A friss makrogazdasági adatok után sem sokat változott az összkép: beragadt az infláció, és beragadt a gazdasági teljesítmény – írja legfrissebb elemzésében lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár.
[2025. július 10. 5:05]
Nehezen hiszi el, hogy csak 4-5 százalékkal drágább az élet, mint egy éve? Ezt a cikket önnek írták. [2025. július 10. 5:02]
A miniszter májusban kártalanítást ajánlott a városnak, ahol több mint ötezer, a ragadós száj- és körömfájás miatt leölt marhát temettek el a helyiek értesítése nélkül. A polgármester azóta írogat Lázárnak, hogy mi lesz a pénzzel. A miniszter most a Telexnek azt mondta, a polgármester nem kért a segítségből. [2025. július 10. 4:59]
A globális felmelegedés napjainkban már a mindennapi életünkre is kihat: az elmúlt években egyre gyakrabban szembesülhettünk szélsőséges időjárási eseményekkel és az ezek által okozott károkkal. Tavaly június elején rázta meg jégverés az országot, idén július első napjaiban, a kánikulát követően fordult hirtelen viharosra az időjárás. [2025. július 10. 4:30]
Az inflációs várakozások gyakran önbeteljesítő jellegűek: ha a lakosság úgy érzi, hogy az árak emelkedni fognak, akkor előrehozza fogyasztását. [2025. július 10. 4:04]
A magyar albérleti piac élénk első félévet tudhat maga mögött 2025-ben, amit a Duna House friss tranzakciós adatai is alátámasztanak. Az országos átlagos havi bérleti díj elérte a 230 ezer Ft-ot, miközben a kínálati oldali korlátok és a folyamatosan erős kereslet feszültté tette a piacot, és így jelentős regionális különbségek alakultak ki. [2025. július 10. 4:00]
Bár a forgalom valamelyest visszaesett a tavalyi rekordmagas szintről, a lakásépítőket viszi előre a lendület és a fővárosi újlakás-kínálat egyre duzzad. Mindeközben az első hónapokban az árak is látványosan nőttek, majd az év közepére ez a lendület éppen lelassulni látszik – derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből. [2025. július 10. 3:30]
A Wizz Air, Európa környezeti szempontból leginkább fenntartható légitársasága bejelenti, hogy a tervezettnél egy hónappal korábban, szeptember 15 helyett már augusztus 8-án újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közti járatait. Jegyek már 27 590 forinttól foglalhatók a wizzair.com honlapon, valamint a mobilalkalmazáson keresztül. [2025. július 10. 3:00]
Magyarország forrásainak nem Ukrajnában, hanem a magyar családoknál és a hazai vállalkozásoknál van a helye. Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére a kormány mindent megtesz a magyarországi kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, méretugrásuk elősegítése és beruházásaik támogatása érdekében. [2025. július 10. 2:30]
A középkorú magyarok inflációs érzete továbbra is messze meghaladja a hivatalos statisztikákban szereplő értéket a K&H biztos jövő felmérése szerint. [2025. július 10. 2:00]
A nyári szabadságolások időszaka minden évben újraírja a HR-részlegek működését. A legtöbb magyar munkavállaló ilyenkor veszi ki a jól megérdemelt pihenőnapjait, miközben a vállalatok számára létfontosságú, hogy a gyártás, a szolgáltatás és az ügyfélkiszolgálás zavartalanul folytatódjon. A Jobtain HR Szolgáltató tapasztalatai szerint egyre több hazai vállalkozás támaszkodik nyáron a külföldi – fő... [2025. július 10. 1:30]
Veszélyes potencianövelőket talált az NKFH a piacon – komoly egészségügyi kockázatot rejthetnek az engedély nélküli gyógyszerhatóanyagokat tartalmazó termékek. [2025. július 10. 1:00]
A júniusi inflációs adatokat tette ma reggel közzé a KSH. A fogyasztói árak havi szinten 0,1 százalékkal emelkedtek, az éves inflációs mutató így 4,6 százalékra nőtt a májusi 4,4 százalékról. A tényadat kicsit kedvezőbb lett az általunk várt 4,7 százaléknál. Kedvező a maginfláció további lassulása, 4,4 százalékra a májusi 4,8 százalékról. [2025. július 10. 0:30]
Jelentősen megugrott az érdeklődés a lakásbiztosítások iránt, az internetes keresések ezen a téren a kelet-magyarországi régióban nőttek leginkább. A viharos időjárás ez alapján sok ingatlantulajdonost ösztönöz a biztosításkötésre vagy a meglévő szerződés felülvizsgálatára. Összegyűjtöttünk néhány szempontot, amelyek segíthetnek, hogy a jövőben megfelelő védelemmel felvértezve álljunk a vihar elé... [2025. július 9. 23:33]
A gyereknevelés sok örömmel, ugyanakkor nem kevés kiadással jár. A szülők jól tudják, hogy a kicsik ruhatára, kiegészítői és játékai újra és újra cserére szorulnak, miközben az is fontos lenne, hogy ezek megérjék az árukat. [2025. július 9. 23:30]
