Az arab térség egyes országaiban tavaly kezdődött politikai fordulat az emberi jogok és a szabadság olyan mértékű kiteljesedésének lehetőségét jelenti, amilyenre a hidegháború vége óta nem volt példa - áll a brit külügyminisztérium hétfőn Londonban nyilvánosságra hozott éves globális emberi jogi jelentésében. [2012. április 30. 13:35]
Alkotmányellenesnek tartja a januárban hatályba lépett nemzetiségi törvény egyes rendelkezéseit az alapvető jogok biztosa. [2012. április 30. 9:36]
Egyre több szó esik az aszteroidák erőforrásainak a kitermeléséről, főként a műszaki megvalósítás nehézségeiről, pedig jogi téren is akadnak kihívások. [2012. április 30. 5:47]
Az alapvető jogok biztosa szerint alkotmányellenesen korlátozzák a nemzetiségek alapvető jogait a 2012. január 1-jén hatályba lépett nemzetiségi törvény egyes rendelkezései. Szabó Máté ezért ennek megállapítását és az általa tett indítványban megjelölt rendelkezések megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az MTI-nek vasárnap küldött közleményében... [2012. április 29. 16:20]
A Magyarországról az európai emberi jogi bírósághoz érkező kérelmek száma megugrott az utóbbi időben Strasbourgban, írja az ÉS-ben Magyar Gábor és Magyar György Dackorszak című cikkében. [2012. április 29. 16:11]
Legkevesebb 32 halottjuk volt az erőszakcselekményeknek szombaton Szíria-szerte: 22 civilt öltek meg a kormányerők, és tíz dezertőr vesztette életét a hadsereggel vívott harcokban - közölte vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). [2012. április 29. 13:45]
A Bosszúállók apropóján sokan kérdezték tőlünk, hogy kik szerepelhetnek majd egy esetleges folytatásban, mint új karakterek. Azt a bejelentésig nem igen tudjuk, de azt már sejtjük, hogy kik nem fognak benne lenni! [2012. április 29. 11:01]
A Győri Ítélőtábla pénteken jogerősen úgy döntött, hogy jelentősen enyhíti a Marian Cozma gyilkosaira kirótt büntetést. Az indoklásban a szóvivő úgy fogalmazott, nekik a jogszabályokhoz kell alkalmazkodniuk, nem a társdalom elvárásaihoz. Veszprémben teljes a felháborodás, és ez érthető. [2012. április 28. 22:46]
Mélységesen felháborította az MKB Veszprém kézilabdaklubot, a csapat szurkolóit és játékosait, hogy a Győri Ítélőtábla pénteken kihirdetett jogerős ítéletében jelentősen enyhítette a három fővádlott büntetését a Marian Cozma megölése miatt folyó perben.
[2012. április 28. 18:46]
Vagy hét évvel ezelőtt a jobboldal egyik lapjában hosszú elemző összeállítás jelent meg arról, hogy előző feleségem édesanyját, aki valóban brutális gyilkosság áldozata lett, én ölhettem meg. Írták ezt akkor, amikor a tetteseket már évekkel korábban elfogták, és jogerős ítélet után börtönben ültek. [2012. április 28. 16:21]
A körmendi kórház korábbi üzemeltetőjének, a Medisyst Kft.-nek, nem pedig az önkormányzati cégnek jár a kéthavi, gógyító munkáért járó finanszírozás - erről döntött jogerősen a bíróság. Mindez azt jelenti, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP) 150 millió forintot kell visszavennie, a májustól állami kézbe kerülő körmendi kórháztól. [2012. április 28. 16:00]
Egy unalmas időmérő őrületes véghajrájában a spanyol Alex Rins szerezte meg a jerezi versenyre a pole pozíciós indulás jogát. Sandro Cortese egy század másoperces hátránnyal a második rajtkockából indulhat, s Miguel Oliveira zárja majd az első rajtsort. [2012. április 28. 13:50]
Amerikai védelem alatt van az egyik legismertebb kínai jogvédő aktivista, a vak Csen Kuang-cseng (Chen Guangcheng), aki megszökött házi őrizetéből - közölte egy egyesült államokbeli emberi jogi csoport szombaton. [2012. április 28. 9:37]
Látszólag egyedi esetről van szó, de ha a hógolyó lavinává duzzad, a teljes magyar bankszektor üzleti terveit maga alá temetheti a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön nyilvánosságra hozott jogerős ítélete... [2012. április 28. 7:38]
