Itt az Erdély Ma híreit olvashatja.


 
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ...
Az idei TIFF legfontosabb díját, a 15 ezer euróval járó Transilvania Trófeát az iráni Dornaz Hajiha Like a Fish on the Moon (Mint a hal a Holdon) című filmje kapta. [2023. június 20. 9:22]
Rendhagyó módon, a Magyar Nap filmkínálatát ezúttal két napra osztották el, szerda mellett csütörtökön is vetítenek öt helyszínen is. [2023. június 13. 10:13]
Csíkszereda rovás helynévtáblája 2012-ben csak 3 napig állt, míg ki nem döntötték. Rovástábla ugyan továbbra sem lesz, de az új városbejárati elemeken helyet kaphat a székelyek írása is – reméljük. [Rovástartalom] [2023. május 12. 12:43]
Idén is 12 alkotás (10 elsőfilmes rendező munkája) verseng a 10 ezer eurós fődíjért, de ezúttal hazai és magyar film nem lesz. [2023. május 10. 9:45]
Nem változtatott a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa keddi monetáris politikai tanácskozásán az alapkamaton, amely így a január óta hatályos 7 százalékon maradt. [2023. április 5. 8:28]
A jogszabályjavaslat előírja azt is, hogy a szabálysértések megállapítása és a szankcionálás közvetlenül a közlekedési rendőrök feladata, a határátkelőkön pedig a határrendészeké; a rendőrök és határrendészek kötelesek egyenruhát viselni. [2023. április 5. 8:24]
A Kristeligt Dagblad (Keresztény Napilap) cikkében különböző szakemberek arra tettek javaslatot, hogy az ingyenes abortusz korhatárát 15 évre csökkentsék. [2023. április 5. 7:03]
A Rheinmetall Romániában fogja végezni egyebek között az ukrán harcjárművek és önjáró lövegek karbantartását és javítását – közölte vasárnap a német fegyvergyártó vállalatcsoport szóvivője. [2023. április 2. 22:39]
Szűcs András Ottó újszentesi lelkész felidézte, hogy a települést az 1891-ben Szentes városából idetelepült őseik alapították. A 120 éves műemlék templomot Pecz Samu budapesti építész tervezte neogótikus stílusban. [2023. április 2. 21:46]
A sofőr magyar volt, Erdélyben élt, évtizedek óta kamionosként dolgozott. Munkatársai és a kollégái megbízható, precíz embernek ismerték. [2023. április 2. 16:55]
A vádhatóság közleménye szerint a CFR Marfa akkori vezérigazgatója és több vezető beosztású alkalmazottja 2014-ben bűnszervezetet hozott létre. [2023. április 2. 16:48]
A hétfő éjfélig érvényes riasztás szerint az eddigi és a továbbiakban előrejelzett csapadék nyomán nagy mennyiségű víz árad le a patakokon, lejtőkön és vízfolyásokon, villámárvizek alakulhatnak ki [2023. április 2. 16:39]
Másodfokú (narancssárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el vasárnap az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet Krassó-Szörény és Temes megye több folyójára. [2023. április 2. 12:42]
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) alelnökét, Dan Barnát péntek este elütötte egy autó a fővárosban, miközben egy elektromos rolleren átkelt az úton. [2023. április 2. 9:44]
Az ukránok 2022-ben kétszer is megemelték a tranzitdíjat, több mint 50 százalékkal, idén pedig újabb 20 százalékos emelést jelentettek be. [2023. április 1. 11:18]
A Dan Tanasa vezette egyesület az elmúlt években perek tucatjait indította erdélyi, elsősorban székelyföldi önkormányzatok ellen diszkriminációval vádolva ezeket a magyar nyelv- és jelképhasználat miatt. [2023. április 1. 10:12]
Egy évvel meghosszabbította Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Mircea Geoană főtitkárhelyettes mandátumát – közölte Twitteren a katonai szövetség szóvivője, Oana Lungescu. [2023. április 1. 10:07]
A helyi tömegközlekedési vállalat alkalmazottját azért intették le a közlekedési rendőrök, mert feltűnt nekik, hogy a jármű kanyarogva halad az úton. [2023. április 1. 9:28]
Közlekedési balesetben vesztette életét egy 17 éves lány vasárnap este a Kolozs megyei Királyhágón (Bucea). További öt személy könnyű sérüléseket szenvedett. [2023. január 30. 11:22]
Az elmúlt hétvégén négy személy sérült meg a Keresztényhavas (Masivul Postăvarul) sípályáin. A térségben szombaton vette kezdetét az idei síszezon, és azon a napon már négy síelőt ért baleset. [2023. január 30. 10:37]
Vona Gábor ezzel a szélsőséges marxista történetírás valótlanságával érvelt, amit a Trianon előtti hazug nemzetközi propaganda terjesztett a magyarok ellen. [2023. január 30. 10:04]
A csúszós út miatt vasárnap este hat gépkocsi ütközött össze az A1-es sztráda Nagyszeben – Bojca közötti szakaszán, egy személy meghalt, egy másikat kórházba szállítottak. [2023. január 30. 4:32]
A bíró előbb a 26. percben félbeszakította, majd végleg lefújta a vasárnapi Sepsi OSK-FCU 1948 Craiova labdarúgó-mérkőzést a román bajnokság élvonalában, miután a vendégegyüttes szurkolói magyarellenes rigmusokat skandáltak. [2023. január 29. 23:34]
Heti szinten közel 3000-rel több brit hal meg az átlagosnál, és nem a Covid-19 a felelős érte. Az eset miatt azonnali vizsgálatot követelnek a brit parlamenti képviselők. [2023. január 26. 10:31]
A Sebes-Körös menti kisvárosban, Élesden is bemutatta legutóbbi köteteit Fábián Tibor. A keddi imaheti istentisztelet keretében a nagyváradi szerző három könyve is terítékre került. [2023. január 26. 10:31]
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt kezdett kivizsgálásba a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság a megyei kórház sürgősségi osztályán meghalt 15 éves lány ügyében. [2023. január 26. 9:59]
Idén tavasszal neonikotinoid hatóanyagú növényvédő szerekkel kezelt kukorica, napraforgó és cukorrépa vetőmagok kerülnek a termőföldekbe az ország nagy részében. [2023. január 26. 9:57]
Az energiakártyával bármely postahivatalnál lehet majd energiaszámlát fizetni, vagy a kedvezményezett otthonában, a postás jelenlétében. [2023. január 26. 9:54]
A riasztások száma annak köszönhetően csökkent, hogy tavaly megjelent a sürgősségi kormányrendelet, mely lehetővé tette a helyi hatóságok azonnali beavatkozását. [2023. január 25. 23:02]
A legtöbb segélyhívás Voineasa térségéből, Gorj és Hargita megyéből, illetve Sinaia környékéről érkezett a diszpécserszolgálatukhoz. [2023. január 24. 14:06]

 
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ...