Ésszerű kompromisszumra törekszik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt., valamint annak tulajdonosai a vagyonkezelői szerződés ügyében - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztálya az MTI kérdésére. [2012. február 9. 8:53]
Január 27– február 3 között a marosvásárhelyi Bolyai Farkas középiskolában a daganatos megbetegedésekről hangzottak el előadások a MOGYE Népegészségtani és Egészségügyi Tanszékének szervezésében. [2012. február 9. 8:51]
Fotógaléria [2012. február 9. 8:51]
Tomas Skoloudiknak hívják, és úgy látszik, a ruhacégek szerint a kelet-európai férfimodellbiznisz is termel ki olyan vonzó pasikat, mint a nemzetközi élsport. [2012. február 9. 8:51]
A csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. [2012. február 9. 8:50]
A mese mágikus dolog, ami megmutatja a látható és a láthatatlan egységét, ahol az ember lakozik. A mese oly régóta szól az emberekhez, oly sok tudást tárol, hogy szinte minden emberi helyzetre és tulajdonságra van éppen megfelelő mese, ahol választ kaphatunk, hogyan kell megoldani a hozzá kapcsolódó problémákat. [2012. február 9. 8:50]
Egyre inkább a fáradás jeleit lehet felfedezni a piacokon, de az eladók még nem érkeztek meg a piacra, így továbbra is az iránykeresés lehet jellemző a tőzsdék mozgására véli Sőre Balázs a Buda-Cash... [2012. február 9. 8:50]
2008 óta első alkalommal ismét veszteséges lett negyedéves szinten a Credit Suisse. A második legnagyobb svájci bank az elemzők által várt nyereség helyett komoly veszteséget szenvedett el a tavalyi... [2012. február 9. 8:50]
Reggeli baleset lassítja a haladást az M7-esen, Budapest felé a 9-es kilométernél. [2012. február 9. 8:50]
Jade-maszkot fedeztek fel Teotihuacan-romvárosban, a Nap-piramisban - jelentette be az a mexikói kutatócsoport, amely 2008 és 2011 között tárta fel a 65 méteres építményt. [2012. február 9. 8:50]
A marosvásárhelyi Rheum-Care Alapítvány Egészségügyi és Rehabilitációs Központja tovább folytatja a múlt év nyarán elindított Megelőzni, mielőtt még túl késő lenne elnevezésű kampányát. [2012. február 9. 8:49]
Extravagáns születésnapi ajándékkal lepte meg magát Cristiano Ronaldo: a Real Madrid immáron 27 esztendős sztárja egy Lamborghini Aventadorral bővítette járműparkját adta hírül a GT Spirit internetes szakportál. [2012. február 9. 8:48]
Amellett sem tudta megőrizni, illetve fokozni erejét a forint, hogy a nemzetközi befektetői hangulat továbbra is bizakodó és az euró/dollár keresztárfolyam is a forint számára korábban kedvező... [2012. február 9. 8:47]
Várhatóan nem dől meg a hidegrekord a napokban az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint. [2012. február 9. 8:46]
Londoni értékpapír-forgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 tíz pont körüli, a frankfurti DAX-30 huszonöt pont körüli emelkedéssel nyithat csütörtökön. [2012. február 9. 8:46]
Kelj föl, menj! Hited meggyógyított téged (Lk 17, 19) a témája XVI. Benedek pápa üzenetének a betegek világnapja alkalmából. Ez azt jelenti, hogy a hit biztos köteléket jelent a szenvedőknek. [2012. február 9. 8:43]
Interneten kínál "adomány fejében" doktori és professzori címeket egy miami egyház Amerikában. [2012. február 9. 8:43]
Érdekli egy professzionális deviza és CFD kereskedési platform, ahol közvetlenül a bankközi devizapiacon kereskedhet, brókeri árjegyzés nélkül? A Portfolio.hu soron következő előadásán a világ... [2012. február 9. 8:40]
Az F1-live.hu a keddiés a szerdai naphoz hasonlóanÉLŐBEN tudósít Olvasóinak a Jerezben zajló tesztsorozatról. [2012. február 9. 8:40]
Az RMDSZ Főtitkárságának javaslatára az új kormányprogram vállalásai között tételesen szerepel néhány fontos családtámogatási és gyermekvállalást-ösztönző intézkedés– nyilatkozta Kolozsváron Horváth Anna. [2012. február 9. 8:39]
Háromnegyede a 18 év alatti fiatalokat érinti! [2012. február 9. 8:39]
Baleset történt az M3-as autópálya 160-as kilométerénél reggel. [2012. február 9. 8:39]
Azállami költségvetés milliárdos, Komárom városa több százmilliós bevételtől esik el a Nokia csoportos leépítése miatt. A 2300 ember elküldése az utóbbi évek legnagyobb csoportos leépítése. A Nokia korábbi eredményei azonban árulkodóak, a cég egyre kevesebb bevételre tett szert itthon, így egyre kevesebb adót is fizetett be. [2012. február 9. 8:38]
Több ázsiai részvénypiac is mérsékelt csökkenést mutatott a csütörtöki kereskedésben, miután a görög államadósság rendezésének további húzódása is elbizonytalanította a befektetőket. Kínában a... [2012. február 9. 8:35]
Könnyen lehet, hogy James Key, a Sauber F1 Team korábbi technikai vezetője a Lotus sportautó részlegéhez csatlakozikés a legendás márkának fog dolgozni. [2012. február 9. 8:35]
Az most nyilvánossá tett tervezet a jogosnak minősített védelmi helyzet fogalmának bővítésére tesz javaslatot. [2012. február 9. 8:34]
A következő két év gazdaságpolitikája determinálva van: nincs sem jó terv, sem pénz, sem végrehajtási képesség. Ugyanúgy lefelé tartunk a lejtőn, mint eddig, csak most közben rázzuk az öklünket is - írja a Véleményvezér csütörtöki posztjában. [2012. február 9. 8:34]
A világ egyik legnagyobb bankcsoportja, a svájci Credit Suisse csütörtökön 637 millió svájci frankos veszteséget jelentett a tavalyi utolsó negyedévről. Egy évvel korábban 841 millió frank volt az adózott eredménye. [2012. február 9. 8:34]
Romániának nem kellene újabb megállapodást kötnie az IMF-el a jelenlegi 2013-ban esedékes befejezése után, mert az nem lenne jó jelzés a piacoknak, az új horgonyt jelenthetnék az EU-s szerződések. [2012. február 9. 8:33]
A nagymellű brit modell most a New Look fehérneműkampányát nyerte meg, melltartót reklámoz E kosaras kebleivel és buja tekintetével. [2012. február 9. 8:32]