Itt a Digitrend-i híreit olvashatja.


Klaus Beetz, az EIT Manufacturing eddigi vezérigazgatója nyugdíjba vonul, feladatait Caroline Viarouge vette át, aki az innováció, mint versenyelőny erős támogatója a szakmában. Az EIT Manufacturing tevékenységét az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT), az Európai Unió egyik szerve támogatja, és egyike az EIT-n belüli nyolc innovációs közösségnek. [2023. május 14. 9:39]
Júniusban jön az új Xperia 1V okostelefon, amelyet egy speciális képérzékelővel szerelt fel a japán gyártó. [2023. május 13. 7:30]
Néhány hónapon belül ez már a harmadik, kifejezetten vloggereknek szóló fényképezőgépe a Canonnak. [2023. május 12. 7:52]
Az ügyfélélmény (CX) megoldások globális szolgáltatója, az eddig SYKES néven ismert cég Foundever néven működik tovább. [2023. május 11. 13:00]
A Revolut mostantól európai ügyfelei számára bevezeti az ETF-kereskedést, amely a megengedett limiteken belül jutalékmentes lesz. [2023. május 11. 8:00]
A Magyar Telekom közzétette az idei első negyedévre vonatkozó pénzügyi eredményeit. [2023. május 10. 19:00]
A cég Münchenben mutatta be új zászlóshajó okostelefonjait, klasszikus és a hajtogatható modellt, legújabb okosóráját és új generációs notebookjait. [2023. május 10. 13:00]
Németországban az egészségbiztosítók már több éve megtéríthetik a receptre felírt digitális egészségügyi applikációk költségeit, nálunk ehhez (is ) hiányoznak még a feltételek, egyelőre be kell érnünk a több fórumon is hangoztatott majdani ambíciózus tervekkel. Magyarországon még messze vagyunk a re... [2023. május 10. 7:30]
Klímavédelmi és digitalizációs célok kitűzve ötödik fenntarthatósági stratégiájának második évét zárta a Magyar Telekom. [2023. május 9. 20:14]
Hiába a digitalizáció és az uniós szabályozás, az e-számlázásban a pdf továbbra is utcahosszal vezet – állapítja meg a régió e-adózási gyakorlatáról készült felmérés. Az e-számlázással kapcsolatos hozzáállás fontos versenyképességi tényező, mert időt és költséget takarít meg, továbbá jelentős mértékben megkönnyítheti a vállalatok közötti számlázási gyakorlatot is. [2023. május 9. 7:00]
Az ELTE Informatikai Kar kutatócsoportja a DESIRE6G Horizon Europe projektben a 6G technológiára vonatkozó hálózati infrastruktúrát dolgozza ki. [2023. május 8. 12:00]
Bizonyos tételeknél kimondottan meglepő eredményekre jutott legutóbbi elemzésében az Opensignal. A londoni társaság a terület egyik legismertebb független nemzetközi elemzője. A cég szakértői az egyes országok szintjén is rendszeresen átvilágítják a mobilhálózatokat, legutóbbi magyarországi jelentésükről itt írtunk részletesen. [2023. május 8. 8:19]
Idén is lesz Craft konferencia, ahol egyebek mellett a Platform Engineering és a Team Topologies módszertanról is szerezhetnek aktuális ismereteket a szoftverfejlesztők. [2023. május 7. 8:00]
A Samsung bemutatta a One UI 5 Watch szoftvert, amely továbbfejlesztett alvásfunkcióival támogatja a megfelelő alvási rutint. [2023. május 6. 9:26]
Nagyjából fél év telt el a ChatGPT nyilvános megjelenése óta, de az alkalmazás használatát már számos országban betiltották, mindenhol más-más okok miatt. A mesterséges intelligencia(AI) kapcsán újabb izgalmas témát vetettek fel a Deloitte tanácsadó cég hazai szakértői, akik nemrégiben az AI-alkotta művek „szerzői jogait” járták körül. [2023. május 5. 8:00]
Júniustól Magyarországon is elérhető lesz a Nokia második robusztus kategóriájú telefonja, az XR21. [2023. május 4. 17:28]
