A Zuhanórepülés - Vadász György stációi című portréfilmet 2024. január 24-én az Akadémiai Szalon közönsége láthatta elsőként. Olvass bele! [2024. március 4. 11:59]
A mellkastól lefelé megsemmisült kislány sírja magasan, a jelenlegi járószinttől mintegy 70 centiméter mélységben feküdt Kecskemét... Olvass bele! [2024. március 4. 9:59]
Ferenc pápa: Remélem, hogy a nemzetközi közösség megérti, hogy a leszerelés mindenekelőtt erkölcsi kötelesség. Olvass bele! [2024. március 4. 7:59]
Lusztig Éva 1930-ban született Budapesten egy orvosházaspár gyermekeként. Gimnazista volt a nyilas uralom idején. Olvass bele! [2024. március 3. 17:59]
Puskás Panni a Magvető Kiadónál megjelent első regényének főszereplője három nő, akik a boldogulásért küzdenek. Olvass bele! [2024. március 3. 15:59]
Ezért azt javasolják az NVSZ emberei, hogy telefonálók kérésére ezt a programot soha ne telepítse senki semmilyen eszközre. Olvass bele! [2024. március 3. 13:59]
A férfi, aki szeret című filmet ma este, azaz március 3-án a Filmbox Family csatornáján láthatod 22 óra 50 perctől. Olvass bele! [2024. március 3. 11:59]
A szombati emlékünnepségen elhangzott beszédek egybehangzóan méltatták Esterházy János életét és munkásságát... Olvass bele! [2024. március 3. 9:59]
Mit üzen a hegycsúcs? Töprengek ezen magamban mélyen miközben lefelé jövök. Igyekeztem egész halk lenni fönt... Olvass bele! [2024. március 3. 8:21]
Kormos István a magyar gyermekirodalom meghatározó alakja, József Attila-díjas (1955, 1972) és Radnóti-díjas (1977) költő, műfordító. Olvass bele! [2024. március 2. 17:59]
Kocsi Olga (művésznevén Holy Olga) multimédia művész, aki munkája során a különböző tudományterületek kereszteződéseit vizsgálja. Olvass bele! [2024. március 2. 15:59]
432. Amerikában kiadták Kovásznai György animációs filmjét, és a kritika az egekbe meneszti (Librarius)
Kovásznai György Habfürdőja az egyik legkülönösebb, legszemélyesebb, egyben legellenállhatatlanabb animációs alkotás, amely valaha készült. Olvass bele! [2024. március 2. 13:59]
A 2005-ben készült 127 perces új-zélandi-amerikai-svájci-japán életrajzi film főszereplője Sir Anthony Hopkins. Olvass bele! [2024. március 2. 11:59]
Oidipusz radikális ember, igazi reformer, szeretne korrekt lenni, igazul kormányozni, ami politikai szempontból nem mindig célra vezető. Olvass bele! [2024. március 2. 9:59]
Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai A boldogság ügynöke (Agent of Happiness) című dokumentumfilmje, magyar-bhutáni koprodukcióban készült. Olvass bele! [2024. március 2. 8:59]
A beszélgetésben szó esik még a zeneszerzők megfelelési kényszeréről, az Isten és a vallásosság szerepéről Kecskés D. Balázs műveiben. Olvass bele! [2024. március 2. 7:59]
A megnyitón Kerekítő manó mondókákkal várja a családokat, kis barátai akár fotózkodhatnak is vele. Olvass bele! [2024. március 1. 19:22]
438. Xavier Dolan, a 33 évesen kiégett, Megöltem anyámat rendezője fog zsűrizni Cannes-ban (Librarius)
Xavier Dolan első nagyjátékfilmjét, a Megöltem anyámat című művet 19 évesen készítette el, tavaly bejelentette: már nincs ereje forgatni. Olvass bele! [2024. március 1. 17:59]
A forradalminak nevezett pályázatára vonatkozó kérdésre Demeter Szilárd kifejtette: 1802-ben Széchényi Ferenc gróf felajánlotta... Olvass bele! [2024. március 1. 15:59]
A Szabó Ervin Könyvtár idén ünnepli megnyitásának 120. évfordulóját, ennek alkalmából a könyvtár számos újdonsággal készül. Olvass bele! [2024. március 1. 13:59]
A Tolkien című filmet ma este, azaz március 1-én a Moziverzum csatornáján láthatod 22 óra 45 perctől. Olvass bele! [2024. március 1. 11:59]
Szurcsik József művészetében kiemelkedő motívum még a lebegés, amelyet a Helios és a Styx című munkái képviselnek a kiállításban. Olvass bele! [2024. március 1. 9:59]
Oravecz Imre Alkonynaplója a kortárs irodalom egyik legnagyobbjának megrázó távolodása, búcsúpillantása - Szombathy Pál Élményolvasója. Olvass bele! [2024. március 1. 7:59]
A Szent Páli búcsú című festményt Rippl-Rónai József, a posztimpresszionizmus legkiemelkedőbb magyar képviselője 1912-ben festette. Olvass bele! [2024. február 29. 17:59]
Azt írják, a pályázat benyújtásának nem feltétele a művészeti vagy művészetelméleti végzettség, szakképzettség. Olvass bele! [2024. február 29. 15:59]
A szökőévek szabályai a naptári rendszertől függően változhatnak. A legelterjedtebb szabály az, hogy a szökőévek azok, amelyek oszthatóak 4-gyel. Olvass bele! [2024. február 29. 13:59]
A keselyű három napja című filmet ma, azaz február 29-én láthatod az M5 csatornáján 21 óra 10 perces kezdettel. Olvass bele! [2024. február 29. 11:59]
A 2019-ben elhunyt művész, Benkő Dániel nagy értékű hagyatékát megőrzésre, használatba kapta meg a pécsi művészeti kar Olvass bele! [2024. február 29. 9:59]
Az Akit keresnek: Jesua című regény egyszerre emelkedett és hétköznapi is, megjelennek benne a bibliai tanítások, közérthető nyelven. Olvass bele! [2024. február 29. 7:59]
Al Di Meola minden idők egyik legsikeresebb gitárosa, aki pályafutása során számos elismerésben részesült. Olvass bele! [2024. február 28. 15:59]