[A német ROSAT műhold az előrejelzések szerint október 21-23-a környékén zuhanhat vissza bolygónkra. Az amerikai UARS esetéhez képest itt valamivel kisebb tömegben, de nagyobb számban várhatók töredékek. A légköri belépés helye és ideje még nem ismert. [2011. október 20. 8:08]
[Az EU legfelsőbb bírói szervezete, az Európai Bíróság (European Court of Justice) által kedden nyilvánosságra hozott döntés szerint a jövőben illegális minden olyan eljárás szabadalmaztatása, amely emberi embriókból származó őssejteken alapul. [2011. október 19. 16:55]
[Baktériumoktól hemzseg a hűtő legveszélyesebb része, derült ki egy új vizsgálatból, amely újra felhívja a figyelmet a hűtő rendszeres takarításának fontosságára. [2011. október 19. 13:48]
[Társadalmi események előrejelzésére használná a közösségi médiát az amerikai hírszerzés. A fogyasztói magatartás és a járványok jóslására már most is alkalmaznak ilyen adatokon alapuló modelleket a kutatók. [2011. október 19. 12:30]
[Richard Branson brit milliárdos felavatta a világ első, kereskedelmi célokra készült űrrepülőterének terminálját. Az Új-Mexikóban található Spaceport America területéről indul majd a SpaceShipTwo űreszköz, amelynek segítségével űrugrásokat hajthatnak végre a fizető érdeklődők. [2011. október 19. 10:16]
[Vastag ködben vagy felhőzetben egy átlagos repülőgép is lassan vonuló, halványan derengő koronggá alakulhat az égen, ahonnan már csak egy ugrás a repülő csészealjak bejelentése. [2011. október 18. 20:59]
[Közölték a Föld eddigi legpontosabb globális domborzati modelljét. Az amerikai-japán együttműködés keretében született és ingyenesen letölthető terepmodell az eddigi legrészletesebb domborzati térkép, amely bolygónk felszínének 99 százalékát lefedi. [2011. október 18. 13:11]
[Látványosan szemléltetik a Meteosat-9 műhold felvételei, miért vannak évszakok a bolygónkon. A fényképeken megfigyelhető, hogyan vándorol egy év során a legerősebb besugárzás helye a Föld felszínén. [2011. október 18. 12:17]
279. próba ([origo])
[próba [2011. október 18. 8:43]
[Az Egyesült Államok hadseregében már ma is több ezer robotot vetnek be, a távirányítású repülőgépektől az aknamentesítőkön át a Csillagok háborújából ismert birodalmi lépegetőkre hasonlító szállítóeszközökig. A robotika szinte követhetetlen gyorsasággal fejlődik, miközben a harci robotok felhasználásának etikai kérdései szinte teljesen kidolgozatlanok. [2011. október 18. 8:38]
[Az Egyesült Államok hadseregében már ma is több ezer robotot vetnek be, a távirányítású repülőgépektől az aknamentesítőkön át a Csillagok háborújából ismert birodalmi lépegetőkre hasonlító szállítóeszközökig. A robotika szinte követhetetlen gyorsasággal fejlődik, miközben a harci robotok felhasználásának etikai kérdései szinte teljesen kidolgozatlanok. [2011. október 17. 21:38]
[Legalább egy út erejéig a NASA is bérli a SpaceShipTwo nevű magánűrhajót. Bár ez nem kerüli meg a Földet, fedélzetén az emberi szervezet és egyes műszerek súlytalansági viselkedése vizsgálható. [2011. október 17. 11:38]
[Kőtolvaj Adélie-pingvint kapott lencsevégre a BBC forgatócsoportja az Antarktiszon. Az alig félméteres pingvinek hímjei kövekből építik fészküket, s a legjobb fészket építők találnak a legkönnyebben párt a hatalmas kolóniában. [2011. október 17. 11:34]
[Várhatóan november elejéig Magyarországon maradnak azok a darvak, amelyek néhány héttel ezelőtt érkeztek Észak-Európából. [2011. október 17. 10:52]
[Új mérések alapján 18 Celsius-fokon keletkeztek a másfél évtizede viták kereszttüzében álló marsi meteoritban lévő karbonátásványok. Noha a feltételezett életnyomok eredetéhez nem visz közelebb a felfedezés, egyértelműen bizonyítja, hogy egykor az élet számára jóval elviselhetőbb körülmények uralkodtak a vörös bolygón. [2011. október 17. 10:28]
