1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ...
Tavaly elnyert, 2011-re vonatkozó támogatásából még egy fillért sem látott a Rajkó Zenekar és Tánckar. A 39,4 millió forint nem veszett el, hanem az együttes működtetésére kijelölt Design Terminál Kft. számláján várakozik, kifizetését - a muzsikusok szerint - vállalhatatlan feltételekhez kötik - hangzott el a. [2012. február 10. 21:45]
Bármilyen minőségű és mintájú zoknit is viselsz a lábadon, mindegyik arról álmodik, hogy egy szép napon zoknilényt varázsolj belőle. [2012. február 10. 21:40]
Duna - nyitott könyv című kiállítása kapcsán fotópályázatot hirdet a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház; a kiírás szerint a folyóról készített, friss képeket és sorozatokat várnak, formai, technikai és műfaji megkötés nélkül. [2012. február 10. 19:34]
Nils Holgersson csodálatos utazása elevenedik meg vasárnap a budapesti Karinthy Színházban a Fogi Színház előadásában a mesejáték ősbemutatóján. [2012. február 10. 19:24]
Nagy sikerrel mutatta be csütörtök este Párizsban a Kárpáti Péter vezette Titkos Társulat A pitbull cselekedetei című előadást, amely február 12-ig összesen négy alkalommal látható az MC 93 Bobigny kulturális központ Le standard idéal című színházi fesztiválján. [2012. február 10. 19:07]
Sikeresen zárult a  Kolibri Gyermek-és Ifjúsági Színház ifjúsági drámapályázata: a felhívásra érkezett alkotások közül a zsűri három művet díjazásra és egyet dicséretre tartott érdemesnek. [2012. február 9. 22:35]
Én, József Attila (Attila szerelmei) címmel József Attiláról szóló zenés játékot tűz műsorra a Madách Színház: a kettős szereposztásban látható musical bemutatóját pénteken és szombaton tartják. [2012. február 9. 19:28]
Egy postakocsi rakományának történetét meséli el Fehér Béla új regénye, a"történelmi road movie-ként" jellemzett mágikus realista Kossuthkifli. [2012. február 9. 14:42]
Igazi latin-amerikai hangulatot ígérő táncelőadással lép színpadra péntek este a MOM Kulturális Központ színháztermében Magyarország egyik legsikeresebb argentin-tangó táncos párosa, Juanita (Kulik Johanna) és Joselito (Josip Bartulovic). [2012. február 9. 14:02]
Világhírű művész ad estet az"MVM Koncertek– A Zongora" című sorozat keretében a Művészetek Palotájában. Február 15-én, szerdán este Richard Goode, a Marlborói Fesztivál társigazgatója lép pódiumra a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. [2012. február 9. 13:41]
Ilyen még nem volt! 2012-ben a Coca-Cola Testébresztő Aerobik Nap hatéves történetének legnagyobb szabású eseményére készülünk! [2012. február 9. 6:54]
Még egy hónapig lehet szavazni a világhálón a Lélekpillangó Életműdíj első jelöltjeire. A közönség voksai alapján dől el ugyanis, hogy Szepes Mária, Biegelbauer Pál vagy - a jelenleg vezető - Popper Péter életművének gondozására fordítják-e majd az elismeréssel járó anyagi támogatást. [2012. február 8. 22:30]
Cui bono, azaz Kinek jó, ki profitál a kortárs képzőművészetből? - teszi fel a kérdést címében a budapesti Kogart Galéria legfrissebb kiállítása, amely olasz, német és magyar alkotók szobrain, installációin, festményein keresztül keresi a választ péntektől. [2012. február 8. 22:16]
A néphagyomány, a népi műveltség a nemzeti kultúra egyik forrásvidéke. Ennek áttekintését vállalta magára a nyolckötetes Magyar néprajz. [2012. február 8. 21:54]
2012. február 12-én kerül sor az Utazás Karinthy körül című irodalmi teadélután-sorozat harmadik eseményére a Városmajori Garden Étterem Színházban. A művészetekkel fűszerezett beszélgetés témája ezúttal Karinthy és az újságírás. [2012. február 8. 7:14]
Aki végigrepül Fehér Béla új nagyregényén, annak páratlan kilátásban lesz része. [2012. február 7. 23:27]
Több mint tizenkétezer magyar művész látogathatja ingyenesen a Műcsarnok és az Ernst Múzeum kiállításait az intézmény és a két legnagyobb művészeti szervezet együttműködési megállapodásának köszönhetően. [2012. február 7. 23:02]
Nemzeti drámáinkkal ünnepli az új Nemzeti Színház 10 éves jubileumát március 25-én: délután a Bánk bánt, az esti díszelőadáson pedig Az ember tragédiáját láthatja a közönség. Az ünnepi események részeként kiállításokat is rendeznek. [2012. február 7. 22:49]
Ismét Magyarországon ad koncertet Chris Rea, az elmúlt három évtized egyik legmarkánsabb stílusú bluesrock gitárosa, énekese. Az olasz gyökerekkel rendelkező brit zenész az MTI-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy ma sem unalmas számára eljátszani legnagyobb slágerét, aThe Road to Hellt. [2012. február 7. 20:06]
A„ Robin, a hód” rendhagyó ea. a magyarországi gyerekszín- és bábszínjátszás történetében. Olyan komplex műfajú előadást tekinthetnek meg, mely Shakespeare korától a XXI. századig merít úgy műfajilag, mint technikailag! [2012. február 7. 7:29]
Abszolút"best uffra" számíthatnak a nézők a 26 éves L'art pour l'art Társulat 25 éves jubileumi előadásán, szerdán a Művészetek Palotájában. [2012. február 6. 20:50]
Zeidler Miklós nevét a trianoni békeszerződéssel és különösen a két világháború közötti revíziós mozgalmakkal foglalkozó könyvei és tanulmányai alapján ismerték meg a 20. századi magyar történelem iránt érdeklődő olvasók. [2012. február 6. 14:56]
Horoszkóp egy kicsit másképp! Nézd meg mit hoz e hét, mi kiegészítettük a hangulatodnak megfelelő programajánlóval! [2012. február 6. 6:40]
Február 14-én szerelmes dalokkal vár mindenkit a Budapest Bár a New Orleans étteremben. A koncerten a Bár repertoárjának legszebb darabjai csendülnek fel, melyekben lesz szó szerelemről, csókról, csalódásról vagy reményről. [2012. február 5. 8:12]
1947-ben a fiatal és csodaszép apácát, az indiai Áldás nővért Afrikába küldik, hogy egy kórházban teljesítsen szolgálatot. [2012. február 4. 22:13]
Egy évvel A király beszéde című brit film világsikere és számos Oscar-díja után egy brit színházban megtartották a VI. Györgyről szóló történet színpadi változatának világpremierjét. [2012. február 4. 21:57]
Folytatódik a Hungarofest Csokikoncert elnevezésű sorozata: a tavaszi sorozatban lesz dzsessz és a vonós muzsikával is megismerkedhetnek a gyerekek. [2012. február 4. 21:19]
A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata februárban három estén át vendégszerepel a József Attila Színházban a határon túli színházakat bemutató sorozat újabb állomásaként: hétfőn az Aska és a farkas című ifjúsági musicalt, kedden a Cseresznyéskert, szerdán pedig a Nóra című darabot láthatja a közönség. [2012. február 4. 20:51]
Ezen a hétvégén is remek programok közül választhat, ha kikapcsolódásra vágyik! Részletek alább! Merüljünk el együtt e hétvége programjainak... [2012. február 4. 0:07]
Szeretne még több közös emléket, élményt szerezni gyermekének közös családi programokkal? A következő remek programok közül bátran válogathat! [2012. február 3. 23:24]

 
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ...