Itt az Piac és Profit híreit olvashatja.


Februárban az ipari termelés volumene 1,8, munkanaphatástól megtisztítva 1,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2024 januárjához mérten 3,5 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). [2024. április 5. 9:09]
A dísznövények és virágok kereskedelmével foglalkozó kisvállalkozások fejlesztéseinek megvalósítását 1,6 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívással segíti az Agrárminisztérium - jelentette be Feldman Zsolt, mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár. [2024. április 5. 9:09]
A kiskereskedelmi forgalom 1,1  százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg az előző hónaphoz képest 0,6  százalékkal mérséklődött – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). [2024. április 5. 8:08]
Egy egyszerű interjú valószínűleg még soha nem eredményezett annyi gúnyos mémet az interneten, mint a Varga Judit-Hajdú Péter produkció. Vajon mit rontottak el annyira a szervezők, hogy a mémkészítők úgy érezték, hatalmas piac lesz ebből, amin kaszálhatnak. [2024. április 5. 5:05]
A fővárosban és a szomszédságában immár fordulatra érett a lakáspiac – ezt mutatják az OTP Ingatlanpont munkatársainak tapasztalatai. A budapesti régió vezetője szerint 2024-ben az agglomeráció kifejezetten jó beszállási pontot kínál az otthonkeresőknek, mivel nagy kínálatból, már olcsóbb hitellel, s még az áremelkedés újraindulásának elején vásárolhatnak. [2024. április 4. 16:04]
A tavalyi ünnepi hosszú hétvégéhez képest 3 százalékkal magasabb forgalmat hozott idén a húsvét a szálláshelyeknek - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).  [2024. április 4. 15:03]
Salt Bank néven, Romániában. [2024. április 4. 15:03]
Április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján. [2024. április 4. 15:03]
A független képviselő egy olyan egyszerű kérdést próbált meg feltenni a Külügyminisztériumnak, hogy hivatalos úton volt-e Orbán Viktor, amikor március elején a miniszterelnök és kísérete (köztük a lánya) két „honvédségi“ luxusjettel repült Washingtonba. Egyelőre nem kapott választ. [2024. április 4. 14:02]
Szakmai egyeztetés keretében találkozott Matolcsy György jegybankelnök és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. [2024. április 4. 14:02]
A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny második fordulójának első versenynapján Veszprém és Tolna, Vas és Fejér valamint Pest vármegye csapatai vehettek részt. [2024. április 4. 14:02]
Folytatja magyarországi terjeszkedését a Sameday romániai futárszolgálat - közölte csütörtökön a vállalat. [2024. április 4. 13:01]
Európán belül a magyarok élnek az egyik legkevesebb időt nyugdíjasként, a férfiak átlagosan 14,5 évre, míg a nők 20,7 évre számíthatnak – derül ki az OECD statisztikáiból. [2024. április 4. 12:12]
Jövő hétfőn írhatják alá a magyar-ukrán határforgalmi megállapodást, új határátkelő nyílhat a két ország között - derült ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzéséből. [2024. április 4. 12:12]
Az euróövezet feldolgozóipari és szolgáltatóipari teljesítményét mérő kompozit beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 50,3 pontra erősödött a februári 49,2 pontról, meghaladta az elemzői várakozások átlagában szereplő 49,9 pontot - közölte az S&P Global gazdaságkutató intézet.  [2024. április 4. 11:11]
A világkereskedelem két legfontosabb kapuja a Szuezi- és a Panama-csatorna. Most mindkét helyen súlyos problémákkal kell szembenézni. [2024. április 4. 11:11]
Akiknek valamilyen szja adóalap kedvezmény járt 2023-ban és nem kérték annak évközbeni, havi érvényesítését, azok a bevallással egyösszegben juthatnak hozzá a pénzükhöz. A 25 év alatti fiatalok akkor érvényesíthetik utólag a kedvezményt, ha év közben az érvényesítés mellőzését kérték a munkáltatótól, kifizetőtől. [2024. április 4. 11:11]
