Cimke: Lengyelország

Ha az Európai Unió egyes országait alacsonyabb rendűként kezeljük, ez meggyengíti Európát, és nem erősíti – hangoztatta Giorgia Meloni olasz kormányfő. [2024. március 19. 20:51]
Kényszerleszállást hajtott végre az északnyugat-lengyelországi Miroslawiec katonai repülőterén egy gyakorlatozó, MQ9 Reaper típusú amerikai drón – erősítette meg keddi sajtóértekezletén Ireneusz Nowak vezérőrnagy, a lengyel légierő főfelügyelője. [2024. március 19. 16:43]
Romániából indították. [2024. március 19. 16:39]
A lengyel fegyveres erők főparancsnoksága keddre virradóra közölte, hogy egy, a lengyel légtérben gyakorlatot végző amerikai drón biztosított, nem lakott területen landolt. [2024. március 19. 16:35]
Páncélozott harcjármű-koalíciót alapított Németország és Lengyelország, ismét téma az ukrán haderő tankokkal való felfegyverzése. Közben Lindsey Graham amerikai republikánus szenátor Ukrajnába látogatott, ahol arról beszélt, hogy hamarosan megegyezhet a két nagypárt Ukrajna támogatásáról. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke úgy látja: eljött az idő, hogy Európa felkészüljön a háborúra. [2024. március 19. 14:29]
Kényszerleszállás közben lezuhant az az amerikai MQ-9 Reaper drón, amely hétfő este elvesztette a kapcsolatot bázisával a lengyelországi Mirosławiec város közelében. A lengyel tábornokok orosz beavatkozásra gyanakodnak - tudta meg a lengyel RMF24. [2024. március 19. 12:43]
Az MQ9 Reaper a lengyel légtérben tervezett repülésen vett részt. [2024. március 19. 9:52]
Páncélozott harcjármű-koalíciót alapított Németország és Lengyelország, ismét téma az ukrán haderő tankokkal való felfegyverzése. Közben Lindsey Graham amerikai republikánus szenátor Ukrajnába látogatott, ahol arról beszélt, hogy hamarosan megegyezhet a két nagypárt Ukrajna támogatásáról. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke úgy látja: eljött az idő, hogy Európa felkészüljön a háborúra. [2024. március 19. 7:45]
Páncélozott harcjármű-koalíciót alapított Németország és Lengyelország, ismét téma az ukrán haderő tankokkal való felfegyverzése. Közben Lindsey Graham amerikai republikánus szenátor Ukrajnába látogatott, ahol arról beszélt, hogy hamarosan megegyezhet a két nagypárt Ukrajna támogatásáról. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke úgy látja: eljött az idő, hogy Európa felkészüljön a háborúra. [2024. március 19. 6:54]
Páncélozott harcjármű-koalíciót alapított Németország és Lengyelország, ismét téma az ukrán haderő tankokkal való felfegyverzése. Közben Lindsey Graham amerikai republikánus szenátor Ukrajnába látogatott, ahol arról beszélt, hogy hamarosan megegyezhet a két nagypárt Ukrajna támogatásáról. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival. [2024. március 19. 6:11]
Lengyelország és Németország a jövő héten egy harckocsik ukrajnai szállítását biztosító nemzetközi koalíció létrehozását kezdeményezi - jelentette be Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel nemzetvédelmi miniszter, kormányfőhelyettes hétfőn a Varsó melletti Helenówban. [2024. március 18. 21:16]
Boris Pistorius közölte: Németország és Lengyelország a lőszergyártás és az ukrán fegyveres erők kiképzése terén is megerősítik együttműködésüket. [2024. március 18. 20:26]
Az Egyesült Államok nem engedheti meg Ukrajna vereségét, mert elveszítené távol-keleti szövetségeseit – állítja egy lengyel publicista. [2024. március 18. 14:08]
Novothny Soma bízik benne, hogy az első gólja új klubjában lendületet ad majd neki a folytatáshoz, csapatával pedig sikerül kiharcolnia a bennmaradást. [2024. március 18. 12:28]
Kiss Rajmund elmondta: egy Franciaországból, Németországból és Lengyelországból álló új formáció, az Európai Unió piacain kívülről szeretne fegyverekhez jutni, légi elhárítást és nehéz tüzérséget ugyanis szinte sehonnan nem lehet beszerezni, csak az Egyesült Államokból. [2024. március 17. 10:14]
Olaf Scholz német kancellár kijelentette, hogy az Ukrajnát támogató országok nem állnak háborúban Oroszországgal. A nyilatkozatra azután került sor, hogy Németország, Franciaország és Lengyelország vezetői pénteken Berlinben találkoztak, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a Kijev katonai támogatásával kapcsolatos legutóbbi nézeteltérésük után. [2024. március 16. 7:25]
A weimari háromszöget 1991-ben alapította Lengyelország, Németország és Franciaország. [2024. március 15. 18:03]
VFebruárban hároméves mélypontra mérséklődött az éves szintű infláció Lengyelországban a lengyel statisztikai hivatal pénteken ismertetett előzetes adatai szerint. Februárban az éves fogyasztói áremelkedés 2,8 százalékra, 2021 februárja óta a legalacsonyabb szintre lassult a januári 3,7 százalékról. [2024. március 15. 16:11]
A körképből egyelőre összesen 39, jelenleg külföldi magángyűjteményekben is található részletet azonosítottak, ami az eredeti mű mintegy egyharmadát teszi ki. [2024. március 15. 12:53]
Elemzők 3,2 százalékos éves inflációra számítottak februárra. [2024. március 15. 11:33]
A UPS bejelentette, hogy Marcin Gołębiewskit nevezték ki a cég Közép-Európai országklasztere vezetőjévé, ahol a kiscsomag szállítási műveletek felügyeletéért, az üzletfejlesztésért, valamint a stratégiai irányításért lesz felelős ebben a vállalat számára fontos, növekvő régióban. A működési területe Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. [2024. március 15. 9:00]
Grant Shapps Lengyelországból tartott hazafelé, amikor elektronikai támadás érte a gépét. [2024. március 14. 19:21]
Megállapodott az AutoWallis csoport a kínai Geely Auto Group által gyártott Farizon márkájú elektromos haszonjárművek kizárólagos forgalmazásáról nyolc közép-kelet-európai országban. Tájékoztatta az AutoWallis csütörtökön az MTI-t. A közlemény szerint a nyolc régiós ország közé Magyarország mellett Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szlovénia ... [2024. március 14. 17:45]
Donald Tusk szerint „kulcsfontosságú, hogy lojális követekből álló csapat álljon rendelkezésre, amikor a szomszédos Ukrajna háborút vív Oroszország ellen”. [2024. március 14. 13:51]
A NATO tagállamai elegendő katonai és gazdasági erővel rendelkeznek ahhoz, hogy megállítsák Oroszország előrenyomulását a Nyugat felé – jelentette ki Grant Shapps brit védelmi miniszter szerdán az észak-lengyelországi Orzyszban. A brit tárcavezető közös sajtókonferenciát tartott Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel nemzetvédelmi miniszterrel, kormányfőhelyettessel. [2024. március 14. 11:53]
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter úgy döntött, hogy visszahívja az ország több mint 50 nagykövetét, és visszavonja az előző varsói kormány által javasolt mintegy tucatnyi jelöltet – derül ki a szerdán kiadott közleményből. A visszahívási eljárásokat azt követően indították el, hogy Donald Tusk miniszterelnök jóváhagyta azokat. [2024. március 14. 8:01]
A lengyel–orosz árukereskedelmet feltérképező ukrán újságírókat tartóztattak le Lengyelországban, és kiutasították őket az országból. [2024. március 13. 19:39]
Az év végéig meghosszabbítják a Sky Sabre légvédelmi rakétarendszer lengyelországi állomásoztatását. [2024. március 13. 18:46]
Azzal vádolta meg Vlagyimir Putyin orosz elnök Lengyelországot, hogy meg akarják szállni Ukrajna egyes területeit. Az orosz vezető szerint ez a valódi oka annak, hogy Varsó fontolgatja azt a lehetőséget, hogy katonákat küldjön Ukrajnába közölte elemzésében a portfolio.hu hírportál. ... [2024. március 13. 18:21]
A NATO tagállamai elegendő katonai és gazdasági erővel rendelkeznek ahhoz, hogy megállítsák Oroszország előrenyomulását a Nyugat felé – jelentette ki Grant Shapps brit védelmi miniszter szerdán az észak-lengyelországi Orzyszban. [2024. március 13. 18:12]