Itt a Kitekinto.hu híreit olvashatja.


Az Egyesült Államok információi szerint Észak-Korea ballisztikus rakétákat és kilövőállásokat szállított Oroszország számára, amelyeket az orosz haderő már bevetett Ukrajna ellen. [2024. január 5. 13:17]
Richard McGregor, a Lowy Intézet Kelet-Ázsiáért felelős vezető munkatársa a Corvinus Egyetemen tartott előadást a Hszi Csin-ping-korszakról. A kutató a politikai beszédek elemzésével kimutatta, hogy a kínai vezetők egyre magabiztosabbak, és az amerikai-kínai konfrontáció a párton belül egyértelműen kommunikált céllá válik. [2023. december 19. 9:35]
Jelenleg a kínai autók adják az összes mexikói autóeladás mintegy 20 százalékát, míg hat éve ez gyakorlatilag nulla volt. Kína most a gyártást is Mexikóba vinné, ami már az Egyesült Államoknak is gondot jelenthet. [2023. december 18. 12:52]
Kanada megerősíti jelenlétét Lengyelországban és a NATO keleti szárnyán - közölte Wladyslaw Kosiniak-Kamysz, az új lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter, miután hétfőn Varsóban fogadta kanadai hivatali partnerét, Bill Blairt. [2023. december 18. 12:37]
A szakképzés ötödik évében kiváló eredményt elérő diákok 2024-től akár előzetes hallgatói jogviszonyt is kaphatnak attól a felsőoktatási intézménytől, amelyikkel képzési együttműködésük van. [2023. december 18. 12:35]
Az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg az előrehozott parlamenti választásokon, ami azt jelenti, hogy meglesz az abszolút többsége az országos parlamentben. [2023. december 18. 9:56]
Magyarország világszerte elismert termálfürdőiről híres, nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is. Az ország szinte minden részén megtalálhatók termál- és gyógyvíz források, ami kiemelkedővé teszi a termálvizes és gyógyfürdő-kultúrát. [2023. december 18. 4:20]
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve tegnapi ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,25-5,50 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon, ugyanakkor jelezte, hogy jövőre 75 bázispontos csökkentéssel számol. [2023. december 14. 10:55]
Letette a hivatali esküt Donald Tusk miniszterelnök és kormányának 26 tagja, ezzel megtörtént az új lengyel kormány beiktatása. Tusk első intézkedéseként a jogállamiság visszaállításáért felelős tárcaközi csoport felállítására adott ki utasítást. [2023. december 14. 10:43]
Közel 2 millió, azaz szinte az összes Egyesült Államokban értékesített autóját hívja vissza a Tesla az amerikai közlekedési hatóság döntése nyomán. Az önvezető funkciókkal van probléma.  [2023. december 14. 10:26]
A nyáron kezdődött vizsgálat - melyet Heather Hallett, az angol fellebbviteli bíróság nyugalmazott bírája vezet - várhatóan 2026-ig tart, és több különálló modulból áll. A jelenleg folyó második vizsgálati modul estébe nyúló hétfői munkanapja Rishi Sunak miniszterelnök meghallgatásával telt. [2023. december 12. 9:36]
A Fitch Ratings hitelminősítő az idei lendületre tekintettel jelentősen, 0,9 százalékponttal 1,2 százalékra javította az amerikai gazdaság jövő évi növekedésére szóló becslését, hangsúlyozva, hogy az új prognózis alapján az Egyesült Államok 2024-ben várhatóan elkerüli a recessziót. [2023. december 12. 8:54]
A lengyel parlamenti alsóház hétfő délután nem szavazott bizalmat Mateusz Morawiecki tervezett kormányának, így most az ellenzék próbálkozhat meg a kormányalakítással, Donald Tusk vezetésével. [2023. december 12. 8:46]
A Schengen-övezet további bővítésétől eddig mereven elzárkózó Ausztria rugalmasabb álláspontra helyezkedett, és hajlandónak mutatkozik hozzájárulni ahhoz, hogy Románia és Bulgária a légi közlekedésben csatlakozzék a belső határellenőrzés nélküli térséghez. [2023. december 11. 11:23]
A vasárnap ismertetett legfrissebb felmérés szerint rekordra emelkedett a kormányzó brit Konzervatív Párt tagságán belül azoknak az aránya, akik a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt egyértelmű győzelmét valószínűsítik a jövőre esedékes nagy-britanniai parlamenti választásokon. [2023. december 11. 11:20]
