A foltok is mások Nyugaton?

Legújabban Csehországban igazolták a vizsgálatok, hogy a közép-európai piacokra szánt termékek összetétele és súlya is különbözik a Nugyat-Európában árusítottakétól. A kezdeményezés, amely februárban, Pozsonyban indult amikor is tesztekkel támasztották alá, hogy a Szlovákiában és Ausztriában is azonos márkanév alatt forgalomba hozott élelmiszerek Ausztriában jobb minőségűek , mára egyre nagyobb méreteket ölt, s ebből kifolyólag egyre nagyobb botránnyá dagad.

2017. július 17. 19:48

A cikk folytatása...


Kapcsolódó hírek
Kiürül Kelet-Európa, bevándorlók pumpálják a Nyugatot Érdekes, hogy nyugaton a bevándorlás mellett a magasabb születésszám is gyarapítja a lakosságot. Keleten viszont kevés a születés, sok a halálozás, nincs bevándorlás.
Heves zivatarok is kialakulhatnak a Nyugat-Dunántúlon A gomoly-, illetve a délután nyugat felől érkező fátyolfelhőzet mellett több órás napsütés várható.
Zárásra sem javult a nyugat-európai helyzet Gyenge kezdés után London kivételével a zárásra sem szépítettek pénteken a főbb európai tőzsdeindexek.
Szakorvos látogató - Dél-Nyugat Magyarország
A klímaváltozás szerepet játszott Európa forró júniusában Az ember által előidézett klímaváltozás hozzájárult a júniusban tapasztalt perzselő hőséghez Nyugat-Európában, ahol Portugáliában halálos erdőtüzek pusztítottak, és számos országban rekordokat döntő h...
Nem tudta követni a BUX a nyugat-európai optimizmust Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. A BUX mínuszban fejezte be a napot.

Kettészakadt az ország Megint 10 fokos hőmérsékletkülönbségek voltak, de most az ország két fele között. Gyulán napközben 30 fokot mértek, volt aki fagyival és sörrel hűtötte magát, sokan napoztak a városban is. Észak-Nyuga...
Az utolsókat rúgja délelőtt az eső Reggeltől nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, egyre több helyen kisüt a nap.
Csodás mintákat rajzolt az égre ma a nap a Dunántúlon A lehűléssel együtt pénteken fátyolfelhők érkeztek nyugat felől, és jégkristályaik színekre bontották a napfényt, látványos halojelenséget előidézve ezzel. A szivárványszín karikákat a Dunántúl több ...
Stabil a rossz hangulat Európában Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék és a BÉT is csütörtökön.
Viharveszély! A heves zivatar veszélye miatt több nyugat-dunántúli megye járásaira másodfokú riasztásokat adott ki szerda délután a meteorológiai szolgálat. Az érintett területeken már a következő órákban lehetnek ...
Jó hangulatban zárt Európa Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. A BUX is pluszban végzett.