Az LMP szerint a gyülekezési jog korlátozása, hogy a főváros és a kormány minden jelentős fővárosi helyszínt lefoglalt március 15-re, ha viszont mégsem tartanak minden lefoglalt helyen központi rendezvényeket, az visszaélés a gyülekezési joggal. A párt bírósághoz fordul. [2012. január 24. 14:23]
A pénzt a cégek később visszautalták az önkormányzatnak. [2012. január 24. 14:15]
Elfogadhatatlan a hallgatóknak, hogy kevesebben tanulhatnak ingyen, ezért egyeztetni szeretnének az államtitkársággal. Igaz, lesz új típusú diákhitel. De egyeztetne a Corvinus Egyetem is, mivel az eddig 4900 közgazdász helyett jövőre összesen 250-en tanulhatnak ingyen A jogászképzésen is farag az új jogszabály, ezen a szakon a tavalyi 800 helyett mindössze 100 államilag támogatott férőhely lesz. [2012. január 24. 13:54]
Emberrablás miatt jogerősen nyolc év fegyházat kapott egy férfi, aki egy buszmegállóban fegyverrel fenyegetve tartott fogva és próbált kirabolni két nőt. [2012. január 24. 13:13]
Kende Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemzetközi jogi tanszékének adjunktusa szerint az Európai Bizottság nem, vagy csak kisebb dolgokban enged majd... [2012. január 24. 13:10]
A török kormányfő rasszistának nevezte az örmény népirtás tagadását tiltó jogszabályt, a francia külügyminiszter a nyugalom megőrzésére int. [2012. január 24. 12:53]
Ellentétes a munkaidő-szervezésről szóló uniós irányelvvel az olyan nemzeti szabályozás, amely a fizetett éves szabadsághoz való jogot legalább tíz nap tényleges munkavégzéstől teszi függővé - mondta ki kedden a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság. [2012. január 24. 12:05]
Az euró a hétfői kereskedés során szépen kezdett emelkedni, mialatt átlépve az 1,3-as lélektani ellenállást kicsit fölötte is tudott maradni a hírre, miszerint a német CDU költségvetési bizottsága ismét napirendre tűzte az EFSF és az ESM mentőalap mechanizmusok párhuzamos implikálásának jogi lehetőségét. [2012. január 24. 9:50]
Bíróság elé állítják kedden Baltasar Garzón neves spanyol vizsgálóbírót, mert hozzálátott a francoista múlt bűntetteinek jogi felderítéséhez. [2012. január 24. 7:30]
Szabó Loránd, Dombóvár független polgármestere felbujtóként sikkasztást követett el a Kúria jogerős, harmadfokú keddi ítélete szerint. A Kúria -... [2012. január 24. 4:09]
Jogi szakértőnk ezúttal az idei évre vonatkozó gyermekek utáni ellátások és kedvezmények jogosultsági feltételeit, az igénybevételének módját és a pénzbeli juttatások összegét gyűjtötte össze. [2012. január 23. 22:39]
Az Est Media Vagyonkezelő Nyrt. közölte: a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága a részvénytársaság jogi képviselője által január 23-án kézhez vett végzésével bejegyezte a cég alaptőke-emelését. 2012.... [2012. január 23. 19:17]
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Székesfehérvári Törvényszék egy 2010 februárjában Nádasdladányban elkövetett emberölés tetteseit; az ítélet nem jogerős - közölte a törvényszék szóvivője. [2012. január 23. 18:53]
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete a felsőoktatási helyettes államtitkárnál és az alapvető jogok biztosánál kezdeményezi annak vizsgálatát, hogy nem sértik-e a hallgatók emberi méltóságát a felsőoktatási törvény azon előírásai, amelyek szerint az intézmény "fizetési kényszert" alkalmazhat a szüleik által eltartott, jövedelem nélküli diákokkal szemben. [2012. január 23. 15:49]
Kevés esély látszik arra, hogy felfüggesztik Magyarország szavazati jogát az EU-ban, de nem szabad félvállról venni a problémát - figyelmeztet a Financial Times. [2012. január 23. 15:07]