A három hónapos tesztidőszak után élesre váltott a Yettel TV, az operátor otthoni TV-szolgáltatása, amellyel egyben teljessé vált a mobilhálózatra épülő lakossági szolgáltatási köre. A Yettel TV-n 93+3 csatorna műsorai követhetők televízión és mobilon is. Februárban írtunk először arról, hogy techno... [2023. május 3. 21:10]
Még mindig a hagyományos rádióhallgatás a legnépszerűbb itthon, de az online is rádiót hallgatók aránya is eléri már a 40 százalékot. [2023. május 3. 8:13]
Okostelefonos applikációk, mesterséges intelligencia, gamifikáció – ezek már a modern iskolai oktatás hívószavai. [2023. május 2. 19:45]
A nemzetközi cégek több mint a négyötöde, a magyarok kétharmada optimista a globális kihívásokkal szembeni védettségével és a fejlesztései hatékonyságával kapcsolatban. [2023. május 2. 9:49]
A magyarországi újraindulás utáni időszak okostelefonos kínálata mára egyéb okos eszközökkel is bővült a HONOR-nál. [2023. április 29. 8:02]
A magas infláció, valamint a növekvő karbantartási és energiaköltségek arra késztetik a régió távközlési hálózatainak az üzemeltetőit, hogy felgyorsítsák a régi rézhálózatok(DSL) kivezetését. Ezzel kapcsolatos terveikről megkérdeztük a hazai érintetteket is. A gazdasági bizonytalanság, a magas inflá... [2023. április 28. 9:41]
Az LG Magyarországon is bemutatta OLED tévécsaládjának idei kínálatát, amelyek között hajlítható kijelzős és dizájn képernyők is vannak. A vállalat trendszettere is volt a technológiának, amit éppen tíz éve vezetett be a világpiacra, ahol már túl van 15 millió OLED tévé értékesítésén. Az LG tíz éve ... [2023. április 27. 17:01]
Milyen képességeket hozhat az ipari termelésbe a generatív mesterséges intelligencia(AI)? Miért jó a teljesen virtuális vezérlő, és mit adhat a gyártóiparnak a digitális adatlánc? Ezekre a kérdésekre adnak választ a Siemens legújabb fejlesztései és együttműködései, amelyeket a most zárult hannoveri ipari vásáron mutatott be a nagyvállalat. [2023. április 27. 7:30]
Az iparági szövetség szerint a mesterséges intelligenciával(AI) kapcsolatban ne hátráltassuk az innovációt, hanem inkább alakítsuk ki hozzá a megfelelő szabályozási környezetet, és készítsük fel a hazai munkavállalókat a magasabb hozzáadott értékű feladatok elvégzésére – a monoton feladatokat úgyis algoritmusok végzik el helyettük. [2023. április 26. 11:41]
Különleges hetet szervezett a munkatársainak a Yettel Magyarország, amiben szerepet kapott a mesterséges intelligencia, az adatvizualizáció és a Z-generáció is. [2023. április 25. 11:34]
A projekt célja a kis- és középvállalkozások(kkv) és a közszfére digitális átállásának a többszintű támogatása. [2023. április 24. 13:00]
Nemrég lépett hatályba a kiberbiztonságról szóló újabb irányelv (NIS2), amelynek célja, hogy megerősítse az Európai Unióban működő vállalatok és intézmények ez irányú biztonságát. A NIS2 néven ismert irányelv a 2016-os hálózati és információs rendszerek biztonságáról szóló korábbi NIS irányelvet váltja fel. [2023. április 24. 8:00]
Az IT-biztonság tipikusan olyan terület, ahol égető problémát jelent a munkaerőhiány, évről évre egyre több szakember hiányzik a szakmából, ami becslések szerint 2025-re már elérheti a 3,5 milliót is. Itt jöhetnek képbe a digitális megoldások, köztük a mesterséges intelligencia(AI). A kibervédelembe... [2023. április 22. 11:30]
Okostargonca-projekt, intelligens automata rendeléskezelő rendszer, ezek az újítások jelentek meg a Magyar Telekom és a Waberer’s csoport másfél évtizedre visszatekintő partneri kapcsolatának legutóbbi szakaszában, amelyekről a Logisztika Napjára időzített eseményen számoltak be a cégek. Kettős part... [2023. április 21. 9:05]