Cimke: Szeged

Polgármesterjelöltjük, Fülöp László „ugyanúgy gondolkodott”, mint Marco Rossi: a tapasztalat és a fiatalság megfelelő arányát kereste. A 19 jelölt között van apa-fia páros és két nő. [2024. április 17. 21:57]
Megjelent Ákos Harminc év című albuma, amely a tavalyi operaházbeli és Aréna-koncertek anyagát rögzíti, és most a teljes előadást színpadra állítják Győrben, Debrecenben és Szegeden is. [2024. április 17. 12:28]
A Stanford Egyetem professzora a kitüntetést a G-fehérje-kapcsolt receptorokkal kapcsolatos kutatásaiért kapta még tizenkét éve. Most gyerekek között mesélt arról, hogy jutott el idáig. [2024. április 17. 10:22]
Az államfő szerint a kutató tetteit sohasem felejtik el Szegeden. [2024. április 17. 9:43]
A délkeleti, keleti országrészben erősen felhős vagy borult marad az idő, másutt azonban kevesebb, szakadozottabb lesz a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. Elsősorban a Salgótarján-Szeged vonal szélesebb sávjában, valamint a nyugati [2024. április 17. 9:15]
Karikó Katalin kivételes büszkeséget szerzett nekünk, magyaroknak - jelentette ki az államfő kedden Szegeden. [2024. április 17. 7:00]
Egykori alma materének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó összeget Karikó Katalin. [2024. április 16. 22:30]
Karikó Katalin kivételes büszkeséget szerzett nekünk, magyaroknak – jelentette ki az államfő kedden Szegeden. [2024. április 16. 20:50]
A nap legfontosabb hírei, autókiállítás, Járműtörténelem, Legfontosabb hírek előfizetőknek, Mercedes, oldtimer, Retro autók, Szeged [2024. április 16. 20:16]
A könyvelést végző iroda szerint csak a fordított áfával voltak bajok a több mint 200 milliós csalási ügyben Joób Márton cégénél. A szegedi politikus koncepciós pert emleget, amiben a másodrendű vádlott csak azért vállal magára bűncselekményeket, hogy őt befeketítse. [2024. április 16. 19:40]
A biokémikus a jövő generációval osztaná meg a díját. [2024. április 16. 17:25]
Egykori alma materének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó összeget Karikó Katalin. A biokémikus [2024. április 16. 16:41]
Karikó egy díjat is alapított, amit minden évben személyesen szeretne átadni az azt elnyerő oktatóknak és hallgatóknak. A Nobel-díjának másolatát pedig kiállítja az egyetem. [2024. április 16. 16:30]
Egykori alma materének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó összeget Karikó Katalin. [2024. április 16. 15:51]
Az országjáráson ingyenes programokkal várják a nagyközönséget. [2024. április 16. 14:24]
Egykori alma materének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó összeget Karikó Katalin. [2024. április 16. 14:24]
Gérard Mourou: Én magam kifejezetten hiszek a nukleáris energia jövőjében, de ehhez a felmerülő biztonsági kérdésekre választ kell adni.   Olvass bele! [2024. április 16. 13:59]
Nobel-díja másolatát is az egykori alma matere kapja. [2024. április 16. 13:50]
Az egyre növekvő energiaigényünkre kínál megoldást. [2024. április 16. 13:50]
A pénz mellé a díj másolatát is megkapja az SZTE. [2024. április 16. 12:53]
A pénz mellé a díj másolatát is megkapja az SZTE. [2024. április 16. 12:53]
Mivel sokan dolgoztak a koronavírus elleni vakcinán, Karikó a Nobel-díjért kapott pénzt megosztja a jövő generációval. [2024. április 16. 12:43]
Mit érdemes tudni a Szegedi Dóm orgonájáról? Szamosi Szabolcs orgonaművész, az Orgonák Éjszakájának megálmodója most videóban meséli el a részleteket. [2024. április 16. 12:06]
Az antibiotikumrezisztencia világszerte hatalmas probléma, a helyzet pedig mára válságossá vált – hívta fel a figyelmet Pál Csaba, a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója [2024. április 16. 11:47]
Szegedi Fecsó üzletember tavaly a Sztárbox című műsorban kürtölte világgá: barátnője, Géczi Bea második közös gyermeküket várja – írta az nlc.hu Ma reggel pedig Bea Instagram-történetében tudatta követőivel egy fotóval, hogy világra jött a kisfiú. A [2024. április 16. 11:15]
A Szegedi Ítélőtábla mindenben helybenhagyta az elsőfokú részítéletet. [2024. április 16. 6:17]
A Szegedi Nemzeti Színházban rendezett gálaműsor keretében átadták a Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) Talentum-díjait - tájékoztatta a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány hétfőn az MTI-t. [2024. április 16. 0:30]
A kicsi több mint egy héttel a kiírt dátum előtt jött világra. [2024. április 15. 18:14]