[Szinte teljes épségben megőrződött őshüllő-kövületre bukkantak Bajorországban. A fiatal állatnak szőr- és bőrdarabjai is fennmaradtak. [2011. október 14. 15:20]
[Az embrió kialakulása egy svájci óra pontosságával zajlik: az új szervezet felülről lefelé bővül, másfél óránként egy-egy újabb réteggel. Több évtizedes kutatás után felfedezték azt az ősi, a férgektől az emberekig közös mechanizmust, amely egy régimódi lyukkártyához hasonló módon vezényli le a körülbelül két napig tartó rendkívül összetett folyamatot, egy új élőlény kialakulásának csodáját. [2011. október 14. 14:06]
[Az igen rossz hírnévnek örvendő ragadozó piráják a hangoskodó halak közé tartoznak. Belga kutatóknak három hangjelet sikerült elkülöníteniük, amelyek fontos szerepet töltenek be az állatok kommunikációjában. [2011. október 14. 12:43]
[Látványos kisfilmet készítettek egy sztratoszféráig emelkedő meteorológiai ballon utazásáról. A videó jól mutatja, miként emelkedett a léggömb a felhők fölé, ahol már majdnem fekete az ég, és miként landolt végül a tengeren. [2011. október 14. 11:11]
[Már az öt-hat éves gyerekek képesek felismerni, ha egy kutya agresszívan ugat - derült ki magyar etológusok vizsgálataiból. A vicsorgó állatról ezzel szemben úgy gondolják, hogy mosolyog, ami magyarázatot adhat a gyerekeket érő kutyatámadások egy részére. [2011. október 13. 17:50]
[Új, high-tech módszereket felhasználó vizsgálatok során megállapították, hogy a T. rex jóval nagyobb volt és gyorsabban növekedett, mint korábban gondolták. Ennek fejében viszont felnőtt korára erősen lelassult a mozgása. [2011. október 13. 16:47]
[Két percbe sűrített látványos videót láthatunk egy orosz Szojuz hordozórakéta összeszereléséről. Az űreszköz rövidesen Francia-Guyana területéről indul, az első négy Galileo mesterséges holddal a fedélzetén. [2011. október 13. 8:45]
[A fecskék sorsát nemcsak az élőhelyeik átalakulása és a klímaváltozás nehezíti, de az afrikai rossz körülmények is, ahol az éhező helybeliek ezrével pusztítják a madarakat, hogy húshoz jussanak. Ha a jelenlegi állománycsökkenés hasonló ütemben folytatódik, akkor tíz év múlva igazi ritkaság lesz Magyarországon a fecske. [2011. október 12. 22:02]
[Az ember és a gerinces állatok jó része öt érzékkel fogja fel a környező világ eseményeit. Egy új tanulmány szerint azonban létezett egy olyan közös ős, amely rendelkezett egy hatodik érzékkel is. [2011. október 12. 15:58]
[Szakértők szerint a brit parlament 97 méter magas óratornya 43 centiméternyi hajlást mutat, dőlésszöge 0,26 fok. Ez már messzebbről, szabad szemmel is látható. Ha ebben az ütemben dől tovább London nevezetessége, akkor 4000 év múlva éri majd el a pisai ferde torony dőlésszögét, amely 5 fokos. [2011. október 12. 9:32]
[A Holt-tengerről egy ideje már gyanítják a kutatók, hogy valami rejtélyes történik a tömény, sós víz mélyén. Mivel a tó vize szinte azonnali fulladást okozna, ha véletlenül lenyelnék, eddig nem tolongtak a búvárok, hogy a titok végére járjanak. 2010-ben azonban megtört a jég, és az idén bemutatott eredmények sok meglepetéssel szolgáltak. [2011. október 11. 17:31]
[Négyszemélyes túlélőkabint készített egy japán férfi földrengés és szökőár esetére. [2011. október 11. 17:11]
[Egy körülbelül 7 centiméteres meteorit zuhant egy házra a francia Draveil városában, Párizstól 12 kilométerre. [2011. október 11. 9:11]
[Magányos óriáscsillagok és akár a Naprendszert is átérő izzó gázfelhők láthatóak a Hubble-űrtávcső infravörös felvételén. Az átlátszatlan felhők mögé is belátó infravörös sugarak megmutatják, hogyan fest galaxisunk központi vidéke. [2011. október 10. 9:36]
[Néhány fényesebb hullócsillag a felhőkön is átvillant, de a 22 óra után valóban lezajlott meteorzáporban a felhőzet és a Hold miatt nem gyönyörködhettünk. [2011. október 8. 13:00]