követi az osztrák sajtó és a közvélemény. Az anya, Nurie Zogaj után a 20 éves Arigona Zogaj és két kamaszkorú fiatalabb testvére is egyéves ausztriai vízumot kapott, amely négy évre meghosszabbítható, majd állandó tartózkodási engedélyre váltható - erősítette meg a sajtóért... [2012. február 7. 17:57]
A BÉT vezérigazgatója a Societe Generale SA részére a Tőzsde Hitelpapír szekciójában 2012. február 8-i hatállyal kereskedési jogot engedélyez. [2012. február 7. 16:12]
A Malév menetrendszerinti járatainak leállásával kapcsolatos fogyasztóvédelmi kérdések rendezéséről tájékozódik a törvényhozás tavaszi ülésszakának első napján, jövő hétfőn tartandó ülésén az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottsága. [2012. február 7. 13:53]
JelentĹs engedmĂnyt tett a kormány a Magyarország ellen jogi eljárást indĂ­tĂł EurĂłpai Bizottságnak, az [origo] informáciĂłi szerint lehetĹvĂ tennĂ, hogy a 62 Ăves korhatárt elĂrt bĂ­ráknak mĂgse kelljen nyugdĂ­jba vonulniuk. A kormány egyelĹre informálisan jelezte BrĂĽsszelnek, hogy kĂsz elállni korábbi terveitĹl. [2012. február 7. 12:05]
A kormány hétfőn megállapodott a versenyszférán belüli bérkompenzációról a munkaadók és a szakszervezetek képviselőivel. A kérdést Matolcsyék úgy kezelik, mintha a közszférában az ügy már le lenne tudva. Pedig a februári fizetések kézhezvételével a jogszabály alá eső közalkalkalmazottak sem egyformán örülhettek. [2012. február 7. 11:29]
Mandátumát kitöltve, négyfősre csökkent apparátusával tovább dolgozna az alapvető jogok biztosának helyettese, hogy figyelemmel kísérje és elemezze a nemzetiségek oktatási, szociális és jogi helyzetében bekövetkező változásokat, de a hatékony munkavégzéséhez külső és belső források biztosítását tartja szükségesnek. [2012. február 7. 10:06]
A légitársaság öt százalékát tulajdonló Vnyesekonombank jogi lépéseket fontolgat. [2012. február 7. 7:53]
Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője szerint nem a büntetés a fő célja az uniós kötelezettségszegési eljárásnak, mivel az EU-s jogrend érvényre juttatása egyaránt érdeke a közösségnek és a tagállamoknak.     A képviselet-vezető az EU-akadémia előadássorozat hétfői rendezvényén azt mondta, az EU-ban a tagállamok feladata, hogy saját jogrendszerükön belül érvényesí... [2012. február 7. 6:49]
TiszekerÁgnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezető igazgatója szerint a jogi eljárásban Alberto Contadornak kellett bebizonyítania, hogy fertőzött húst fogyasztott, de ez a mostani ítélet alapján nem sikerült neki és ügyvédeinek. [2012. február 6. 23:22]
Megfosztaná a korábban az államtól kapott ingatlanaiktól egy fideszes javaslat azokat a pártokat, amelyek két egymást követő parlamenti választáson nem érik el a költségvetési támogatáshoz szükséges egyszázalékos szavazati arányt. Turi-Kovács Béla hétfőn kezdeményezte a pártok gazdálkodásáról szóló jogszabály módosítását. [2012. február 6. 18:42]
Az MSZP üdvözli, hogy a Külügyminisztérium és a KDNP elhatárolódott a jobbikos Gyöngyösi Márton nyilatkozatától, a szocialista párt elnöksége szerint azonban további lépések szükségesek a kormányzattól és az Országgyűlés elnökétől, és ha a holokausztot akár részben tagadó kijelentéseknek nincsenek politikai következményei, az igazságnak a jog erejével kell érvényt szerezni. [2012. február 6. 16:23]
Bizonyítottság hiányában felmentette a Magyar Gárda újraszervezésével vádolt Kormány Sándort a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB); a hétfőn kihirdetett ítélet nem jogerős. [2012. február 6. 14:53]
A Millenáris körüli utcákban nem lehet gyakorolni a gyülekezési jogot február 7-én. [2012. február 6. 13:04]
Uniós jogba és nemzetközi egyezményekbe is ütközik az új Munka törvénykönyve az ENSZ munkaügyi szervezete szerint. [2012. február 6. 10:00]
A jogszabály értelmében ugye 18 éven aluliaknak tilos. [2012. február 6. 8:51]