Itt az TőzsdeFórum híreit olvashatja.


Romlott áprilisban, immár a harmadik egymást követő hónapban a Conference Board gazdaságkutató intézet Egyesült Államokra vonatkozó fogyasztói hangulatindexe. Áprilisban 97 pontra csökkent az amerikai fogyasztói hangulatindex a márciusi 103,1 pontról. A piac 104 pontot várt áprilisra. [2024. április 30. 16:45]
A Volkswagen AG működési nyeresége és bevétele csökkent az első negyedévben, miközben visszaestek autóeladásai. A cég kedden arról jelentett, hogy az üzemi eredménye 20 százalékkal, 4,59 milliárd euróra csökkent az első negyedévben az egy évvel korábbi 5,75 milliárd euróról. Az üzemi haszonkulcs 7,5 százalékról 6,1 százalékra csökkent. [2024. április 30. 16:00]
Csökkent a Mercedes-Benz Group német járműgyártó negyedéves profitja és bevétele éves összevetésben a kiszállított járművek számának a csökkenésére. A cég keddi közleménye szerint az adózott eredménye 25 százalékkal, 3,03 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 4,01 milliárd euróról. [2024. április 30. 14:45]
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az elmúlt 5 évben jelentősen nőtt azok aránya, akik bizonytalanok háztartásuk anyagi jövedelme miatt. Ez a tendencia különösen a 45-54 évesekre és a 75 év felettiekre jellemző. Az OTP Nyugdíjpénztár szerint az időben történő tudatos öngondoskodással azonban könnyebbé válik az idős kori jobb megélhetés biztosítása. [2024. április 30. 14:00]
Minden évben, a nyárhoz közeledve, növekszik a népszerűsége a vízparti ingatlanoknak. Akár építkezésbe vágnak bele, akár egy egyszeri nyaralóvásárlásról van szó, általában hasonló a motiváció: egy gyerekkori álom megvalósítása.  Ha nyár akkor nyaralás, vagy utazunk vagy a saját nyaralónkban élvezzük a pihenést. [2024. április 30. 13:30]
Donald Trump valószínűsíthető vámszigorítási tervei miatt a kínai gazdaság a volt amerikai elnök újbóli megválasztásának vesztesei között lehet. De markánsan negatív hatásoknak a második Trump-kormányzat esetén is korlátozott az esélyük. Áll londoni makrogazdasági elemzők hétfőn ismertetett átfogó helyzetértékekésében. [2024. április 30. 13:00]
Az elemzői várakozásokkal összhangban március után áprilisban is 2,4 százalék volt az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett előzetes adatai szerint. Egy évvel korábban, tavaly áprilisban 7,0 százalék volt az euróövezeti fogyasztói árindex éves emelkedésének mértéke. [2024. április 30. 12:45]
A hármas bankfúzió 2023. áprilisi lezárultát és az egyesült MBH Bank Nyrt. létrejöttét követő első éves rendes közgyűlését tartotta meg hétfőn a hitelintézet. Ennyi osztalékot fizetnek A közgyűlésen a részvényesek jóváhagyták a társaság 2023. évi, Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készült egyedi és konszolidált pénzügyi beszámolóit. [2024. április 30. 12:30]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,24 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 68 226,43 ponton állt, ami az előző, hétfői záró értékéhez képest 340,51 pontos, 0,5 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 340,27 ponttal magasabb. A részvénypiac ... [2024. április 30. 12:15]
A márciusival megegyező volt az áprilisi éves infláció Németországban a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatai szerint. Áprilisban a fogyasztói árindex 2,2 százalék volt éves szinten ugyanúgy, mint márciusban. Ez azt jelenti, hogy az infláció három éve a legalacsonyabb maradt. [2024. április 30. 12:00]
Az életképes, de fizetési nehézségekkel küzdő vállalkozások immár közel két éve, 2022 júliusa óta Magyarországon is indíthatnak szerkezetátalakítási eljárást. Azonban egyelőre a szakmai körökben is nagy a bizonytalanság, mindössze egy nyilvános szerkezetátalakítási eljárás indult a törvény hatályba lépése óta. [2024. április 30. 11:30]
Oroszországban lassult a gazdaság éves szintű növekedése márciusban februárhoz képest. Eközben mérséklődtek a kiskereskedelmi eladások tavaly márciussal összevetve. A munkanélküliség pedig rekordalacsony szintre esett. A hazai össztermék (GDP) 4,2 százalékkal nőtt márciusban tavaly márciussal összevetve, ami lassulás a februári 7,6 százalék éves szintű bővülés után. [2024. április 30. 11:00]
Kína jelezte, hogy válaszlépéseket tehet, miután Joe Biden amerikai elnök aláírta a Tajvan védelmi rendszerének megerősítését célzó törvényt. Valamint arra törekszik, hogy a TikTok kínai tulajdonosát rávegye a közösségi médiafelület eladására. Joe Biden nem kegyelmez Biden szerdán írta alá a katonai segélycsomagról szóló jogszabályt, amelynek nagy része Ukrajnának megy, hogy segít... [2024. április 30. 10:45]
Áprilisban a várt javulás helyett romlott a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága, a DG ECFIN (Directorate General for Economic and Financial Affairs) jelentése szerint. Az euróövezet gazdasági hangulatindexe (Economic Sentiment Indicator, ESI) áprilisban 95,6 pontra csökkent az előző havi 96,2 pontról. [2024. április 30. 10:30]
A Graphisoft Park SE részvényenként 70 eurócent osztalékot fizet 2023-es adózott eredménye terhére a forgalomban lévő „A” sorozatú törzsrészvényei után. Tette közzé a társaság közgyűlésének határozatát a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A tájékoztatás szerint az osztalékot euróban fizetik ki 30 kereskedési napon belül. [2024. április 30. 10:00]
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacok többségén. Az összeurópai STOXX 600 index 0,05 százalékos, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,08 százalékos emelkedéssel kezdte a keddi kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,20 százalékos erősödéssel nyitott, a frankfurti DAX index 0,01 százalékkal kezdett magasabban, a CAC 40 index Párisban 0,15 s... [2024. április 30. 9:31]
A családi házak átlagos négyzetméterára 10 százalékkal nőtt az elmúlt fél évben (2024 első és 2023 utolsó negyedévében) az ezt megelőző hat hónaphoz képest a fővárosi agglomerációban. Közölte az Otthon Centrum az MTI-vel. Hozzátették, hogy az áremelkedés hátterében a megnövekedett kereslet állt, mert az agglomeráció továbbra is az ingatlanpiac kedvelt terepe. [2024. április 30. 9:30]
A bruttó hazai termék (GDP), a gazdaság teljesítménye 2024 első negyedévében 1,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden első becslése alapján. A tájékoztatás szerint Magyarország bruttó hazai terméke 2024 I. ... [2024. április 30. 9:06]
A Duna House 4,454 milliárd forint osztalékot fizet, amelyből a törzsrészvényekre 4,292 milliárd forint, részvényenként 124,82 forint, a dolgozói részvényekre pedig 161,556 millió forint jut. Közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn, az éves rendes közgyűlését követően. [2024. április 30. 9:00]
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma tavaly 20 százalékkal, 14,6 millióra nőtt, így az év végére elérte a 2019-es rekordév 91 százalékát – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adataiból. Az éves forgalom a 2020-as mélyponthoz képest 281 százalékkal emelkedett tavaly. [2024. április 30. 8:45]
Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése reggel hét órára 391,24 forintra csökkent az előző esti 391,27 forintról, a dolláré 365,49 forintra ment fel 365,12 forintról, a svájci franké pedig 401,05-re emelkedett 400,85 forintról. [2024. április 30. 8:15]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 67 885,92 ponton, történelmi csúcson zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike a pénteki záróértéke felett zárta a hét első kereskedési napját. [2024. április 29. 18:56]
Az OXO Technologies Holding Nyrt. a 2023-as üzleti évet 943 171 euró adózás utáni eredménnyel zárta, eszközállománya pedig 2 millió euróval 16,182 millió euróra nőtt – közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend piacán jegyzett, tőkebefektető vállalat hétfőn. Ismertették: a mű... [2024. április 29. 17:30]
A kínai BYD elektromosautó-gyártó adózott eredménye 4,57 milliárd jüan (630,7 millió dollár, 1 jüan 50,53 forint) volt az idei első negyedévben, 11 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A BYD hétfőn azt közölte, hogy a bevétele 4 százalékkal, 124,94 milliárd jüanra emelkedett. [2024. április 29. 16:45]
A Pensum Group Nyrt. 22 millió forint, részvényenként 11 forint osztalékot fizet a 2023-as üzleti évre – közölte a humánerőforrás-szolgáltatásokkal foglalkozó társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A közlemény szerint a társaság hétfőn tartotta közgyűlését, ahol a társaság a 2023-as üzleti évéről összeállított beszámolót: 74,4 millió forint nyereséggel elfo... [2024. április 29. 15:30]
Ukrajna és az Egyesült Arab Emírségek a hétfőn kiadott közös közlemény szerint befejezte a piacra jutást kölcsönösen megkönnyítő kétoldalú kereskedelmi megállapodás aláírását előkészítő tárgyalásokat. A CEPA (Comprehensive Economic Partnership Agreement) átfogó gazdasági partnerségi... [2024. április 29. 14:45]
Továbbra is vételre ajánlja a Magyar Telekom részvényeit a Concorde, ugyanakkor a korábbinál még magasabb célárat jelöltek meg. Immár 1240-es árfolyamot várnak a brókercégnél, harmadával érhet többet szerintük a legkisebb hazai blue chip. Korábban még 950-es célárral ajánlották vételre a Telekomot. [2024. április 29. 14:23]
Az egyik közösségi médiafelületen terjedő álhírrel szemben banki betéteihez most és az önkormányzati választások után is mindenki korlátlanul, szabadon hozzáférhet. A bankbetét biztonságos, több piaci szereplő most 10 százalék feletti ajánlatokat is kínál. A hitelintézeteknél számos egyéb kedvező megtakarítási forma is elérhető. [2024. április 29. 14:00]
Az EU vezető szerepet kíván betölteni a blokklánc-technológiában és otthont kíván adni a jelentős platformoknak, alkalmazásoknak és vállalatoknak. Mégis hogyan támogatja az elosztott főkönyvi technológia, a blokklánc és a közösségi finanszírozás terjedését? Jelen cikkünkben összegyűjtöttük az Unió legfontosabb lépéseit, tanulmányait, stratégiáit a téma kapcsán. [2024. április 29. 13:41]
Hatalmas pusztítást végeztek az ukrán Szu–25 vadászrepülők. Putyin egyre nyugtalanabb, az ukránok kitartóan ellenállnak. [2024. április 29. 13:37]