Itt az Elemzésközpont híreit olvashatja.


Az 1960-as években kialakult petrodollár rendszer eredménye, hogy ma az amerikai dollár az első számú tartalékvaluta. Ugyanakkor az elmúlt években több olyan kezdeményezés is elkezdődött, melyek veszélyeztetik az amerikai dollár első számú szerepét. Cikkünkben ezeket a tényezőket, kezdeményezéseket beszéljük meg. [2023. augusztus 24. 11:15]
Előadásunkban a Visual Capitalist egyik infografikáját, illetve a témával kapcsolatos további vizsgálatokat beszélünk meg, melyek alapján arra a véleményre jutnak a befektetők, hogy az egyetlen jó megoldás, hogy állandóan befektetve vagyunk, azaz nincs értelme időzíteni. Témáink: Tényleg nincs értelme időzíteni? A legjobb megoldás a folyamatos befektetés? Mi a probléma az ilyen vizsgálatokkal? Mik... [2023. augusztus 23. 13:26]
A gazdasági, pénzügyi válságok előrejelzésének különböző módszereit vizsgálta meg az IMF a néhány héttel ezelőtt megjelent publikációjában. Tanulmányuk eredményeit 1995-2017 közötti időszakon, 108 ország, 53 pénzügyi válságának vizsgálatára alapozták. Cikkünk a kutatás részleteiről számol be. Témáink: A gazdasági válságok nem jósolhatók meg? A válságok mégis előre jelezhetők? A pénzügyi válságok é... [2023. augusztus 23. 10:14]
Egy korábbi előadásunkban előkerült a TED spread kifejezés, így a téma aktualitására tekintettel megbeszéljük a TED spread jelzéseit, és a mutatóval összefüggő vizsgálatokról is beszámolok, melyek a gazdasági aktivitással, a pénzügyi instabilitással a részvénypiaci hozamokkal kapcsolatosan történtek. [2023. augusztus 22. 14:36]
Hallgatói kérdés nyomán beszélünk a minsky-pillanatról, a pénzügyi instabilitásról és az elmélet mögötti gyakorlati bizonyítékokról. Témáink: A pénzügyi instabilitás elmélete Milyen mutatókkal mérhető? Mennyire alkalmas a válságok előrejelzésére? Hallgatói kérdések: "Köszönöm a cikket nagyon jó lett, lenne még egy kérdésem a Minsky pillanattal kapcsolatban, hol lehet követni vagy miből lehet ponto... [2023. augusztus 22. 12:49]
Cikksorozatunkban folytatjuk a manapság népszerű befektetési elvek kockázatinak tárgyalását. Cikkünk aktualitását egy néhány héttel ezelőtti tanulmány adja, melyben 150 évre visszatekintve vizsgálták meg, hogy a kötvények milyen mértékben nyújtottak védelmet a részvénypiaci kockázatokkal szemben, azaz áttekinthetjük, hogy a manapság széles körben ismert kötvény-részvény portfóliók hatékonyságát mi... [2023. augusztus 21. 15:52]
Az előadásunkban összefoglaljuk, hogy mi történt a héten a gazdaságban, a tőkepiacokon. USA: Vártnál jobb kiskereskedelmi forgalom (0,7% vs. 0,4%): 0,7% növekedés előző hónaphoz képest szezonálisan igazítva 3,2% y/y Annak ellenére nőtt a forgalom, hogy az infláció csökkent Annak ellenére nőtt a forgalom, hogy a költekezés a javakról a szolgáltatások irányába mozdult (infláció alapján) Ecommerce an... [2023. augusztus 21. 11:28]
A naked short alkalmanként még a magyar hírekben is feltűnik. Legutóbb például a Gamestop árfolyamának felpumpálásával kapcsolatban , de hazánkban politikai vetülete is volt az állampapírok naked short ügyleteinek ( lásd itt ). Mindenesetre a témával kapcsolatos újabb vizsgálat rámutatott arra, hogy naked short állomány bizonyos mértékig előre jelzi a részvények jövőbeni hozamát, így a tőzsdei ker... [2023. augusztus 18. 14:37]
A gazdasági változások előrejelzése a befektetők körében népszerű téma. Jellemzően szakértői vélemények, anekdotikus bizonyítékok alapján zajlanak az ilyen jellegű előrejelzések a gazdasági médiában, ugyanakkor ez a téma évek óta vizsgált területe a pénzügyi közgazdaságtannak, és számos összefüggésre van bizonyítékunk, melyek a jövőbeni gazdasági változásokkal, gazdasági növekedéssel összefüggésbe... [2023. augusztus 18. 11:48]
A társasági hírek, eredmények közzétételében jelentősége van az időtényezőnek, azaz a tőzsdei társaságok hajlamosak arra, hogy a jó híreket gyorsabban, a rossz híreket késedelemmel tegyék közzé. A témával kapcsolatos legújabb vizsgálat fejleményeit beszéljük meg cikkünkben. Témáink: A gyorsjelentések a legfontosabb publikációk A gyorsjelentések közzététele A közzététel időpontjának jelentősége van... [2023. augusztus 17. 14:21]
Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb, előző héten megjelent vizsgálatokat a közgazdaságtan, pénzügyek, befektetések területéről. Tárgyalt vizsgálatok: Dissecting the Expected Investment Growth Premium Corporate R&D and Stock Returns: International Evidence Predicting Bankruptcy: Ask the Employees Good and Bad CEOs Témáink: A "jó" és a "rossz" növekedés (00:35) Megtérül a kutatásra, fejlesz... [2023. augusztus 17. 10:56]
Az elmúlt években népszerűvé váltak az osztalékrészvények, ugyanakkor van több olyan tényező, melyet célszerű átgondolni a vásárlásuk előtt. Sajnos a befektetők helyzetét nem könnyíti meg az sem, hogy az osztalék kiválóan alkalmas arra, hogy a társaság manipulálja az eredményeit, és az alábbiakban tárgyalásra kerülő vizsgálatból kiderül, hogy valóban alkalmazzák is ezeket a technikákat a tőzsdei t... [2023. augusztus 16. 15:03]
Előadásunkban gyakran felmerülő hallgatói kérdéseket beszélünk meg. Hogyan, milyen szempontok szerint fektessük be a pénzünket. Mire figyeljünk, minek van jelentősége. A passzív befektetésen túl milyen lehetőségeink vannak, mit kezdjünk az alapkezelőkkel, szakértőkkel. Hallgatónk levele: "Minél többet olvasok és foglalkozok a befektetésekkel annál kevésbé érzem magabiztosnak és képzettnek magam. [2023. augusztus 16. 10:23]
Egy korábbi bejegyzésünkben beszámoltam arról, hogy az elmúlt évtizedekben az amerikai részvénypiacon keletkezett magas hozam négy véletlenszerű esemény következménye, így a vizsgálatot végző szerzők szerint ez a hozam nem tekinthető „átlagosnak”, „normálisnak”, és a jövőbe történő kivetítése kockázatos. [2023. augusztus 16. 9:38]
Számos cikk, könyv érhető el az interneten, melyek szerzői nagyrészt az amerikai piacon tapasztalt folyamatok alapján formálták véleményüket. Hasonló helyzetet tapasztalhatunk a hazai pénzügyi véleményformálók, befektetési tanácsadók körében, azaz nagy részük az amerikai befektetési könyvekből merítve ad tanácsot ügyfeleinek. [2023. augusztus 15. 15:02]
Hallgatói kérdés nyomán foglalkozunk azzal, hogy a lakossági költekezés mennyire megbízható indikátora a gazdasági folyamatoknak. A témával kapcsolatban megbeszéljük a legfontosabb tényezőket a vásárlóerővel összefüggésben, és olyan témákat is érintünk, mint a lipstick (ajakrúzs) effect, a Greespan-féle men's underwear index, hemline index, hot waitress economic index. [2023. augusztus 15. 12:48]
A momentum egy, a tőzsdéken erősen kimutatható hatás, melyre stratégiák széles köre épül. Ugyanakkor a témával kapcsolatos legtöbb vizsgálat heti és havi időtávokon, azaz több hetes, több hónapos ügyletkötési időszakon foglalkozott az összefüggéssel. A cikkünkben tárgyalásra kerülő anyagban 42 ország részvénypiacán 1980-2017 közötti adatokon néhány napos időszakon is kimutatták a hatást, így a röv... [2023. augusztus 14. 13:58]
Az alábbiakban összefoglaljuk, milyen új tartalmak kerültek fel az oldalunkra az előző héten. 0) Előadások: A pénznyomtatás emelkedést hoz a tőzsdén? [Előadás] Visszatér az alacsony infláció/kamat néhány éven belül? [Előadás] Miért NEM mindig jó a részvénybefektetés az infláció ellen? [Előadás] 1) Tőzsdei társaságok időről időre elbocsátásokat, leépítéseket jelentenek be. [2023. augusztus 14. 11:29]
Az előadásunkban összefoglaljuk, hogy mi történt a héten a gazdaságban, a tőkepiacokon. USA: Inflációs adatok CPI 3,2% y/y Maginfláció 4,7% 7% feletti hitelkamatok, eltűnő vevők Első emelkedő adat 2022 június óta Itt a dezinfláció vége? okai: Az energia árak nem fognak örökké esni (december óta 11 százalékot drágult az üzemanyag, de év/év alapok 19,9% csökkenés A magas bázis kezd kifutni A "health... [2023. augusztus 14. 10:48]
Tőzsdei társaságok időről időre elbocsátásokat, leépítéseket jelentenek be. Ezeket a híreket általában a teljes gazdaságra nézve negatívan mutatják be a gazdasági médiában, ennek ellenére az az általános nézet a befektetők körében, hogy az elbocsátások bejelentése után emelkedik a részvények árfolyama. [2023. augusztus 9. 14:16]
Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb, előző héten megjelent vizsgálatokat a közgazdaságtan, pénzügyek, befektetések területéről. Témáink: IPO flipping problémái, IPO alacsony hozamok (00:28) Hogyan manipulálják a befektetési alapok az eredményeiket (12:52) Itt az ideje, hogy a kínai központi... [2023. augusztus 9. 13:02]
A tőzsdei társaságok vezetőségében bekövetkező változások rendszerint heves piaci reakciókat váltanak ki. A témával kapcsolatos kutatások részletesen foglalkoznak a magas turnover rátájú társaságokkal (ahol gyakori a vezetőcsere) és egy újabb vizsgálat az olyan váratlan eseményeket is áttekintette, mint a vezető elhalálozása. [2023. augusztus 8. 15:24]
Gazdasági alapismeretekkel, azon belül a hosszú távú gazdasági növekedése okaival, forrásaival foglalkozunk. Témáink: Miért van szükség az állandó gazdasági növekedésre? Befektetői oldalról van jelentősége a gazdasági növekedésnek? A gazdasági növekedést eredményező tényezők 3 fontos tényező: Tőke felhalmozása Munkaerő növelése (több dolgozó, több munkaóra, jobb termelékenység) Technológiai fejlőd... [2023. augusztus 8. 12:40]
Hallgatói kérdéseket beszélünk meg államkötvények témában. Az alábbi kérdésekkel foglalkozunk: "Ha ma veszek a fenti kötvényből IB számlán (nem néztem ott még a részleteket) és nem adom el a lejáratig akkor?: - végig a mostani kamatot kapom ( cca 4-4,2) - vannak kifizetések a futamidő alatt? mikor, hogyan? - hogyan adózik ez? - ha közben csökkent a FED kamatot, ez megjelenik ez esetben a megvásáro... [2023. augusztus 8. 10:13]
Gyakori, hogy befektetők megpróbálják felmérni a kiválasztott társaság pénzügyi helyzetét és a rendelkezésre álló adatokból megpróbálják megbecsülni a csőd kockázatát. Bár a csődkockázat mérésére különböző összetett módszerek is a rendelkezésünkre állnak, egy új vizsgálat arra mutatott rá, hogy az olyan egyszerű megoldások, mint a dolgozói vélemények (Glassdoor adatbázisán keresztül) változásának ... [2023. augusztus 8. 8:52]
Az előadásunkban összefoglaljuk, hogy mi történt a héten a gazdaságban, a tőkepiacokon. USA: ISM indexek Job openings Initial Claims Non-Farm payrol Bérinfláció Fitch leminősítés: AAA -> AA+ S&P 2011. augusztusa Növekvő hozamok, kamatteher? Leminősítés okai: magas és növekvő adósság az adósságplafon ismételt emelése --> költségvetési bizalomhiány magas infláció, növekvő kamatok, növekvő kamatteher... [2023. augusztus 7. 11:00]
Az asset-growth és az investment-premium arról árulkodik, hogy az eszközoldalon mért nagy növekedés (beruházások, befektetések, akvizíciók útján) nem eredményez kiemelkedő részvénypiaci hozamot, sőt a mérlegnövekedés üteme és a részvénypiaci hozamok között negatív a kapcsolat, azaz a nagy növekedés alacsonyabb jövőbeni hozamot eredményez. [2023. augusztus 4. 9:50]
Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb, előző héten megjelent vizsgálatokat a közgazdaságtan, pénzügyek, befektetések területéről. Tárgyalt vizsgálatok: Intraday Stock Predictability Everywhere The Sages of Wall Street Analysts Are Good at Ranking Stocks How Do Managers’ Expectations Affect Sh... [2023. augusztus 3. 10:28]
Az alábbiakban összefoglaljuk, milyen új tartalmak kerültek fel az oldalunkra az előző héten. 0) Előadások: Visszatér az alacsony infláció/kamat néhány éven belül? [Előadás] Miért NEM mindig jó a részvénybefektetés az infláció ellen? [Előadás] Mesterséges intelligencia (ChatGPT): Befektetési, gazdasági szempontok [Előadás 1) Alapvetően 26 olyan módszer létezik, melyek mögött átfogó vizsgálatok, bi... [2023. augusztus 2. 11:49]
A 2010-es években egy érdekes összefüggésre derült fény a részvényekkel kapcsolatban. Ennek lényege, hogy a legnagyobb eszköznövekedéssel rendelkező társaságok konzekvensen alulteljesítik azokat a társaságokat, melyek eszközei kisebb mértékben növekednek az előző évben. A logikának ellentmondó hatás ma már a tőkepiaci árfolyammodellek (például CAPM) részét képezik, ugyanakkor a témával kapcsolatos... [2023. augusztus 2. 9:15]