Cimke: Olaj

Az LSEG és a Kpler szállítmányozási nyilvántartások adatai szerint kedd este kiköt a kínai Tiencsin kikötőjében az utolsó, az Egyesült Államok által szankcionált orosz Szokol-olajat szállító tartályhajó. Az előző hat szankcióval sújtott tartályhajó március elején rakta ki Kínában az olajszállítmányát, aminek következtében az országba rekordmennyiségű tengeri orosz kőolaj került. [2024. március 26. 10:03]
Félévnyi használt olaj átvételét nem fizette még ki a MOHU sok vendéglátóhelynek. A csúszásokat a vállalat is elismerte, de azt mondta, már dolgoznak a hibák kijavításán. [2024. március 25. 19:44]
Az első két hónapot is csak négy hónap késéssel, szeptemberben fizették ki több vendéglátósnak. Vannak éttermek, amelyeknek akár milliókkal is tartozhat a Mol leányvállalata. [2024. március 25. 17:43]
Az állati fehérjék túlfogyasztása jellemző a magyarokra, holott fele-fele arányban ajánlott növényi és állati forrásból bevinni a proteint a szakértők szerint. A teljesen növényi étrendet folytatóknak is figyelniük kell: az étrendjükben fontos, hogy különböző fehérjeforrások szerepeljenek, ilyenek például az olajos magvak is. [2024. március 25. 16:00]
Lavrov szerint az amerikaiak Szíriában gyarmatosítóként termelik ki az olajat. [2024. március 25. 15:42]
Nagyot ugrott ma a nyersolaj határidős jegyzése, miután újabb ukrán dróncsapások érték az orosz olajfinomítókat - írja a CNBC. [2024. március 25. 15:28]
Parkolás menedzsment munkatárs 24000882, Hirdető cég: MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság [2024. március 25. 15:16]
A Sinopec, Kína egyik vezető olaj- és gázipari cége, kapacitásait tekintve pedig a világ vezető olajfeldolgozója, tavalyi adózott eredménye elmaradt az egy évvel korábbitól a kőolaj és a földgáz árának esése miatt, ezt azonban részben ellensúlyozott az üzemanyagok iránti keresletnövekedés. [2024. március 25. 15:15]
A Sinopec, Kína egyik vezető olaj- és gázipari cége, kapacitásait tekintve pedig a világ vezető olajfeldolgozója, tavalyi adózott eredménye elmaradt az egy évvel korábbitól a kőolaj és a földgáz árának esése miatt, ezt azonban részben ellensúlyozott az üzemanyagok iránti keresletnövekedés. [2024. március 25. 13:30]
A kereskedés első napján az arany, az olaj és a gáz ára is nőtt. Vegyesen indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn, de csak minimálisan mozdultak el pénteki záróértékükhöz ... ... [2024. március 25. 9:39]
Csoportszintű Vizsgálati Vezető, Hirdető cég: MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság [2024. március 24. 18:16]
Többen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A baleset oka valószínűleg az, hogy olaj került a pályára.  [2024. március 24. 15:00]
Nyolcan sérültek meg Lábatlan és Bajót között, közülük egy gyereket súlyos-életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. A baleset előtt pár órával olaj került a pályára. [2024. március 24. 13:48]
1989. március 23-áról 24-re virradó éjjel történt az Egyesült Államok történetének addigi legnagyobb ember által előidézett természeti katasztrófája: az alaszkai Vilmos herceg-szorosban zátonyra futott Exxon Valdez teherhajó rakományából 42 millió liter olaj ömlött a tengerbe. [2024. március 23. 19:05]
Terrortámadás történt egy Moszkva melletti koncerthelyszínen, Krasznogorszkban. A miniszterelnök megdöbbentő ötletnek nevezte, hogy nyugati szárazföldi katonák állomásoznának Ukrajna területén. Az Oroszországból és Fehéroroszországból származó gabonafélék és olajos magvak vámjának emelését javasolja az Európai Bizottság. [2024. március 22. 21:16]
Project Engineer Growwwer, Hirdető cég: MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság [2024. március 22. 18:16]
Operátor, Hirdető cég: MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság [2024. március 22. 18:16]
A 150 adománycsomagba száraz tészta, rizs, cukor, olaj, liszt, konzervek és alapvető higiénés termékek is kerültek, amelyek összértéke meghaladja a 700 ezer forintot. [2024. március 22. 17:31]
Az Európai Bizottság az Oroszországból és Fehéroroszországból származó gabonafélék és olajos magvak, köztük a búza, a kukorica és a napraforgó, valamint az ezekből származó termékek uniós behozatali vámjának emelését javasolja – tájékoztatott a brüsszeli testület pénteken, közölte az MTI. [2024. március 22. 16:58]
Az Európai Bizottság az Oroszországból és Fehéroroszországból származó gabonafélék és olajos magvak, köztük a búza, a kukorica és a napraforgó, valamint az ezekből származó termékek uniós behozatali vámjának emelését javasolja - tájékoztatott a brüsszeli testület. [2024. március 22. 15:03]
Furcsa választás készül Afrika egyik legstabilabbnak és ledemokratikusabbnak tartott országában, Szenegálban: a legesélyesebbnek tartott elnökjelölt alig néhány nappal a voksolás előtt hagyta el a börtönt, miközben tizenkilencen is sorban állnak, hogy átvegyék a posztot a nehezen leköszönő eddigi államfőtől. [2024. március 22. 7:00]
Senior Production Engineer, Hirdető cég: MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság [2024. március 22. 0:16]
Korróziós szakértő, Hirdető cég: MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság [2024. március 21. 18:16]
Technológiai szimulációs fejlesztőmérnök, Hirdető cég: MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság [2024. március 21. 18:16]
Az indiai Reliance Industries, a világ egyik legnagyobb finomítókomplexumának üzemeltetője, az amerikai szankciókkal való fenyegetés hatására végül úgy döntött, hogy elutasítja az orosz olaj vásárlását, ha azt a Sovcomflot tartályhajói szállítják. [2024. március 21. 15:29]
A vezető olaj- és gázipari cégek károsnayag-kibocsátása a következő évtizedekben több millió ember halálát okozhatják – derül ki a Global Witness által nemrégiben végzett elemzésből. Főként a hőguta válhat vezető halálokká a tevékenységük miatt. [2024. március 20. 17:40]
Negatív hangulatban indult a kereskedés az európai börzéken. Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.Az összeurópai STOXX 600 index 0,22 százalékos ... ... [2024. március 20. 9:23]
A fénylő tincsek sosem mennek ki a divatból, viszont ahhoz, hogy mindig ragyogó legyen a hajad, következetes ápolásra van szükséged. Az tovább bonyolíthatja a helyzetet, ha nem találod meg a legjobban működő termékeket, amik megfelelőek a hajtípusodnak. Egy vékonyszálú haj például az olajos, nagyon gazdag pakolásoktól lelapul, míg egy erősebb, sprődebb göndör frizurának ezek nem feltétlenül okozna... [2024. március 20. 5:33]
Négy hónapos csúcsot ért el az olaj árfolyama, miután a múlt héten áttörték az eddig oldalazó kereskedést. Az árfolyamok emelkedéséhez nagyban hozzájárult az orosz-ukrán háború. Az ukrán támadások az olajinfrastruktúrára nézve csökkentették a belföldi finomítási tevékenységet. Masszívan viszavett a termelésből az OPEC+ A Brent nyersolaj májusi szállítási ára 33 centtel emelkedett ... [2024. március 19. 20:16]