Itt az Adózóna.hu híreit olvashatja.


 
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ...
Némi lassulás és kismértékű csökkenés után emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt – ismertette az Otthon Centrum (OC) kedden az első negyedéves adatok alapján, közölte az MTI. [2024. május 7. 22:12]
Szakemberek tapasztalatai és a duális képzőhelyek visszajelzései szerint egyre nagyobb a sajátos nevelési igényű (SNI) fiatalok aránya a szakképzésben. Az általános szakemberhiány enyhítésében és társadalmilag is fontos, hogy minden fiatal, így az SNI-s tanulók is a képességeiknek megfelelő szakmát tanulhassanak magas színvonalon, majd hatékony munkavállalóként kerüljenek ki a munkaerőpiacra – de... [2024. május 7. 21:05]
Lezárult a társadalmi egyeztetés az otthonfelújítási pályázati kiírásával kapcsolatban. A program honlapja várhatóan május végén indul, addig is a minisztérium összeszedte milyen dokumentumokra lesz mindenképpen szükség a pályázat benyújtásához. Így felkészülhetünk a támogatás igénylésére – írja a Bankmonitor. [2024. május 7. 20:02]
Huszonhét éve először halt meg csecsemő szamárköhögésben Bulgáriában, Spanyolországban pedig a tavalyi 7 után idén már 1077 esetet regisztráltak két hónap alatt, Hollandiában 7200-at négy hónap alatt. Hiába van ellene vakcina, a kontinensen mégis egyre több helyen bukkan fel a főleg csecsemőkre veszélyes fertőző betegség. [2024. május 7. 19:15]
Az szja-bevallási tervezet elfogadásáról, kiegészítéséről tett közzé rövid összefoglaló jellegű tájékoztatót honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). [2024. május 7. 18:27]
A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – közölte az OTP Mobil friss reprezentatív felmérésnek eredményeit kedden az MTI-vel. [2024. május 7. 17:58]
2024. márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,6, naptárhatástól megtisztítva 4,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 5,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 3,3, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 0,6 százalékkal bővült az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. [2024. május 7. 16:54]
A bírót is meglepetésként érte, hogy már nem Marosi Beatrix a Belső-Pesti Tankerületi Központ törvényes képviselője abban a munkaügyi perben, amit azok a tanárok indítottak, akiket éppen Marosi Beatrix – kinevezett tankerületi igazgató hiányában – a központ szakmai vezetőjeként rúgott ki 2022 őszén a Budapest VI. [2024. május 7. 15:51]
Mind a társadalombiztosítási járulék (tb-járulék), mind a szociális hozzájárulási adó (szocho) fizetéséről szóló törvényi rendelkezések között vannak a harmadik országbeli állampolgárokra, biztosítottakra vonatkozó speciális szabályok, amelyeket alábbi cikkünkben összefoglalva ismertetünk. [2024. május 7. 14:45]
Azok a vállalatok, amelyek működésükbe beépítik a fenntarthatóságot, jelentős előnyöket élveznek azokkal a versenytársaikkal szemben, amelyek erre a területre nem fordítanak kellő figyelmet – derül ki egy nemrégiben közzétett, vállalati felsővezetők körében készített globális kutatásból, írja sajtóközleményében a K&H Csoport. [2024. május 7. 13:29]
Már az idei védekezési szezon első hetében bizonyított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által működtetett Országos jégkármérséklő rendszer (JÉGER). Az április 15-e és 28-a között eltelt két hétben számos alkalommal volt szükség az ezüstjodid párologtatását végző berendezések működtetésére – jelentette be keddi közleményében a kamara, közölte az MTI. [2024. május 7. 12:51]
Az egyszerűsített foglalkoztatásban szerzett jövedelem utáni adózásról szóló tájékoztatót tett közzé honlapján hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). [2024. május 7. 12:00]
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy ha az szja-bevallásban nem jelölte, hogy 2024-től átalányadózásra szeretne áttérni, ezt önellenőrzés során megteheti-e. A kérdésre Lepsényi Mária adószakértő válaszolt. [2024. május 7. 11:15]