A kormány 381 millió forint támogatást nyújt egy ideiglenes tavi fürdőház megépítésére, és a fürdő hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozására a Hévízi-Tófürdőről hozott kormányhatározat szerint - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a fürdő főbejáratánál tartott szerdai sajtótájékoztatóján. [2025. július 9. 22:30]
A NASA több mint 2100 vezető beosztású alkalmazottja távozik a létszámcsökkentési program keretében – számolt be a Politico egy belső értesülésre hivatkozva. Főként magas rangú és beosztású kollégákat küldenek el. [2025. július 9. 22:04]
228. Törökországban blokkolták a Grok mesterséges intelligencia egyes „sértő” kijelentéseit (Adózóna.hu)
Egy török bíróság szerdán elrendelte bizonyos tartalmak blokkolását a Grok mesterséges intelligencia (MI) platform által generált válaszok közül, miután a hatóságok szerint a MI-chatbot sértő kijelentéseket tett Recep Tayyip Erdogan török elnökre, valamint a modern Törökország alapítójára, Mustafa Kemal Atatürkre, illetve általában is vallási értékekre vonatkozóan – tette közzé az MTI. [2025. július 9. 22:03]
Izgalmas napokat élünk a tőzsdéken, elsősorban az amerikai vámbejelentések vannak most a befektetők figyelmének központjában: legfrissebb fejleményként Donald Trump 50%-os importvámot jelentett be a rézre, ennek hatására el is szállt az eszköz árfolyama. Ennél szélesebb körű, index-szinten is meghatározó bejelentés egyelőre nem érkezett az amerikai elnöktől. [2025. július 9. 22:01]
Országszerte 260 helyszínen avatkoznak be a vízhiány enyhítése érdekében és segítik csökkenteni a klímaváltozás káros következményeit - jelentette be az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára szerdán a lakiteleki szivattyútelepen. [2025. július 9. 22:00]
231. Nem zárja ki Tiborcz István, hogy külföldre mennek, onnan is tudja irányítani a céget (Napi.hu)
Orbán Ráhel tegnap belengette, hogy családjával az Egyesült Államokba mennének, egyelőre csak egyetemi tanulmányai miatt. A bejelentésről most férje, Tiborcz István is posztolt. Az elmúlt ... ... [2025. július 9. 21:50]
Új finanszírozási körre készül Európa egyik legismertebb, Magyarországon is népszerű fintech cége, a Revolut, amely ismét rekordközeli értékelést célozhat meg. A részletek egyelőre nem nyilvánosak, de a tervezett tranzakció nagyságrendje már most is figyelemre méltó. Hasonló témákról szó lesz novemb... [2025. július 9. 21:49]
A nyári időjárás minden évben új kihívások elé állítja a szempilla stylistokat. A magas hőmérséklet és páratartalom mellett nem szabad megfeledkezni a strandolás okozta igénybevételről sem, amely szintén próbára teszi a szempillák tartósságát. [2025. július 9. 21:30]
Az ukrán csapatok megsemmisítették az orosz hadsereg egyik legkorszerűbb fegyverét, az ISDM Zemledelije nevű „intelligens” aknatelepítő rakétarendszert. A műveletről videofelvétel is készült. [2025. július 9. 21:27]
Ezen a héten telitalálatos szelvény nem született, így a következő héten 464 millió forint lesz a tét a skandin. További nyereményekért kattints! [2025. július 9. 21:23]
Új Covid-variáns, az XFG terjed világszerte, különösen Délkelet-Ázsiában, miközben az Egyesült Királyságban a fertőzések 30 százalékáért már ez a változat felelős - számolt be az Independent. [2025. július 9. 21:13]
Bizalmatlansági indítványt nyújtott be az ellenzék a román kormány ellen. A liberális miniszterelnök nagyon kemény intézkedéseket vezet be, mert el akarják kerülni, hogy az ország csődbe ... ... [2025. július 9. 21:10]
Szinte a semmiből vált félmilliárd euróra értékelt hadiipari kulcsszereplővé a Stark nevű német drónstartup. Kamikaze drónjai iránt hatalmas a kereslet, miközben a cég működése teljes titokban zajlik. Alapítói és befektetői között ott vannak az éppen tőzsdei bevezetésre készülő Quantum Systems vezetői, de a hivatalos dokumentumok alig árulnak el valamit. [2025. július 9. 21:09]
1991 óta százszoros növekedést ért el. [2025. július 9. 21:00]
240. Lefulladt júniusban a budapesti lakásdrágulás motorja, vidéken viszont csúcsra járt (ProfitLine)
A magyar lakáspiacon a második negyedévben is folytatódott a drágulás, azonban a piac látványosan kettészakadt: míg a vidéki régiókban gyorsult az áremelkedés üteme, Budapesten viszont megállt a drágulás júniusban – derül ki az ingatlan.com legfrissebb, júniusi tendenciákat ismertető lakásárindexéből. [2025. július 9. 21:00]