Benőtte a fa a táblát

Benőtt egy fa egy "Behajtani tilos" jelzésű táblát Sopronban. Egy egyirányú utca végén a táblát szinte közvetlen a fa törzse elé tették, így aki nem ismerős a környéken, könnyen behajthat az utcába, amiből baleset is lehet. A közlekedésbiztonsági szakértő szerint az út kezelőjének, jelen esetben az önkormányzatnak a felelőssége, hogy a tábla jól látható .

2018. május 16. 20:47

A cikk folytatása...


Kapcsolódó hírek
Egyetemi edzőként folytatja a Sopron Basket kosarasa Danielle Page 31 évesen, tíz idény után fejezte be profi pályafutását.
Hatmilliárdot költ Sopron faceliftre, ezek a cégek nyertek A város az infrastruktúra fejlesztésére írt ki jelentős összegű közbeszerzést, ismert nevek viszik az üzletet.
Égszakadás Sopronban - Videó Víz árasztotta el a város utcáit.
Schilling Árpád második bukása Már nem rendező, hanem politikai aktivista. Most megpróbálja behajtani a számlát.
Heves esőzésekre figyelmeztetnek a fél országban Budapestre, Pest megyére, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém megyére adták ki az elsőfokú figyelmeztetéseket.
Vannak helyek, ahol még ma is olcsón lehet új lakáshoz jutni Sopron, Székesfehérvár és Kecskemét került fel a képzeletbeli dobogóra az új építésű lakások átlagárait tekintve, vagyis a megyeszékhelyek közül ezekben a városokban a legdrágábbak az új lakások -...

Már vidéken sincs elég lakás Gyorsabban emelkednek az ingatlanárak vidéken, mint Budapesten. A legdrágább nagyvárosok Sopron, Győr és Kecskemét. Ennek oka, hogy az egyetemek és a munkalehetőség oda vonzza az embereket. És szakért...
Újra bajnok lett a Sopron A Sopron vendégként megnyerte a Szekszárd elleni bajnoki döntő harmadik mérkőzését 69-66-ra, így megvédte címét a női kosárlabda NB I-ben.
Baltával akarta elmaradt fizetését behajtani egy melós Borsodban A férfi megdobta főnökét a szekercével, akinek azonban sikerült elhárítania az életveszélyes támadást.
A címvédés kapujában áll a Sopron Basket
Egy tökéletes negyeddel karnyújtásra került a címvédéstől a Sopron Basket Parázs hangulatot, kemény védekezést és küzdelmet hozott a döntő második meccse, nehéz helyzetben a Szekszárd.
Végéhez közeledik a soproni belváros felújítása A sikeres belvárosi fejlesztések a magyar kormány támogatásának, Sopron országgyűlési képviselőinek és a soproni városvezetés elvégzett munkájának eredménye.