A Kúria helyt adott Cser Ágnes felülvizsgálati kérelmének, és felfüggesztette annak a jogerős ítéletnek a végrehajtását, amely semmissé nyilvánította az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) 2010-es, Cser Ágnes elnökké választásáról szóló kongresszusi határozatát. [2012. április 27. 20:59]
Nem kaphatja meg az élettársa veséjét egy fiatal lány, mert a férfit ma 13 év börtönre ítélték, és egy jogszabály szerint nem engedhetik ki még a műtétre sem. A férfi társával két éve megölt egy idős asszonyt, ezért ítélték el. A férfiról kiderült, hogy tökéletes donor lenne, és már többször kérték, hogy engedjék ki a börtönből. [2012. április 27. 20:53]
Veszítse el mandátumát az az önkormányzati, illetve nemzetiségi önkormányzati képviselő, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek - kezdeményezi Lázár János. [2012. április 27. 18:05]
Egy 1927-es, számos 2010-es és 2011-es jogszabályt is hatályon kívül helyeznek. [2012. április 27. 17:06]
Mennyire büntette a PSZÁF az ügyfél kárára sokszorosan jogszabályt sértő Unicreditet? 100 ezer forintra. Húha, ez már tényleg félelmetes. [2012. április 27. 15:30]
Mihai Razvan Ungureanu szerint a határon túli románok számára kért jogok a hazai kisebbségeket is megilletik. Erről a kormánya ellen beterjesztett bizalmatlansági indítvány pénteki vitáján beszélt a kormányfő. [2012. április 27. 13:25]
Egy brit fotós lap, az Amateur Photographer (AP) értesülései szerint a londoni nyári olimpiai játékokon a látogatóknak tilos lesz saját készítésű fotóikat megosztani a közösségi hálózatokon. A jegyvásárlással mindössze a személyes és az otthoni képhasználat jogát szerzik meg, ami a megosztásra nem terjed ki. [2012. április 27. 12:54]
Az Európai Unió (EU) jogi eljárást indíthat Nagy-Britannia ellen és büntetést szabhat ki rá amiatt, hogy a bevándorlás korlátozásával uniós jogot sértett - közölte a The Daily Telegraph című brit napilap hírportálja. [2012. április 27. 12:26]
Óriási előrelépés a lakossági hitelezés terén az április 1-től életbe lépett, a teljes hiteldíjmutató (THM) mértékét maximáló jogszabály - mondta... [2012. április 27. 12:20]
Több ponton támadja és többpárti támogatáshoz kötné a magyar jogszabályt az Európa Tanács jelentéstervezete. [2012. április 27. 11:40]
Június 1-je után azonosítóval kell ellátni a méhkaptárokat. Erről a vidékfejlesztési miniszter Magyar Közlönyben megjelent rendelete szól. A méhészek kérésére módosított jogszabály megnehezíti a kaptárlopást, illetve megkönnyíti azonosításukat. [2012. április 27. 10:00]
A hétvégén nyitnak a fővárosi szabadtéri strandok, s a várható nyárias meleg sok látogatót vonzhat - írja a Metropol. A Magyar Nemzet szerint pénteken - három év után - végre jogerős ítélet születhet az országos felháborodást kiváltó Cozma-gyilkosság ügyében. Több ponton is változtatni kell a médiatörvényen, az Európa Tanács javaslatai szerint - közli a Népszabadság, a birtokában kerülő dokumentum... [2012. április 27. 9:55]
Az Európa Tanács (ET) szerint többpárti támogatáshoz kellene kötni a jelenleg kétharmados médiatörvény elfogadását, változtatásra lenne szükség a magyar médiahatóság és a Médiatanács tagjainak kinevezési és jelölési módján, a közmédiában el kellene törölni az MTI kizárólagos hírkészítési jogát és meg kellene szüntetni a médiabiztos intézményét - írta az ET magyar médiaszabályozásról készített, bir... [2012. április 27. 9:44]
Elmaradt tegnap a tárgyalás az UD Zrt. által a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a magyar állam ellen indított személyiségi jogi perben, miután a felek megegyeztek. [2012. április 27. 7:28]
Több ponton új javaslatokkal élt Magyarország az Európai Unió közös mezőgazdasági politikájának (KAP) reformjáról készülő jogszabály vitájában a tagországok csütörtökön Luxembourgban tartott találkozóján - mondta el Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára az ülést követően az MTI-nek. [2012. április 27. 6:56]
Ma hirdethet jogerős ítéletet a Marian Cozma megölése miatt folyó perben a Győri Ítélőtábla. A román kézilabdázót 2009 februárjában gyilkolták meg Veszprémben. [2012. április 27. 6:10]