Cimke: Sátoraljaújhely

 
 
 
a Budapest és Hatvan között közlekedő S80-as személyvonatok összevonva közlekednek a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely útvonalú sebes- és a Budapest-Eger közötti gyorsvonatokkal. [2017. október 13. 10:02]
Jelentős vasút-villamosítási fejlesztés kezdődött Szerencs és Sátoraljaújhely között a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő lebonyolításában, amelynek révén közel ötven kilométerrel bővül az elektromos vontatásra alkalmas pálya. Időközben halad az esztergomi vonal villamosítása is. [2017. október 10. 11:27]
Magyarországnak törvényes joga volt megvédeni az uralkodó által szentesített vívmányokat, mivel ez békében nem ment, vállalni kellett érte a harcot, és mert a harc sem vezetett sikerre, meg kellett halni érte - mondta Áder János a 168 éve kivégzett tizenhárom aradi vértanúra emlékezve pénteken a Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalmon. [2017. október 6. 13:03]
Ha elkészülnek a Mezőzombor és Sátoraljaújhely közötti szakasszal, az ígéretek szerint négy helyett három óra alatt lehet majd Sátoraljaújhelyről Budapestre eljutni. [2017. szeptember 22. 22:23]
A munkálatok két évig tartanak. [2017. szeptember 22. 15:30]