A Financial Times szerint ha az EU válaszlépései kimerülnek a jogi lépések kilátásba helyezésével, akkor Magyarország veszélyes precedenst teremt; a luxemburgi külügyminiszter pedig a Der Dspiegelnek azt mondta, Orbán már régen méltatlanná vált arra, hogy európaiként lépjen fel és szavazzon. Vezető európai lapok a hét végi budapesti tüntetésekkel, Magyarország és az EU viszonyával foglalkoztak hét... [2012. január 23. 14:35]
Azt reméli az Európai Bizottság, hogy José Manuel Durao Barroso elnöknél kedden teendő látogatásán Orbán Viktor miniszterelnök megerősíti a kormány készségét arra: közösen dolgozzanak a bizottság által az uniós és a magyar jogi szabályozás összhangjával kapcsolatban felvetett problémák orvoslásán. [2012. január 23. 14:24]
A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone továbbra sem tart attól, hogy az országban zajló zavargások miatt idén sem sikerül megrendezni a Bahreini Nagydíjat.Tovább [2012. január 23. 13:59]
Hiába mondta ki nemrég jogerősen a Pécsi Ítélőtábla, hogy nem jár kártérítés, a PKKB szerint továbbra is tilos lefotózni a rendőrök arcát. [2012. január 23. 13:35]
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos 2009-ben és 2010-ben, egy-egy sajtótájékoztatón tett állításaival, a Fidesz pedig az ezekről szóló, a honlapján megjelentetett közleményeiben megsértette Horváth Klára (MSZP) bábolnai polgármester jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait. [2012. január 23. 13:27]
A hétvégén Costa Rica fővárosában, San Joséban tartotta tanácsülését a Szocialista Internacionálé Nőszervezete (SIW). Azéves megbeszélés fő témája a szexuálisés reproduktív szabadsághoz való jogokért folytatott nemzetközi küzdelem ... [2012. január 23. 10:16]
Tízezrek tüntettek vasárnap Jemen fővárosában, Szanaában, követelve Ali Abdalláh Száleh távozó elnök kivégzését, és tiltakozva a neki mentelmi jogot biztosító új törvény ellen. [2012. január 22. 14:43]
Óvták a feljelentett képviselők mentelmi jogát. A Jobbik 3, az MSZP 2 és a Fidesz 1 képviselője azonban nem érdemesült e „kitüntetésben.” [2012. január 22. 9:48]
Az Európai Bizottság magasszintű tanácsadó csoportot hoz létre a szőlő újratelepítési jogok rendszerének felülvizsgálatára - jelentette be Dacian Ciolos mezőgazdasági biztos Berlinben a Grüne Woche mezőgazdasági szakkiállítás megnyitójának előestéjén. [2012. január 21. 17:02]
Tegnap este, pénteken véget ért az Afrika-bajnokság kézilabdában, így eldőlt, hogy mely csapatoknak lesz lehetősége még kiharcolni az olimpiai indulás jogát. [2012. január 21. 14:34]
További együttműködési készségéről biztosította Martonyi János külügyminiszter Thorbjorn Jaglandot, az Európa Tanács főtitkárát abban a válaszlevélben, amelyet pénteken küldött a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásán őrködő strasbourgi székhelyű szervezet tisztségviselőjének. [2012. január 21. 12:01]
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) gondolkodik azon, hogy megpályázza a 2015-ös U21-es Európa-bajnokság rendezési jogát, de ezt csak akkor teszi, ha reális esélye lesz elnyerni. [2012. január 21. 11:03]
A nemzeti etnikai kisebbségi lét hangosabb és hatásosabb artikulálása, az asszimilációs tendenciák elleni fellépés alapvető emberi jog. Ehhez azonban nem elegendő csupán a jó akarat és bátorság... [2012. január 21. 10:10]
Nem vették eléggé figyelembe az alapvető emberi jogi elveket. [2012. január 20. 18:55]
További együttműködési készségéről biztosította Martonyi János külügyminiszter Thorbjorn Jaglandot, az Európa Tanács főtitkárát abban a válaszlevélben, amelyet pénteken küldött a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásán őrködő strasbourgi székhelyű szervezet tisztségviselőjének. [2012. január 20. 18:26]