Hamar Zsolt: Kocsis Zoltán elefántcsonttoronyba zárva élt

Kilenc bérletet kínál a 2018-19-es évadra a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Hamar Zsolt zeneigazgató az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy ez jóval több fellépést jelent, mint amit a korábbi években megszokhatott a közönség. A zenei stílusok palettája is egyre színesebb lesz, a népszerű romantikus művektől a kortárs zenéig.

2018. május 16. 17:42

A cikk folytatása...


Kapcsolódó hírek
Bach h-moll miséjét adják elő a Nemzeti Filharmonikusok Johann Sebastian Bach h-moll miséje hangzik el a Nemzeti Filharmonikusok előadásában, Hamar Zsolt vezényletével a budapesti Mátyás-templomban hétfőn.
Gulyás Gergely: rendkívüli ülésszakkal nyaral az Országgyűlés Július végén, rendkívüli ülésen dönthet a jövő évi költségvetésről az Országgyűlés - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Miniszterelnökség élére jelölt politikus.
Lovász László: Az egészségügy nem kizárólag az orvosok dolga Az egész társadalom döntése, hogy az egészségügyre mennyi pénzt fordítsanak - fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Hozzátette, nagyon sokat...
Mitnyan György: innovatívvá vált a Főtáv gondolkodása Energetikai rekonstrukcióra is szükség lesz, ha megjelenik a távhő a belvárosban jelezte a Főtáv Zrt. vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. A vállalat nemcsak a technológiai megoldásokba...
Energetikai rekonstrukcióra van szükség a belvárosban Energetikai rekonstrukcióra is szükség lesz, ha megjelenik a távhő a belvárosban - mondta a Főtáv Zrt. vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Mitnyan György hozzátette: az energetikai taná...
Brüsszelben ad hangversenyt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Brüsszelben ad hangversenyt pénteken a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Peter Valentovic vezényletével a visegrádi csoport (V4) magyar elnöksége alkalmából.

Péterfalvi Attila: Nemzeti jogszabályokra van szükség a GDPR betartásához Nemzeti szabályokra is szükség van ahhoz, hogy a hatóság be tudja tartatni az uniós adatvédelmi rendeletet, de az adatkezelőknek ezek megalkotásáig is alkalmazniuk kell a GDPR-t - mondta az InfoRádió ...
A gazdasági élet csúcsvezetői az Arénában: így látják az ország helyzetét A magyar gazdaság jövője a versenyképességtől függ - ebben egyetértettek a legfontosabb gazdasági szereplők, de eltérően ítélték meg, hogy ezt hogyan lehetne erősíteni. Az InfoRádió Aréna című műsoráb...
Csányi Sándor: ma már úgy gondolom, lehet növekedés az uniós pénzek nélkül is Uniós pénzek nélkül is növekedne a gazdaság, a devizahitel-válságból minden résztvevő tanult, az OTP további terjeszkedésre készül - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója. Az MLSZ elnöki ...
Schmidt Gábor: idén nem az érmek száma a legfontosabb a kajak-kenuban Május 10-én a szegedi felnőtt rangsoroló versennyel megkezdődik a versenyszezon a magyar kajak-kenu sport gyorsasági szakágában. Ebben az évben még nem az érmek száma a legfontosabb a magyar szövetség...
Hernádi Zsolt: be kell csukni a szemet és végig kell vinni az átalakítást Egy cikluson túlnyúló tervezést vár a kormánytól, több szektorban pedig strukturális változtatásokat sürget Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnők-vezérigazgatója, aki a vezetőképzés az egyik legnagyobb gon...
Patyi András: így lehet elkerülni a választási sorban állást Valamennyi egyéni parlamenti mandátum jogerős, a képviselők már átvették megbízólevelüket. Az újraszámolás csupán a listás eredményeket érintheti, ám a Nemzeti Választási Bizottság elnöke ebben sem vá...