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedvenc mantrája évek óta, hogy rekordot döntöttek a külföldi beruházások itthon. Ha ez egy releváns adat lenne, akkor már az USA gazdaságát is megelőztük volna. [2024. április 4. 10:10]
Sokan azt hitték bealkonyult a Tesla autóknak, a kínai konkurencia megjelenésével. Ehhez képest ismét az első helyen a Tesla eladások. [2024. április 4. 10:10]
Több pénzintézet is jelentős kamatcsökkentést hajtott végre a személyi kölcsönöknél, a jelzáloghitelek kamataihoz azonban nem nyúltak a bankok a hónap elején, amire évek óta nem volt példa. A lakáshitelek árai a kamatplafon legutóbbi, januári lejjebb szállítása óta alig változtak, személyi kölcsönt viszont már 10 százalékhoz közelítő kamattal is adnak - derül ki a Bank360. [2024. április 4. 10:10]
Márciusban a DataHouse adatai szerint 8 573 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti értékhez (9 717) képest csaknem12 százalékos visszaesést jelent. A használtautó-importtal foglalkozó vállalkozások számára továbbra is távoli álom a korábbi évek 10-11 ezres havi behozatali átlagának elérése. [2024. április 4. 9:09]
1,7 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 9,2 százalékkal nőtt, az importoldalon 0,1 százalékkal mérséklődött. [2024. április 4. 9:09]
A NATO-tagországok még nem hoztak döntést az Ukrajnának nyújtandó jövőbeli támogatás szerkezetéről, de megkezdték annak tervezését - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán Brüsszelben a tagállamok külügyminiszteri tanácskozásának első napját lezáró sajtótájékoztatóján. [2024. április 4. 9:09]
Az élelmiszerárak alakulása idén már nem húzza, hanem visszafogja az inflációt Magyarországon. A boltokban összességében továbbra is többet fizetünk a pénztáraknál, mint egy évvel korábban, a drágulás mértéke azonban várhatóan elmarad az éves átlagos inflációtól – derült ki az Erste sajtótájékoztatóján. [2024. április 4. 5:05]
A dolgozók motiválásában, a teljesítmény és az elkötelezettség növelésében a pénzügyi ösztönzők jelentős szerepet játszanak. Ugyanakkor a vállalatok folyamatosan és eredményesen dolgoznak azon, hogy különböző, béren kívüli motivációs eszközökkel is javítsák a munkavállalók elégedettségét, és a leendő munkaerő bevonzását. [2024. április 3. 16:04]
Az orosz gazdaságra nehezedő példátlan szankciós nyomás ellenére 3,6 százalékkal nőtt 2023-ban a GDP, ami duplája a fejlett országok átlagának - jelentette ki Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök Moszkvában, amikor a parlamentben beszámolt a kormány előző évi teljesítményéről. [2024. április 3. 15:03]
Az Európai Bizottság szubvencióellenes vizsgálatot indított kínai tulajdonú napenergia-ipari vállalatok ellen - jelentette be a brüsszeli testület. [2024. április 3. 15:03]
Egy férfi saját nevéből képzett fantázianévvel árult aranyékszereket. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és Budapest Főváros Kormányhivatala is vizsgálta az ügyet. [2024. április 3. 14:02]
A kiberbűnözés elképesztő károkat okoz már most is, de a jövőben csak nőni fog a fenyegetettség. A NIS2 uniós irányelv, illetve az ehhez kapcsolódó magyar szabályozás növelné a biztonságot, de egyben komoly kihívás elé állítja az érintett szervezeteket. [2024. április 3. 14:02]
Felhagytak szerdán a hétfőn kezdődött általános sztrájkkal a román postások, miután sikerült megállapodniuk a román posta vezetőségével követeléseik teljesítéséről - közölte szerdán az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). [2024. április 3. 12:12]