Már másfél millióan regisztráltak a NAV online számlarendszerébe, amely 2018. július 1-jén debütált, közülük mintegy 1,3 millióan már szolgáltattak is adatot. A 2018-tól beérkezett csaknem két és fél milliárd számla túlnyomó többségét az online számlarendszer segítségével küldték be az adóhatósághoz. [2023. december 11. 10:50]
A londoni Victoria and Albert Múzeumban, a világ legnagyobb iparművészeti és design múzeumában megtekinthető, meghatározó előadóművészeket bemutató tárlat 2024 májusától utazó kiállítássá alakul és először a budapesti Zene Házában lesz látható. [2023. december 11. 10:43]
Amszterdam legtöbb útján péntektől szigorítják a sebességkorlátozást, a megengedett legnagyobb sebességet óránként 30 kilométerre csökkentik - jelentette az NL Times című angol nyelvű holland hírportál pénteken. [2023. december 8. 10:12]
Az élelmiszerár-emelkedés lassuló ütemének és az energiaárak csökkenésének köszönhetően novemberben két és fél éves mélypontra csökkent az infláció Németországban a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése szerint.     [2023. december 8. 10:02]
Az izraeli hadsereg a Hamász iszlamista terrorszervezet mintegy négyszázötven célpontját támadta a Gázai övezetben, és légicsapásokat mért Libanon izraeli határánál a Hezbollah síita milíciára. [2023. december 8. 9:57]
A Képviselőház nem szavazza meg az Ukrajna számára kért forrásokat, amennyiben a Biden-kormányzat nem hoz átfogó reformokat az amerikai bevándorlási szabályokban - áll a testület alsóházi elnökének Joe Biden elnök számára küldött levelében. [2023. december 6. 10:04]
2023 január-októberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 9,0 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene októberben 21,1 százalékkal maradt el az előző év októberében mért értéktől. [2023. december 6. 9:54]
Kihívást jelent az EU azon ígéretének teljesítése, mely szerint tavaszig leszállít egymillió 155 milliméteres lőszert Ukrajnának, a vállalás teljesítése "valamivel több időt vesz igénybe" - közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az Európai Védelmi Ügynökség éves konferenciáján. [2023. november 30. 16:52]
Hakan Fidan török külügyminiszter azt mondta svéd kollégájának, hogy Törökország várhatóan heteken belül ratifikálni fogja Svédország NATO-csatlakozását - erről Tobias Billstöm svéd külügyminiszter beszélt szerdán Brüsszelben a NATO-tagországok külügyminisztereinek tanácskozására érkezve. [2023. november 29. 12:27]
Az idei hálaadáskor az Egyesült Államok végleg búcsút intett a koronavírus-járvány okozta utazási sokknak, az ünnep alatt ugyanis új utazási rekordot mértek.  [2023. november 28. 11:40]
A Bank of England kormányzója szerint aggodalomra ad okot a brit gazdaság gyenge növekedési potenciálja, ennek ellenére is túl korai lenne azonban kamatcsökkentésekről beszélni. [2023. november 28. 10:37]
A lengyel szokásjog szerint a legjobb választási eredményt elérő frakció jelöltje kapott elsőként kormányalakítási megbízást, de a választásokon nyertes PiS nem rendelkezik önálló többséggel, az ellenzék viszont igen. [2023. november 28. 10:29]
Javult valamelyest a fogyasztói hangulat Németországban, bár továbbra is inkább bizonytalanságot és aggodalmat tükröz. A lakosság vásárlási hajlandósága enyhén javult, a jövedelmi várakozásaikat viszont kissé visszafogták. [2023. november 28. 9:59]
A kínai Egészségügyi Minisztérium vasárnap felszólította a helyi hatóságokat, hogy növeljék a járványklinikák számát, miután szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az ország koronavírus-járvány korlátozásainak enyhítése óta először számolt be a légzőszervi megbetegedések számának növekedéséről. [2023. november 27. 10:57]
Novemberben ugyan javultak, de alapvetően még pesszimisták a német feldolgozóipari vállalatok exportvárakozásai a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése szerint. [2023. november 27. 10:45]