Itt az Adózóna.hu híreit olvashatja.


Az MNB felfüggesztette a Magyar Cetelem Bank Zrt. fogyasztóbarát személyi kölcsön minősítését. A bank ugyanis megsértette a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel pályázati kiírás vonatkozó pontjait azzal, hogy július 1-jétől nem biztosította a teljeskörű online hitelfelvétel lehetőségét a hitelfelvevők számára. [2021. július 1. 20:02]
A magyar cégvezetők nagy része jelentős gazdasági növekedésre készül, de a tartozási láncok miatt bizonytalan maradhat a piac, ami főleg a kisvállalatoknak okozhat gondot - hívta fel a figyelmet az Intrum követeléskezelési szolgáltatást nyújtó cég az MTI-nek küldött csütörtöki közleményében. [2021. július 1. 19:01]
Megkezdődött a július 1-je és augusztus 20-a között már évek óta rendszeresen elrendelt nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. Erdős Norbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az akcióval kapcsolatban azt mondta, hogy idén is fokozottan ellenőrzik a nyári fesztiválokon, a rendezvényeken és a vásárokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményeket, valamint a mozgó egységeke... [2021. július 1. 18:00]
Idén csendesebben indult a viharszezon a tavalyinál. Félidőben a biztosítók általi kárkifizetések összege így is meghaladja már a kétmilliárd forintot, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatgyűjtéséből. [2021. július 1. 16:59]
2021. július 1-jén az Európai Unióban megszűnik az unión kívülről érkező, 22 euró értéket meg nem haladó áruk áfamentessége. Értéktől függetlenül áfát kell fizetni e termékekre, és vám-árunyilatkozatot kell benyújtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A NAV ezért új, webes felületen teszi lehetővé a vám-árunyilatkozatok online benyújtását. [2021. július 1. 15:56]
A munkabért készpénzben vagy a munkavállaló által meghatározott fizetési számlára utalással kell kifizetni. Nem egyedi eset, amikor a munkáltató a munkabérből letiltó végzés alapján köteles levonni, a munkavállaló megpróbál kiskaput találni: más számlájára kéri az utalást, felveti, hogy ne jelentse be őt a munkáltató, vagy legalább a bére egy része ne legyen hivatalos. [2021. július 1. 14:35]
Az előzetes adatok szerint 788 milliárd forint, a GDP 6,1 százaléka volt a kormányzati szektor 2021. I. negyedéves hiánya, közölte honlapján a KSH. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 664 milliárd forinttal, GDP-arányosan 5,1 százalékponttal romlott. Az egyenleg változása a kiadásoknak a bevételeknél nagyobb mértékű növekedéséből adódott. [2021. július 1. 13:15]
2021. július 1-jétől a 2117-es nyomtatvány az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) is kitölthető, így külön segédprogram telepítése nélkül, bármilyen okoseszközön, akár mobiltelefonon is kérhető az adószámla-túlfizetés kiutalása vagy éppen átvezetése egy másik adónemre, közölte honlapján a NAV. [2021. július 1. 12:14]
Tavaly 10,3 milliárd forint népegészségügyi termékadót (neta) fizettek be a cukros üdítőket és a sós snackeket gyártók a 2019-es 10,1 milliárd forint után - közölte a Világgazdasággal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). [2021. július 1. 11:13]
Van mit böngészni a Magyar Közlönyben: a 123. és a 124., június 30-ai keltezésű számokban összesen két tucat kormányrendelet jelent meg. Ezek többsége korábbi jogszabályt, illetve módosító jogszabályt módosít. Témájukban egyebek között a veszélyhelyzethez, a veszélyhelyzeti ellátásokhoz, a vagyonvédelmi szabályokhoz, a családtámogatási és nyugdíjellátáshoz, a szakképzettségi hozzájáruláshoz, vala... [2021. július 1. 10:12]
2021. július 1-jén hatályba lépnek az e-kereskedelemmel kapcsolatos új áfaszabályok. Ez jelenti többek között a MOSS rendszer kiterjesztését, a One Stop Shop (OSS) uniós és nem uniós, illetve import (IOSS) sémájának alkalmazását, illetve a Special Arrangement (SA) lehetőségét az import áfa megfizetésére. [2021. július 1. 8:15]
Amiért önnek is érdemes előfizetnie: • Kitűnő ár-érték arány! • Hiteles szakmai támogatás! • Max és Prémium csomagokban már a 2022-es HVG Adó- és Tb-különszámok! • Megrendelésével most részt vesz a sorsoláson, amelyen Cotton Club Singers koncertjegyet vagy diffúzoros kulacsot nyerhet. [2021. július 1. 8:15]
Üzletszerűen elkövetett csalás miatt nem jogerősen két és fél év börtönre ítélt a Pécsi Járásbíróság egy férfit, aki elítéltként a börtönből telefonon csalt ki pénzt több embertől. [2021. július 1. 6:11]
Egy cigarettacsempész 17 ezer doboz cigarettát próbált meg elégetni egy ellenőrzés közben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. [2021. június 30. 21:16]
Július elsejétől még több budapesti kaphat lakásrezsi-támogatást, az igénybevétel is egyszerűbbé vált – közölte a Főpolgármesteri Hivatal. A támogatás évente 24 ezer forinttal, havi 2 ezer forinttal csökkenti a fizetendő távhő- vagy a víz-, csatorna- és szemétdíj összegét. [2021. június 30. 19:59]
Kereső munkára kiképezhető kutyákat vásárol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Akinek van a feltételeknek megfelelő eladó kutyája, és részt kíván venni a NAV augusztus végére tervezett kutyavásárán, az 2021. július 12-éig küldjön előzetes ajánlatot e-mailen! Az ajánlatban fel kell tüntetni a kutya hívónevét, fajtáját, nemét, vételárát. [2021. június 30. 18:52]
Felhívást tett közzé az adóhatóság honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám főosztályának vezetője a Belaruszra vonatkozó korlátozó intézkedések módosításáról. [2021. június 30. 17:23]
Néhány héttel ezelőtt regisztrálta az OGYÉI, és a napokban meg is érkezett az országba az a teszt, amely megszünteti azt a szakmailag elfogadhatatlan helyzetet, hogy a hazai lakosság antigéntesztek helyett százezres léptékben vásárolt antitestteszteket a friss fertőzések kimutatásának céljából is. ... [2021. június 30. 16:02]
Mi történik akkor, ha a szülők elválnak és az apa vette igénybe eddig a gyedet? Kinek jár a gyes, ki tud gyermekápolási táppénzre elmenni a gyermekkel? Kinek folyósítható a családi pótlék? Ezeknek járunk utána az pénzbeli egészségbiztosítási, valamint a családtámogatási ellátások terén. [2021. június 30. 14:35]
Digitális fordulatra van szükség az adóhivatalnál, a családok, vállalkozások részéről egyre nagyobb az igény az online megoldásokra. Ennek érdekében erősítik az informatikai fejlesztéseket – közölte Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter. [2021. június 30. 13:35]
Az uniós légiközlekedést nagymértékben megviselte a koronavírus-járvány, ideje alatt jelentősen csorbultak a légi utasok jogai is, miután a légitársaságok és az utazásszervezők úgy kaptak több milliárd euró állami támogatást, hogy nem írták elő számukra az utasok kártalanítását – közölte az Európai Számvevőszék. [2021. június 30. 12:37]
Áprilisban 440 ezer 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 293 ezer forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). [2021. június 30. 11:36]
Megszűnik az Európai Unióban az unión kívülről érkező 22 euró alatti áruk áfamentessége július 1-jén, 150 eurós értékig azonban a termékek behozatala továbbra is vámmentes marad. [2021. június 30. 10:35]
Július 1-jén hatályba lépnek az e-kereskedelemmel kapcsolatos új áfaszabályok. Az e-kereskedelmi vagy digitális áfacsomag rendelkezéseinek hatályba lépésével az EU 2016 áfaakcióterv újabb mérföldkövéhez érkezünk. [2021. június 30. 8:26]
Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően, idén nyáron is korlátozza a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a nem klimatizált gépjárműveken a hosszú távú élőállat szállítmányok indítását. Az időjárási előrejelzések ismeretében, a Bulgárián keresztül Törökországba tervezett közúti kérődzőszállítás 2021. [2021. június 30. 0:08]
Az AstraZeneca- és a Pfizer-vakcina dózisainak keverése „erős immunválaszt vált ki” a koronavírussal szemben egy új kutatás szerint. [2021. június 29. 21:50]
Jelentősen, 4,3 százalékról 6,2 százalékra javította a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) – áll a szervezet hazánkról szóló IV. cikkely szerinti konzultációt lezáró ma közzétett részletes jelentésében. Az IMF jelentésében elismerően szól a magyar gazdaságvédelmi intézkedésekről, a támogató költségvetési politikáról, a munkahelyek megvédéséről és a b... [2021. június 29. 20:50]
A legtöbb településen kizárólag a 0–24 órában nyitva lévő, az ünnepnapokon is üzemelő, valamint az ügyeletes vagy készenlétet tartó gyógyszertárak lesznek nyitva a Semmelweis-napon, július 1-jén – közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) kedden az MTI-vel. [2021. június 29. 19:50]
Egy napokban megjelent kormányrendelet (318/2021) főleg a kis- és középvállalkozások számára biztosít jelentős kedvezményeket 2021. december 31-éig. A járványhelyzetre tekintettel adómérséklés és pótlékmentes fizetési halasztás/részletfizetés kérelmezhető, továbbá az üzleti ajándék és reprezentáció adóterhe a felére csökkent. [2021. június 29. 18:50]
Egy új kutatás szerint mindkét mRNS-alapú vakcina erős immunreakciót vált ki, amely akár évekig tartó védelmet is nyújthat a koronavírus ellen, olvasható a hvg.hu cikkében. [2021. június 29. 17:50]