Itt az TőzsdeFórum híreit olvashatja.


A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 813,74 pontos, 1,25 százalékos emelkedéssel, 65 939,26 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos az Equilor Befektetési Zrt. [2024. április 23. 18:07]
Az Európai Bizottság arra számít, hogy a gázárak csökkenni fognak. Annak köszönhetően, hogy a cseppfolyósított földgáz (LNG) globális kínálata emelkedik, ami teret ad a megújuló energiaforrásokba történtő befektetéseknek. Mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elmondott beszédében. [2024. április 23. 17:45]
A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója a vártnál jobban bővülő bevételről és profitról számolt be kedden közzétett első negyedéves pénzügyi jelentésében. A PepsiCo azt közölte, hogy a március 23-án záródott pénzügyi negyedévben a bevétele 2,3 százalékkal, 18,25 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 17,846 milliárd dollárról. [2024. április 23. 17:15]
A Független Benzinkutak Szövetségének alelnöke szerint a kormány másokra mutogatva várja a megoldást. Egyesek szerint még elbocsátásokkal sem tudnák lefaragni a miniszter által elvárt 40-60 forintot a benzin és a gázolaj árfolyamából. A szakértők leginkább egy üzemanyagárstop miatt aggódnak, hiszen a gazdasági miniszter kijelentette, hogy az újabb árstopról szóló forgatókönyv tová... [2024. április 23. 17:11]
A Renault SA francia autógyártó konszern idei eladásainak a növekedésére számít részben annak köszönhetően, hogy több új modellel jelentkezik a piacokon. A cég kedden arról jelentett, hogy az idei első negyedévben a bevétele éves összevetésben 1,8 százalékkal, 11,71 milliárd euróra nőtt . [2024. április 23. 15:30]
Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy-aukción az ÁKK 15 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 48,9 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 32,0 milliárd forintot fogadott el. [2024. április 23. 14:45]
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben mérsékelte keddi, kamatdöntő ülésén. Legutóbbi, márciusi ülésén a testület 75 bázisponttal 8,25 százalékra mérsékelte az alapkamatot a februári 100 és a januári 75 bázispontos enyhítést követően. [2024. április 23. 14:03]
A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? V... [2024. április 23. 14:00]
Tovább bővültek az OTP Mobil által kínált innovatív fizetési lehetőségek, így már nem csak a Simple alkalmazás és a SimplePay megoldások előnyeit élvezhetik a felhasználók. A fintech vállalat ugyanis felvásárolta a HelloPayt, amely elsősorban vendéglátóhelyek, szórakozóhelyek és fesztiválok fizetési rendszereit üzemelteti. [2024. április 23. 13:30]
Az év során eddig csökkent az infláció, és a piacok is jól tartják magukat. Ezek olyan kedvező jelek, amelyek hatására a Fidelity International a 2024-es legoptimistább forgatókönyvét lágy landolásra módosította. Arra számít, hogy a növekedés megállapodik a trend körüli szinten. Ez derül ki a cég 2024. [2024. április 23. 13:00]
Az első negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2061 forint volt. Ez 15,9 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakában mért 1779 forinthoz képest. Közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary az MTI-vel. Első alkalommal lépve át a 2... [2024. április 23. 12:30]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,19 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 65 630,89 ponton állt, ami a hétfői záróértékéhez képest 505,37 pontos, 0,78 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 505,18 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma... [2024. április 23. 12:15]
A Mastercarddal való partnerség részeként az UniCredit minden – betéti, hitel- és prepaid – kártyáját Mastercard Touch Card kártyára cseréli, amely megkönnyíti a bankolást a vakok és gyengénlátók számára. Közölte a pénzintézet. Az új típusú bankkártyák oldalán bevágások találhatók, hogy használóik érintéssel is felismerhessék. [2024. április 23. 12:00]
Körülbelül ugyanannyi figyelmeztetéssel, de a tavalyinál kevesebb bírsággal zárult az április 1-jén véget ért, országos élelmiszer-ellenőrzés. Közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel. A hatósági felügyelők a termelőket, az élelmiszer-előállítókat, a kereskedőket és a vendéglátóhelyeket keresték föl. [2024. április 23. 11:30]
Márciusban is erős forgalmat generált a SZÉP Kártya, amely továbbra is a turizmus motorja. Közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel. Míg tavaly márciusban 2,6 millió felhasználó rendelkezett SZÉP Kártyával, idén márciusra már 2,8 millióra nőtt a kártyabirtokosok száma. [2024. április 23. 11:00]
A német Dr. Oetker Csoport élelmiszeripari vállalatainak bevétele jelentősen nőtt éves összevetésben a 2023-as pénzügyi évben a bizonytalan gazdasági környezet ellenére. A Dr. Oetker élelmiszer-üzletágának bevétele éves összehasonlításban organikusan (árfolyamingadozásoktól és vállalati akvizíciós hatásoktól megtisztítva) 6,9 százalékkal duzzadt. [2024. április 23. 10:30]
Az euróövezetben a vártnál némileg kisebb mértékben, azonban így is több mint kétéves csúcsra javult áprilisban a fogyasztói hangulat az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) előzetes adatokon alapuló hétfői jelentése szerint. Az euróövezetben a márciu... [2024. április 23. 10:00]
Az Európai Bizottság eljárást indított a TikTok ellen a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály (DSA) alapján, mert előzetes megállapítások szerint a TikTok Lite franciaországi és spanyolországi elindítását megelőzően az üzemeltető nem hozott kockázatcsökkentő intézkedéseket a gyermekek védelmére. [2024. április 23. 9:30]
Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,53 százalékkal, a frankfurti DAX index 1,02 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,50 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,78 százalékos növekedést jelzett nyitáskor. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 17 centtel (0,20 százalékkal) 87,17 dollárra nőtt. [2024. április 23. 9:22]
A cseh versenyhatóság engedélyezte, hogy az AutoWallis felvásárolja a Stratos Auto BMW üzletágát. A zárási feltételek teljesítése után a magyar cégcsoport várhatóan az idei első félévben beléphet Csehország autókiskereskedelmi piacára. Közölte az AutoWallis a Budapesti Értéktőzsde honlapján. [2024. április 23. 9:00]
Egy magas rangú iráni parancsnok figyelmeztette Izraelt, Teherán kész megváltoztatni nukleáris doktrínáját válaszul a fenyegetésekre. [2024. április 23. 8:52]
Rekordon zárt hétfőn a Londoni Értéktőzsde (LSE) irányadó FTSE 100-as árfolyamindexe, elsősorban a közel-keleti válság eszkalációjával kapcsolatos befektetői félelmek enyhülésének hatására. Az indexnek a piaci szereplők beszámolói szerint felhajtóerőt adott a dollár erősödése is a fonthoz képest. [2024. április 23. 8:45]
Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a hétfő esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése kedden, röviddel fél hét előtt 394,17 forintra gyengült a hétfő esti 394,31 forintról, a dolláré 370,34 forintról 369,83 forintra csökkent, a svájci franké pedig 406,03 forintról 405,50 forintra süllyedt. [2024. április 23. 8:15]
Oroszország két éve háborúzik Ukrajna ellen. Sok nyugati vállalat viszonylag gyorsan hivatalosan is abbahagyta az üzleti tevékenységet az orosz piacon. Némelyikük lényegesen tovább kitartott. Ide tartozik a Knauf építőanyag-gyártó is. Most azonban a német cég teljesen ki akar vonulni az orosz piacról. [2024. április 22. 19:12]
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 80,46 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel 65 125,52 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. [2024. április 22. 18:12]
A Verizon Communications amerikai távközlési szolgáltató a vártnál magasabb profitról számolt be hétfőn közzétett első negyedéves pénzügyi jelentésében. A március végével záródott negyedévben a cég egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredménye 1,15 dollárra esett az egy évvel korábbi 1,20 dollárról. [2024. április 22. 17:45]
A kriptopiaci szereplők, így a kriptoeszköz-szolgáltatók szabályozott keretek között történő engedélyezéséről és felügyeléséről szóló uniós és magyarországi jogszabályok elfogadásával párhuzamosan a jegybank felméri, hogy hány itthoni szereplő kíván elindulni a piacon – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel hétfőn. [2024. április 22. 16:30]
Gőzerővel kampányolnak az elnökjelöltek az Amerikai Egyesült Államokban. A jelöltek gyakran használnak kapányukban anekdotákat, amyelyeken jókat mulatnak a válsztási gyűlések résztvevői. Joe Biden jelenleg regnáló elnök, a demokraták jelöltje a minap kissé elvetette a sulykot. Olyan... [2024. április 22. 16:10]
Újabb csalási kísérletben igyekeznek csalók hitelesnek tűnni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nevével és logójával: egy most terjedő emailes csalásban bűnözők magánszemélyeket próbálnak meg rábírni arra, hogy egy „MNB által támogatott” víruskezelő programot töltsenek le ̵... [2024. április 22. 16:00]
A Tesla amerikai elektromos járműgyártó csökkentette több modelljének az árát az Egyesült Államokban, Kínában és több más országban – áll a cég honlapján. Az Egyesült Államokban a Model Y crossover, valamint a prémium Model X crossover, továbbá a Model S szedán árait 2 ezer dollárral csökkentették. [2024. április 22. 15:00]