Cimke: Jézus

Gyurcsány Ferenc azt írja, "amíg a katolikus papok a szexuális bántalmazót védik, nem pedig a meggyalázott gyermeket, addig tízszer is meggondolnám, hogy gyerekeimet katolikus papok közelébe engedjem". [2024. május 7. 19:01]
A volt miniszterelnöknél egy törvénymódosítási javaslat verte ki a biztosítékot. [2024. május 7. 14:07]
Az ács olyan módon mutathatja majd be a Megváltót, ahogyan azt korábban senki. [2024. május 7. 13:26]
Még csak a közelében sem jártak annak, amit a képregényekben láthattunk. [2024. május 4. 11:00]
Letartóztatták a kriptovaluta egyik korai befektetőjét és közismert szószólóját. [2024. május 3. 12:22]
„Elkeserítően kevesen szavaznak ránk.” [2024. április 29. 14:56]
A kislány valamiféle isteni sugallatra az égre emelte tekintetét, ekkor a templom felett megjelent Jézus. A Megváltó főpapi ruhát viselt és nem volt egyedül. Kíséretében ott volt Szent Péter, Szent Pál és Szent János is. Krisztus a leánykára mosolygott és megáldotta. Ez volt Sziénai Szent Katalin első látomása. [2024. április 29. 14:20]
Munkás Szent Józsefet, a munkások védőszentjét és Jézus nevelőapját dicsőítik. [2024. április 26. 5:10]
Veres András úgy vélte, Jézus tudta, ki az, aki hisz benne, és ki az, aki nem. [2024. április 23. 18:34]
Sőt, nemcsak ez az egy terve van a rendezőnek, Sinatra mellett Jézusról is tervez filmet. [2024. április 18. 10:18]
Ilyen, amikor a polgármesterjelölt a Sziget fesztiválnál is nagyobbat, jobbat és ingyenest szervez a Harrer utcai nyugdíjasklubba kampánya részeként. [2024. április 12. 15:27]