Az eÁfa rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁfa rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – derül ki a Niveus Consulting Group sajtóközleményéből. [2024. május 7. 10:29]
Vegyesen alakult, kevéssé változott kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben – közölte az MTI. [2024. május 7. 10:00]
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint. [2024. május 7. 9:32]
Egy közelmúltbeli ügyben a Kúria a vagyonvédelmi szolgáltatáshoz fűződő általánosforgalmiadó-levonási joggal kapcsolatban fogalmazott meg vizsgálandó szempontokat. Ítéletében feltárta a levonási joggal összefüggésben a láncolatos ügyletek és az ezek során alkalmazott ár jelentőségét is – az ügy tapasztalatai más szolgáltatások esetében is igazodási pontot jelenthetnek. [2024. május 7. 8:15]
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten érték az illegális kereskedelmet, olvasható a NAV oldalán. [2024. május 6. 21:50]
2024. márciusban az export euróban számított értéke 15, az importé 20 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 512 millió euróval javult. Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 4,0, az importoldalon 3,0 százalékkal csökkent. [2024. május 6. 20:50]
Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben, 11 hónapja a leggyorsabb ütemben bővült az euróövezet gazdasági teljesítménye a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös felmérése alapján képzett beszerzésimenedzser-index (BMI) a növekedési üteme alapján. [2024. május 6. 19:50]
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. [2024. május 6. 18:50]
Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adó-visszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek. A jó hír az, hogy egyre többen figyelnek oda és egyre kevesebb pénzt hagynak így veszendőbe menni, viszont az átlagos pénztártag továbbra is nagyon messze va... [2024. május 6. 17:50]
Diákokat célzó tájékoztatót tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). [2024. május 6. 17:20]
Határozottság, konfliktuskezelés, problémamegoldó képesség és empátia: ezek a legfőbb vezetői tulajdonságok, melyek édesanyaként is elengedhetetlenek a magyarok szerint – derült ki a Yettel friss, országos, anyák napja alkalmából készített kutatásából. A mobilszolgáltató a vezetői kompetenciákat vetette össze az anyasághoz szükséges képességekkel, és az is kiderült, hogy tízből nyolc válaszadó sz... [2024. május 6. 16:50]
T/8305. számmal a személyi jövedelemadó egy százalékának a szakszervezetek részére történő felajánlása érdekében az 1996. évi CXXVI. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot nyújtott be a Párbeszéd képviselője, Tordai Bence. [2024. május 6. 15:50]
Idén már március hónapban elértük a 30 fokot, így alappal tehető fel, hogy a nyár is bőségesen fog hőhullámokkal szolgálni. Érdemes tehát áttekinteni, hogy a nagy melegben a munkáltatókat milyen kötelezettségek terhelik, a munkavállalókat pedig milyen jogok illetik meg. [2024. május 6. 14:35]
Idén már március hónapban elértük a 30 fokot, így alappal tehető fel, hogy a nyár is bőségesen fog hőhullámokkal szolgálni. Érdemes tehát áttekinteni, hogy a nagy melegben a munkáltatókat milyen kötelezettségek terhelik, a munkavállalókat pedig milyen jogok illetik meg [2024. május 6. 14:35]
Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-bejegyzésében közölte, hogy a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát. [2024. május 6. 13:50]
Az Európai Unió Bírósága közzétette honlapján a C-178/22. számú ügyben hozott ítéletének összefoglalóját. [2024. május 6. 13:20]
Miközben a bankok zöme nem is kínál változó kamatozású lakáshitelt, 2024. márciusában minden 5. szerződés és 10-ből 3 forint hitel ilyen konstrukcióban került az ügyfelekhez. Az ellentmondás feloldását Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a rendkívül jól induló csok pluszban kell keresni. [2024. május 6. 12:20]

 
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ...