Itt az ComputerWorld híreit olvashatja.


A beruházás révén gyorsult, biztosabbá és olcsóbbá vált a cég fő tevékenysége. [2024. március 15. 16:19]
A busz és a hozzá fejlesztett moduláris akkumulátortöltő berendezések alkalmasak lesznek a kétirányú, úgynevezett V2G technológiára is. [2024. március 15. 14:18]
A vállalatok töredéke kész csupán a mesterséges intelligencia bevezetésére és kiaknázására, miközben több mint felük attól tart, ez rövidesen negatív hatással lesz az üzletre, derült ki a Cisco felméréséből. Minden negyedik szervezet biztonsági aggodalmak miatt tiltja a generatív AI használatát. [2024. március 15. 12:06]
A 2023-as év legjobb applikációjának járó díjat nyerte el a BudapestGO. A Magyar Marketing Szövetség a Budapesti Közlekedési Központ saját fejlesztésű alkalmazását 21 pályázat közül választotta a legjobbnak. Diószegi Ágnest, a Budapesti Közlekedési Központ ügyfélkapcsolati és értékesítési vezérigazgató-helyettesét kérdeztük a fejlesztésről, az eredményekről és a jövőbeli célokról. [2024. március 15. 8:47]
A mai üzleti környezetben számottevő problémát jelent, hogy az adatkészletek nem megfelelő minőségben és mennyiségben érhetőek el. Erre megoldás lehet a szintetikus adatgenerálás, amely olcsóbb alternatívát jelenthet, mint a vásárolt adatpiaci megoldások. [2024. március 14. 18:43]
Magyarország a mozgókép gyártás területén kiemelt helyzetben van, hiszen Budapest ma - London után - Európa elsőszámú filmgyártó központja. [2024. március 14. 16:24]
A kereskedelmi és iparkamarák működésében az idei év a tisztújítások jegyében zajlik. [2024. március 14. 14:57]
A mesterséges intelligencia segítségével, több humán biobank adatainak elemzésével próbálják felderíteni az Alzheimer-kór kialakulásának okait és teljes folyamatát. A kezelhető állapot és az életminőség fenntartásában, illetve a súlyos állapot kialakulásának késleltetésében fontos szerep juthat a szellemi hanyatlás korai felismerésének is. [2024. március 14. 10:02]
A NIS2 - távoli hasonlattal élve - az új GDPR, azaz egy szabályozás, amellyel a saját érdekükben foglalkozniuk kell az érintett vállalatoknak. Egy kötelező informatikai audit során azt kell bizonyítaniuk, hogy felkészültek a kiberbiztonsági incidensek kezelésére. [2024. március 13. 19:35]
Az új szabályok tiltják az olyan MI-alkalmazásokat, amelyek sérthetik az állampolgárok jogait. [2024. március 13. 16:51]
Támogassa informatikai részlegét az incidens- és kérésmenedzsment, eszköz- menedzsment, változásengedélyezés és beléptetés automatizált, ITIL®4-kompatibilis folyamataival. Az előre beállított OTRS egy használatra kész szoftvermegoldás, amely támogatja csapatait a hatékony IT-szolgáltatás- menedzsment biztosításában. [2024. március 13. 14:17]
Az üzleti alkalmazásokba és folyamatokba beépülő generatív mesterséges intelligenciával minden eddiginél gyorsabb tempóra váltott a digitalizáció. Tartalomkezelő platform bevezetésével azonban a vállalatok még olyan területeken is tarthatják a lépést, amelyekre elsőre kevés vezető gondolna. [2024. március 13. 9:56]
Nem létező kedvezményeket, pszichés nyomásgyakorlást és félrevezető zöld üzeneteket is alkalmazhat az online piactér a Gazdasági Versenyhivatal szerint. [2024. március 13. 9:47]
A fejlesztés lehetővé teszi az adatközpontok energiaigényének pontosabb felmérését, ennek alapján cselekvési tervek összeállítását, illetve a naprakész adatok révén támogatja a jogszabályi elvárásoknak való megfelelést is. [2024. március 12. 12:42]
A beruházás révén újabb hegesztett szerkezeteket is tudnak gyártani. [2024. március 12. 10:37]
Több kormányszerv weboldalait is megbénította a példátlan offenzíva. [2024. március 12. 9:11]
Több kormányszerv weboldalait is megbénította a példátlan offenzíva. [2024. március 12. 9:11]
Több kormányszerv weboldalait is megbénította a példátlan offenzíva. [2024. március 12. 9:11]
Az online pénztárgépek 2014 szeptemberi bevezetését követte 2015-ben az ekáer, majd 2018-ban az online számla. [2024. március 12. 8:27]
Az uniós adatvédelmi hatóság arra kötelezte az Európai Bizottságot, hogy függesszen fel minden adatáramlást a Microsoft számára a szóban forgó Microsoft 365 szoftver használatával. [2024. március 11. 18:26]
Az 5 MW-os demonstrációs projektet 2030-ig 1 GW-osra bővítenék [2024. március 11. 18:00]
Az 5 MW-os demonstrációs projektet 2030-ig 1 GW-osra bővítenék [2024. március 11. 18:00]
2024. február 1-jétől Horváth Sándor tölti be a szegedi Continental gyárigazgatói posztját. Elődjét, Sven Meiert januártól a Continental vinnhorsti gyárának igazgatójává nevezték ki. [2024. március 11. 16:15]
Az eddigi vezérigazgató-helyettes, Marton László veszi át az ICT-vállalat irányítását. [2024. március 11. 13:08]
A közelmúltban több új vezetőt is kineveztek a Schneider Electric Budapesten található beszerzési központjában (GSC). Ioannis Oikonomopoulos lett a GSC Europe Logistics alelnöke, Gurcsó Péter az alapanyagok beszerzéséért felelős igazgatóként folytatja, Viski Katalin a jövőben az ipari automatizálási területen belül az ellátástervezésért felel majd igazgatói pozícióban, Gerardo Murguia pedig a gyár... [2024. március 11. 11:06]
A leállás a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret is érinti. [2024. március 11. 9:59]
Minden generáció más, mint az előző. A különbségek megértésével sikeresen megtalálhatók és megtarthatók a legrátermettebb fiatalok, akik 1997 és 2012 között születtek. [2024. március 11. 8:56]