A svéd Védelmi Beszerzések Hivatala (FMV) átvette az első két UH-60M Black Hawk típusú helikoptert – áll az FMV nyilatkozatában. Az új forgószárnyasok Svédországban a HKP-16 (Helikopter 16) nevet kapták, melyek tervek szerint 2013-tól már az Afganisztánban állomásozó csapatokat segítik. [2012. január 20. 9:27]
A napokban számoltunk be lapunkon a Boeing 2011-es eredményeiről, és hasonlóan az amerikai riválishoz, az Airbus is sikeres esztendőt tudhat maga mögött. A statisztikai adatok alapján 2011 az Airbus történetének eddigi legsikeresebb éve volt, sorozatban pedig a tizedik esztendő, amikor gyártási növekedést értek el. [2012. január 19. 11:20]
2012. január 16-án, hétfőn délután lezuhant a Török Légierő Cigli légibázisról felszálló T-37C típusú kiképző repülőgépe. Szemtanúk elmondása szerint a gép – kétfős személyzetével – helyi idő szerint 16:30 és 16:45 között, Foca városától 7-8 kilométerre, északra az Égei-tengerbe zuhant. A helyszínre érkező kutató-mentő csapatok megkezdték a pilóták felkutatását. [2012. január 18. 16:00]
2012. január 13-án, a kora reggeli órákban az afganisztáni Bagram repülőtérről felszállva teljesítette 10 000. repült óráját a 89-0487 (vagy röviden 487) oldalszámú F-15E. Bár ez a gép csak 1990. november 13. óta repül, ez a teljesítmény mégis egyedülálló az F-15-ösök között, ugyanis a típus semelyik más példánya - még jóval korábbi verziókból sem - rendelkezik ennyi repült idővel. [2012. január 18. 14:55]
2012. január 19-21. között rendezik meg Bahreinben a Bahrain International Airshow-t. Az Orosz Légierő is eleget tett a szervezők meghívásának, így január 17-én, kedden meg is érkezett az Orosz Lovagok (Russian Knights) köteléke - egy Il-76-os kíséretében - a Shaikh légibázisra. A szervezők idén is kitettek magukért, hiszen a Szu-27-esekkel repülő orosz csapat mellett - mely most néhány extra... [2012. január 18. 14:05]
Két perc. Riasztás esetén a szolgálatban lévő légvédelmi irányítónak pontosan ennyi idő alatt kell visszaérnie a Sziklában a munkaállomásához. Akár éjszakai pihenőről, akár ebédről, akár hétvégén, akár karácsonykor − és minden esetben azonnal teljes mentális készenlétben. A legmagasabb szintű – úgynevezett alfa – riasztás persze ritkaság, de tavaly decemberben volt rá példa. [2012. január 18. 10:45]
A közelmúltban egy képes riportban számoltunk be az orosz katonai repülőgépgyártás 2011. évi eredményeiről. Nincs azonban megállás, máris érkeznek az újabb hírek immár a 2012-es esztendő sikereiről, jelentős eseményeiről. [2012. január 18. 9:15]
Egy év, 241 járat és öt csillag. Röviden ezekkel a számokkal lehet jellemezni a Qatar Airways, a világ ötcsillagos légitársasága pontosan egy évvel ezelőtt elindított Budapest-Doha járatát. Az új hosszútávú járat elindulása nemcsak a Perzsa-öböl térségének államait köti össze Közép-Európával, hanem mintegy öt órával lerövidíti az utat Budapestről Indiába, Kínába, Dél-Kelet Ázsiába és a Csendes-óce... [2012. január 17. 15:55]
Az amerikai F-35 Lightning II hajófedélzeti változata az F-35C, alkalmatlan a repülőgép-hordozóra való landolásra – írja a The Daily Telegraph. A megállapítás alapja az, hogy az F-35C fékező horogja túlságosan közel van a futóműhöz, ez miatt a pilóta nem mindig tudja eltalálni a hajófedélzeten fekvő fékezőkábeleket. [2012. január 17. 9:25]
Ezidáig a világon nem gyártottak még egy olyan vadászrepülőgép típust, amely az orosz, negyedik generációs vadászrepülőgéphez, a MiG-31-eshez hasonló tulajdonságokkal rendelkezne. Ezen megállapítás alapján semmilyen körülmények között nem lehet azt mondani, hogy egy „kiöregedett” típus lenne. [2012. január 17. 9:05]
Norvégia a jövőben 56 darab F-35-öst vásárol mintegy 7 milliárd euró értékben, ezek állomáshelyéről azonban nem sikerül konszenzusra jutni. A fegyveres erők parancsnoka javaslata szerint a jelenlegi fő bázis, a sarkkör feletti Bodø funkcióját délebbre kéne helyezni. A kijelentés heves vitát váltott ki, mivel így az északi területek lefedettsége nem lenne megfelelő. [2012. január 16. 14:25]
A spanyol haditengerészet vezetése kitolja az Agusta-Bell 212ASW típusú helikoptereinek üzemidejét – írja a Defense Aerospace. A program során a javításokat és modernizálásokat a SENER Ingeneria y Sistemas és az INAER Maintenance vállalatok karöltve végzik majd. A munkálatokat a következő évek során hajtják végre, melyre 21 millió euró lett elkülönítve. [2012. január 16. 13:05]
A dél-koreai védelmi beszerzési programiroda (Defense Acquisition Program Administration – DAPA) a közeljövőben indítja a 36 darab harci helikopter beszerzésére irányuló AH-X névre keresztelt tendert – írja az Aviation Week. A vásárlásra szánt összegről egyelőre nincs információ. A tenderre jelentkezők 2012. [2012. január 16. 12:20]
Ma ünnepelte 60. születésnapját az Aranysas magazin alapító főszerkesztője Tőrös István, akinek ez alkalommal SOK BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT kíván a JETfly csapata! [2012. január 16. 8:41]
A Francia, valamint a Szaúd-Arábiai Légierő vadászrepülőgépei ütköztek össze a levegőben, amikor a két légierő részvételével közös repülőkiképzési feladatot hajtottak végre arab terület felett. A hírt a szaúdi védelmi minisztérium képviselője közölte. A repülőesemény következtében senki nem sérült meg. [2012. január 15. 21:38]
Nem sokkal dél előtt emelkedett a levegőbe a budapesti betonról a Wizz Air légitársaság első dortmundi járata. A jól ismert, lila-pink színű Airbus A320-as fedélzetén összesen 126 utas indult a németországi nagyvárosba. A téli időszakban hetente kétszer, a nyári menetrendben pedig háromszor járnak a Budapest-Dortmund útvonalon a Wizz Air gépei. [2012. január 13. 16:47]
A Lufthansa Csoportot alkotó légitársaságok rekord számú utast szállítottak 2011-ben: összesen 106,3 millió utas döntött úgy, hogy utazásához a Lufthansa, SWISS, Austrian Airlines, bmi vagy Germanwings légitársaságot veszi igénybe. Ez az előző év azonos szakaszához képest 7,5 százalékos növekedésnek felel meg. [2012. január 13. 10:00]
Annak ellenére, hogy a problémás F-35B jövője kapcsán még nem született biztató döntés, 2012. január 11-én mérföldkövéhez érkezett a rövid úton felszálló és függőlegesen leszálló (STOVL) verzió. Ezen a napon ugyanis megérkezett az első két sorozatgyártású példány a floridai Eglin légibázisra. A BF-6 (168057) és a BF-8 (168059) jelzésű gépek a délutáni órákban érkeztek a texasi Fort Worth-ből. [2012. január 12. 15:30]
A Mexikói Légierő vezetése szerződést kötött az amerikai Hawker Beechcraft vállalattal, 6 darab T-6C+ Texan II típusú kiképzőgép vásárlásáról – írja a Defense Aerospace. Az üzlet értéke egyelőre nem ismeretes, azonban annyi már biztos, hogy Mexikó legkésőbb 2012 elején veheti át az első két példányt. [2012. január 12. 11:00]
Csodás képek az Orosz Légierő új vagy modernizált repülőgépeiről, amelyek a mögöttünk hagyott esztendőben álltak szolgálatba. Az eredeti cikk szerzője nem törekedett arra, hogy mindent bemutasson, ugyanakkor az egyes kézbesítési, átadási dátumok esetében előfordulhatnak „pontatlanságok”, mivel katonai repülőgépekről lévén szó az átadások dátumát sokszor nem, vagy csak késve hozzák ny... [2012. január 12. 10:35]
A bioszintetikus üzemanyag fél éves gyakorlati tesztelését követően a Lufthansa örömmel számol be az első pozitív eredményekről. A légitársaság összesen 1187 repülést hajtott végre bioüzemanyaggal Hamburg és Frankfurt között a projekt időtartama alatt. Az első számítások szerint ezzel 1471 tonnával csökkentette CO2-kibocsátását. [2012. január 12. 9:35]
A dél-koreai védelmi minisztérium a napokban 20 darab FA-50 típusú könnyű harci gépet (mely a T-50 Golden Eagle kiképzőgépen alapuló, továbbfejlesztett változata) rendelt – írja a Flightglobal. Az üzlet értéke megközelítőleg 600 millió dollár. Tervek szerint az új harci gépek 2013 és 2014 között érkeznek majd meg. [2012. január 11. 15:55]
A „vasaknak” eddig tartott a pihenés az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison. Január 10-én, kedden az első gyakorlórepüléssel a helikoptervezetők is megkezdték a 2012. évi repülő-harckiképzést. [2012. január 11. 10:00]
A katari és a kuvaiti védelmi minisztérium is a francia Rafale típus rendszeresítésének lehetőségét vizsgálja – írja a Defence News. Az ügyben a francia védelmi miniszter, Gerard Longuet azt nyilatkozta, hogy az említett országok csak az Egyesült Arab Emirátusok konkrét megrendelése után rendszeresítenék a típust. [2012. január 10. 12:15]
Reggel óta kitartóan havazik a budapesti repülőtéren, ez azonban semmilyen fennakadást nem okozott a légiforgalomban, a repülőtér fogad és indít járatokat. A repülőtéri havas szolgálat folyamatosan dolgozik a futópályák és a gurulóutak tisztántartásán. Kisebb, 10-15 perces késések a repülőgépek indulás előtti kötelező jégtelenítése miatt előfordulhatnak. [2012. január 10. 10:15]
Nem kevesebb, mint 8,9%-os növekedéssel minden idők legerősebb utasforgalmát regisztrálta a Budapest Airport: összesen 8 920 653 utas fordult meg a fővárosi repülőtér termináljain. Mindez 320 000-el több utast jelent, mint az eddigi legnagyobb forgalmú 2007-es év forgalma. 2011 sok szempontból meghatározó volt a budapesti repülőtér életében, hiszen ekkor nyílt meg a forgalom számára a SkyCourt, a ... [2012. január 10. 9:50]
Németország a közeljövőben használt Eurofighter Typhoonokat kínál Bulgáriának – írja a Standart. Információk szerint az ajánlatra a bolgár miniszterelnök, Bojko Boriszov 2012. január 17-18-án tervezett németországi látogatása során kerül sor. A német kormány vélhetően 8 darab használt vadászgép eladását tervezi, melyek értékéről egyelőre nincs információ. [2012. január 10. 9:20]
Az amerikai repülőgépgyártó vállalat összegezte a 2011-es esztendőben elért eredményeit, melyek alapján elmondható, hogy igencsak tartalmas évet zártak. Összesen 805 nettó megrendelést regisztráltak, 477 gépet adtak át, a jelenlegi megrendelés-állomány szerint pedig még 3771 repülőgépet kell legyártaniuk. [2012. január 9. 12:25]
Az A400M program késedelme miatt Franciaország még 2010 áprilisában bejelentette, hogy nyolc darab új CN-235-300 típusú szállítógépet rendelt, melyből az első két példány 2012. január 6-án érkezett meg Spanyolországból a francia Creil-Senlisbe. A Sevilla-ból érkező CN-235-ösök a 3/62 ’Ventoux’ szállító század állományába kerülnek. [2012. január 9. 9:35]
A Dán Királyi Légierő 2011 szeptembere óta őrizte a Baltikum légterét négy darab F-16-os vadászbombázóval. A hivatalos örségváltásra 2012. január 4-én került sor, amikor is a dán kontingenst felváltották a Német Légierő F-4F Phantom gépei. A litván Siauliai légibázisra január 2-án, a kora esti órákban érkezett meg az első négy német F-4-es. [2012. január 6. 14:45]