Itt az Piac és Profit híreit olvashatja.


A robotika már nem a jövő, hanem a jelen: Magyarországon is forradalmasítja az orvostudományt. A mesterséges intelligencia alapú gépek nem csak enyhíthetik a szakemberhiányt, de segítségükkel már a kezdő orvosok is expert szinten tudják végezni munkájukat, miközben a betegek gyorsabb, pontosabb ellátást kaphatnak – véli Prof. [2024. április 20. 14:02]
2023-ban – az Eurostat előzetes adatai szerint – 107 ezer lakás cserélt gazdát Magyarországon. Ez 26,1 százalékos visszaesést jelent az előző évi eredményhez képest, s hosszabb távon tekintve is eléggé gyenge ez az eredmény: utoljára 2013-ban regisztráltak ennél kevesebb tranzakciót a piacon. [2024. április 20. 12:12]
Tovább lassult a „gyerekinfláció”, de éves szinten még így is 8 százalék. Ennyivel emelkedett ugyanis a gyermekek fogyasztási szokásai alapján összeállított termékkosár ára. A gyermekek fogyasztási kosarában szereplő termékek ára idén márciusban már meghaladta a 40 ezer forintot ‒ közölte a K&H. [2024. április 20. 8:08]
Nincs nálad a bankkártyád, de készpénzt szeretnél felvenni? Ha be van digitalizálva a mobilodba, akkor van rá esély, hogy sikerülni fog a dolog, ugyanis az ATM-ek egy része mobiltárca-alkalmazással is használható. [2024. április 20. 5:05]
A fővárosban 1,8, országos átlagban pedig 0,8 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek márciusban az egy hónappal korábbihoz képest a KSH-ingatlan.com lakbérindex szerint. Tavaly márciushoz képest az országos albérletárak 11,7 százalékkal, a fővárosiak pedig 12,4 százalékkal emelkedtek. Április közepén Budapesten átlagosan 270 ezer forint a kiadó lakások havi bérleti díja, a különböző kerületekben 1... [2024. április 19. 16:04]
A befektetési alapok vagyona tovább nőtt tavaly, meghaladta a 14 ezer  milliárd forintot, ami bő 50 százalékos emelkedés. Laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2024 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb vagyonkezelő szakembereinek. [2024. április 19. 15:03]
A bizonytalanság továbbra is erősen érezhető a hazai vállalkozások üzleti hangulatában – mondta a VOSZ Barométer 2024 első negyedéves eredményeit bemutató sajtótájékoztatón a vállalkozói érdekképviselet főtitkára. Perlusz László hozzátette, miközben a pozitív változás az infláció radikális csökkenése, a vásárlóerő növekedése továbbra sem indult el, az év eleji jelentősnek mondható reálbér-növekedé... [2024. április 19. 14:02]
Szeptembertől az MNB ajánlása alapján várhatóan minden banknál napi limitösszeget vezetnek be az átutalásokra a csalások ellen. Ezt az ügyfelek átállíthatják esetileg, ha nagyobb összeget akarnak valamiért utalni - derül ki a Bank360.hu összeállításából. Van olyan bank, amelyiknél már most is van ilyen védelmi korlát, az OTP pedig a hét elején értesítette az ügyfeleit, hogy májusban 1 millió forin... [2024. április 19. 14:02]
Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft. [2024. április 19. 13:01]
Csökkenő megszűnések mellett is csökkenő cégszámok a cégtrendben. A cégalapítási kedv 30 százalékkal maradt el márciusban az előző hónaphoz képest. Mérséklődő új cégbírósági eljárások, a felszámolások márciusban már „csak” a dobogó második helyét foglalják el. [2024. április 19. 12:12]
A nemzetgazdasági minisztertől tudni.  [2024. április 19. 11:11]
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt. A magyarországi átlagár 3,2 százalékkal magasabb a régiós átlagértéknél. A dízel üzemanyag heti átlagos ára Magyarországon 654 forint volt, ami 3... [2024. április 19. 11:11]
Korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat három boncmester, egy segédboncmester és egy adminisztrátor ellen vesztegetés elfogadása miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség. [2024. április 19. 10:10]
Az MNB összesen több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságai miatt. A bank többek között számos pénzmosásgyanús ügyletet egyáltalán nem, vagy nem haladéktalanul jelentett be, ügyfél-átvilágítási gyakorlata nem volt megfelelő, s szűrőrendszere sem teljesen felelt meg a jogszabályoknak... [2024. április 19. 10:10]
Nőttek az adósság/GDP arányok 2000 óta. Elsősorban a 2008-as pénzügyi válság, és még inkább a COVID-19 világjárvány emelte az adósságrátákat. [2024. április 19. 10:10]
Valószínűleg rekord, hogy valaki 39 évesen is vezesse még a világ legjobban kereső sportolóinak listáját. A labdarúgás sztárja 3 naponta keresett 1 millió dollárt 2022 májusa és 2023 májusa között. [2024. április 19. 9:09]
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint az első negyedévben megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, ami 5,9 százalékkal volt magasabb a 2023 hasonló időszakában tapasztalt 195 300 forintnál. A szerződők több mint harmada kiegészítő biztosítással is növeli gépjárműve kárfedezetét: közülük messze az üvegkár-önrészbiztosítás a legnépszerűbb. [2024. április 19. 9:09]
Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis. [2024. április 19. 9:09]
A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és aktivizálta a fiatal munkavállalókat, míg más tapasztalatok szerint jelentős bérfeszültséget okozott a generációk között. Emellett pedig az is kihívást jelent a munkáltatóknak, hogy hogyan néznek szembe a 25. [2024. április 19. 5:05]
A Digiméter 2020, 2021 és 2022 után immár negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt, 2022-ben pedig 41 – így kijelenthető, hogy továbbra sem látszódik érdemi változás a magyar vállalatok általános digitalizáltsági fokában. [2024. április 18. 17:05]
A geotermikus energia közvetlen hasznosításában Magyarország hosszú évek óta Európa első öt állama között található. A rendelkezésre álló potenciálra alapozva azonban még tovább fokozható a helyben elérhető erőforrás felhasználása. A társadalmi egyeztetésre bocsátott Nemzeti Földhő Stratégiában vázolt intézkedések a magyar zöldgazdaság húzóágazatává tehetik a geotermiát. [2024. április 18. 16:04]
Hatvan busz és teherautó feltöltéséhez elegendő üzemanyagot termel naponta Bécs első zöldhidrogén-üzeme, amely a napokban kezdte meg működését Bécs Simmering városrészében. A hidrogén előállításához kizárólag megújuló energiát használnak. [2024. április 18. 15:03]
 A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ.  [2024. április 18. 14:02]
A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. A kiberbiztonsági incidensek súlyos következményekkel járhatnak a kkv-kra nézve, ami egyúttal az ellátási lánc biztonságát is veszélyeztetheti. [2024. április 18. 13:01]
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). [2024. április 18. 12:12]
Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM). [2024. április 18. 12:12]
Továbbra is aktív munkavállalói jelenlét tapasztalható a hazai munkaerőpiacon. Az előző negyedévhez hasonlóan 2024 első három hónapja alatt közel 20 százalékkal több jelentkezés történt, mint egy évvel korábban. Nógrád és Bács-Kiskun vármegyék kivételével mindenhol nőtt a jelentkezések száma, legnagyobb arányban Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya vármegyékben – derül ki a Profes... [2024. április 18. 12:12]
Magyarország Afganisztán és Kongó között található a jogállamisági index alapján. Az élen Dánia, Norvégia és Finnország. [2024. április 18. 11:11]
A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek - ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP - alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. [2024. április 18. 11:11]
A kabinet láthatóan fizetési nehézségekkel küzd, bár ezt így ki nem lehetne mondania egy kormánypártinak nyilvánosan. A legfrissebb adatok szerint a kórházak adóssága havi 20 milliárd forinttal nő, miközben egyáltalán nem nevezhető pazarnak az egészségügyi ellátás. Nemrégiben pedig a tanuszoda kivitelezők jelezték, hogy Lázár János minisztériuma nem fizet. [2024. április 18. 11:11]