Felföldi Szabolcs profi MMA világbajnok, többszörös kempo világbajnok ismét gálaszervezésbe kezdett. Szeptember 10-én Dunaharasztiban tervezi a Küzdelmek Éjszakája VI. elnevezésű ketrecharc gálát. A rendezvényen három féle szabályrendszer lesz, Kempo FullContact "A", amatőr MMA, profi MMA. [2011. július 25. 12:46]
A hazaiökölvívás felvirágzását várhatjuk, hiszen a junior korcsoport (15-16 év) legeredményesebb Európa-bajnokságát tudhatja maga mögött a harcos csapat! [2011. július 21. 11:40]
Ha nyár akkor Olaszország mondhatnánk, hiszen 2008 óta folyamatosan vendégeskedünk egy-egy verseny erejéig ebben a gyönyörű mediterrán országban. Július 1.-én a Rimini melletti üdülővárosban, Bellaria Igea Marinán lépett ringbe a magyar csapat. [2011. július 9. 8:18]
Demonstrációs napot tart a Békés Megyei Harcművész Szövetség augusztus 14-én. A rendezvényen különböző küzdősport irányzatok és klubok ismerkedhetnek egymással és új stílusokkal, technikákkal. [2011. június 17. 7:17]
Három héten belül a második, a Felix Promotion égisze alatt pedig a harmadik profi meccsét is megnyerte Kelemen Balázs, aki ezúttal Banja Lukán győzött a második menetben T. K. O.-val Siklódi József ellen. [2011. június 14. 18:13]
Leicesterben került megrendezésre a FIGHTUK4 elnevezésü profi MMA gála,ahol a kétegyházi taekwon-dos Lóré Tihamér is ketrecbe lépett,az angliai-pakisztáni Omar Arif ellenfeleként. [2011. június 14. 7:42]
2011. május 27-29. között zajlott az SKIEF kontinens bajnoksága Székesfehérváron. 19 ország, több mint 600 versenyzőjeérkezett a „királyok városába”. Dánia, Ukrajna, Olaszország után végre Magyarország a rendezőés kimondhatjuk SKIEF EB-n még nem volt ennyi résztvevő! [2011. június 9. 9:11]
Szeptember végére ígéri az úgynevezett hat hónapos olimpiai szabállyal kapcsolatos állásfoglalását a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS). [2011. június 8. 21:31]
Nagy Tímea aranyérmet szerzett a lengyelországi Katowicében rendezett női Európai Uniós ökölvívó-bajnokságon. [2011. június 5. 7:30]
HaÖn is látni szeretné a 2011. évi OS-Security Fight Night-Hungary leglátványosabb pillanatait, kőkemény thaibox küzdelmeket, bemutatókat, akkor kapcsoljon péntek este a Sport1 tv csatornára. [2011. április 12. 13:47]
A Fight Night Hungary gálasorozat második állomásának Győr adott otthont, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban 2011 március 19. –én. [2011. március 23. 8:02]
A 46. cselgáncs férfi Hungária Kupa szombati versenynapjának érmesei: [2011. február 13. 9:10]
A fiatalabbik Ungvári fivér, Attila nyerte meg a 73 kg-os súlycsoport döntőjét szombaton a 46. cselgáncs férfi Hungária Kupán, miután bátyja, Miklós sérülésre hivatkozva nem állt ki ellene. [2011. február 12. 19:49]
Tóth Balázs aranyérmet nyert a nehézsúlyúak között a WTF-tekvondósok hétvégi, svédországi világranglista-versenyén. [2011. február 7. 14:38]
Komoly tervekkel vág neki a VisitBritain az elkövetkezendő 4évnek. A privátszférával karöltve, az eddigi legkomolyabb marketing kampányt indítja el, amelyet olimpiai házigazda ország valaha is készített, kihasználva a Királyi Esküvő, a Királynő Gyémántlakodalma és a 2012-es Londoni Olimpiai és Paraolimpiai Játékok adta lehetőségeket. [2011. február 2. 15:20]
Erdei Zsolt profiökölvívó megkezdte hivatalos felkészülését a következő amerikai mérkőzésére. Bár még semmi konkrétumot nem lehet tudni a soron következő ellenfélről, illetve a gála helyszínéről, Madár úgy készül, hogy április közepén vagy végén újból ringbe szállhat. [2011. január 31. 5:56]
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) kedden nyilvánosságra hozta, hogy az egyes sportágak mekkora összeget kapnak idén az olimpiai felkészülésre, a listában 42 sportág szerepel. [2011. január 26. 8:08]
A 78 kg-os kategóriában érdekelt Joó Abigél bronzérmes lett vasárnap az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Világkupa-sorozat bakui versenyén, a 200 ezer dollár összdíjazású Mesterek Tornáján. [2011. január 16. 18:21]
Csoki, fehér kenyér, cukros üdítő, tészta… Ha az ember ilyen étrendet követ, egy idő múlva egy szelet kenyér helyett már kettő kell, hogy ugyanazt a megelégedettség érzetet nyújtsa. [2010. november 17. 11:30]
November 20-án szombaton Ózdon, a Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre a Pitbull Kupa következő fordulója. [2010. november 17. 11:15]
Hétfőn reggel indultútnak Amerikába a magyar nőiökölvívó válogatott három tagja, Mizsei Vivien (51kg), Pikács Mercédesz (60kg) és Kovács Mária (75kg). [2010. november 17. 10:34]
Magyarországot a nyílt Szlovák Muaythai bajnokságban, erős nemzetközi mezőnyben 5 sportoló képviselte. [2010. november 15. 20:56]
Az MTK együttese nyerte a magyar csapatbajnokságot a karatésoknál. [2010. november 14. 19:37]
A súlycsoportoktól független ranglistán is az egyik, ha nem a legjobbnak számító Manny Pacquiao megszerezte a WBC, a Boksz Világtanács nagyváltósúlyú vb-övét, miután magyar idő szerint vasárnap hajnalban egyhangú pontozással nyert a mexikói Antonio Margaritóval szemben. [2010. november 14. 12:19]
Azígéretes nemzetközi karrier előttálló Zathureczky Zsolt november 28-án, Horvátországban lép ringbe, Drazen Forgaccsal ütközik MMA szabályrendszerben. Sándor György tanítványa a tőle megszokott maximális erőbedobással végzi felkészülését, célja pedig nem más, mint hogy délszláv riválisával is tudatosítsa, csak a győzelemérdekli. [2010. november 14. 11:53]
David Haye könnyedén megvédte a Boksz Világszövetség (WBA) nehézsúlyú bajnoki címét: a világelső a harmadik menetben kiütötte honfitársát, az egykori olimpiai bajnokot, Audley Harrisont. [2010. november 14. 8:14]
Csábi Bettina álomdiétás adventi receptekkel kedveskedik az XLsport olvasóinak, a közelgőünnepek alkalmából. [2010. november 12. 21:32]
Van egy jó hírem, nyomdakész állapotban van, Növényi Norbert Kódolt Sport című könyve. Van egy rossz hírem is, nem lehet majd könyvesboltban megvásárolni, mert a terjesztés, a könyv árának 60% lenne, és ez elviselhetetlenül sok. Szóval, alternatív módon fogjuk terjeszteni. Ám nézzük miről is szól a Kódolt Sport? Növényi Norbert ír a szakmai hitvallásáról. [2010. november 10. 21:19]
Azév végi megmérettetésekre készül a Pitbull Team. November 20-án Ózdon, majd december 21-én a romániai Aradon kell ringbe lépniük. [2010. november 10. 14:34]
A világ egyik legjobb profi bokszolójaként számon tartott Manny Pacquiao edzője szerint nem megfelelő védencének a hozzáállása az ökölvíváshoz. [2010. november 10. 12:42]