Cimke: Operatőr

 
 
 
Dobrev Klára cége nem idén adott 78 millió forintos kölcsönt az előzetesben ülő Czeglédy Csaba cégének, hanem 2016-ban. Ez azért is érdekes, mert a DK vezetője legfrissebb Facebook-bejegyzéseben azt írta, hogy őt idén kereste meg Czeglédy. Gyurcsány Ferenc szerint az adóhatóság zárolása miatt ők sem jutottak a pénzükhöz, holott a 78 milliós kölcsönt visszafizette a Human Operator. [2017. október 10. 18:58]
Negyedmillió eurós azaz csaknem nyolcvanmillió forintos kölcsönnel segítette ki a Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló Altus Portfólió a mintegy hárommilliárd forintos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba cégét, a Human Operatort. Utóbbi nem mellesleg ugyanannál az osztrák banknál vezetett számlát, amelyiknél csaknem egy kilogrammnyi aranyrudat foglaltak le egy Czeglédy nevére nyitot... [2017. október 5. 5:50]
Jogerősen is bűnösnek mondta ki a bíróság azt az operatőrt, aki két éve Röszke mellett migránsokat rúgott meg. A Szegedi Törvényszék helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, eszerint László Petra bűnös garázdaság vétségé­ben, és három évre próbára bocsátotta. [2017. október 3. 8:46]
Jogerősen garázdaság vétségében bűnösnek mondta ki, és három évre próbára bocsátotta a Szegedi Törvényszék azt az operatőrnőt, aki 2015 szeptemberében Röszke külterületén a rendőrsorfalat áttörő migránsokat rúgott meg. [2017. október 2. 18:51]
Jogerősen is garázdaság vétségét állapította meg a Szegedi Törvényszék a két évvel ezelőtt a rendőrök sorfala mögül kitörő menekültek felrúgásával megvádolt operatőr ügyében, három évig még ez a büntetés sem hatályos. László Petra erre a tárgyalásra sem jött el. [2017. október 2. 16:19]
Az N1TV operatőre menekülő embereket rúgdosott 2015-ben a szerb-magyar határon. Garázdaság miatt ítélték el, és próbára bocsájtották. [2017. október 2. 15:01]
A magyar mozikban sikerrel szerepelt, a II. Magyar Filmdíjat pedig kilenc kategó­riában nyerte el a Sopsits Árpád által rendezett pszichothriller, A martfűi rém. Világpremierje óta máig népszerű a nemzetközi filmfesztiválokon is. Legutóbb Olaszországban díjazták az alkotást a legjobb filmet illető Violetta dArgento díjjal, miközben Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki a pármai filmf... [2017. október 1. 15:30]
Jancsó Nyika a filmrendező legidősebb gyermeke, aki nemzetközi hírű operatőr lett. [2017. október 1. 6:00]
A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki. [2017. szeptember 28. 21:42]
Az LG V30-ba olyan kamerát tettek, amelynek a tudása a DSLR-ekkel vetekedhet. S hogy ez mennyire nem csupán reklámszólam, azt egy neves operatőr véleménye is alátámasztja. [2017. szeptember 28. 17:00]
Akár tízezer károsultja is lehet a Human Operator Zrt.-nek. [2017. szeptember 28. 11:37]
A Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője szerint Czeglédy Csaba nem magányos elkövető. [2017. szeptember 28. 11:23]
Férjhez ment Gór Nagy Mária, aki már 35 éve hivatalosan is a felesége Gulyás Buda operatőrnek, azonban oltár elé csak most, háromszoros nagymamaként állt először. A színésznő mindig is ilyen esküvőre vágyott, ahol csak a szűk családi, illetve baráti kör volt jelen. Elmondása szerint olyan fantasztikus volt a szertartás, hogy végig sírta azt, és miközben élő adásban idézte fel a nagy napot, ismét t... [2017. szeptember 22. 7:52]
Jancsó Nyika, operatőr a Fábri Zoltán rendezte film egykori gyerekszereplője is közreműködik a mozi restaurálásában. [2017. szeptember 19. 13:34]