Itt az Autoblog.hu híreit olvashatja.


A hétvége előtt a világbajnok Verstappen azt mondta, hogy szerinte az esemény “99%-ban a show miatt volt, és 1%-ban sport miatt“, és hogy “bohócnak érezte magát” a nyitóceremónia alatt. Ezek az aggodalmak tovább fokozódtak az edzésen történt incidensek után, ahol egy meglazul... [2023. november 22. 6:06]
Alonso megpördült rögtön a rajtot követően az 1-es kanyarban, így a mezőny végére esett vissza, végül azonban sikerült neki pontszerző helyen célba érnie. Az Aston Martin pilótája végül a kilencedik helyen ért célba, és immár holtversenyben 200 ponttal áll spanyol versenyzőtársával, Carlos Sainz-cal az évadzáró Abu Dhabi futam előtt. [2023. november 21. 18:51]
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke ragaszkodik ahhoz, hogy az Abu-Dhabi finálé "rendben lesz" egy "megfelelő versenyigazgatóval" a helyén, miközben a Ferrari ellen küzdenek majd a konstruktőrök versenyének második helyéért. [2023. november 20. 11:42]
A harmadik világbajnoki címét már korábban megszerző Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a villanyfényes Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjat vasárnap. [2023. november 19. 8:14]
Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője nyerte az első alkalommal lezajlott túraautó világsorozat bajnoki címét, miután az idény makaói zárófordulóján az első futamon győzött, a másodikon pedig nyolcadik lett. [2023. november 19. 7:11]
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. [2023. november 18. 9:42]
Brawn: A lehetetlen F1 sztori címmel elérhető szerdától (november 15.) a legújabb Forma-1-es sorozat a Disney+ felületén. [2023. november 17. 14:13]
A hétvégi Las Vegas-i Nagydíj lesz az 1100. világbajnoki futam a Forma-1 történelme során– írja a RacingNews365. [2023. november 16. 13:59]
Pierre Gasly 2019-ben viszonylag hirtelen került a Red Bullhoz, amikor be kellett ugrania Daniel Ricciardo helyett. [2023. november 14. 9:56]
A Forma-1-es csapatok számára a Las Vegas-i Nagydíj minden szempontból egy nagy fejesugrás lesz az ismeretlenbe. Az alacsony hőmérséklet és a teljesen új pálya bizarr pillanatokat okozhat a hétvégén. [2023. november 14. 9:53]
Rencken hosszú ideig meghatározó tagja volt az F1-es médiának, munkásságát nagy elismerés övezte, a 2023-es szezon kezdetét követően viszont néhány versenyhétvége után új vizekre evezett, ami azt is jelenti, hogy többé nem tagja a médiás csapatnak. Néhány hónappal ezelőtt Rencken tanácsadóként csatlakozott az FIA-hoz, ahol közvetlenül Mohammed Ben Sulayem elnökkel dolgozik. [2023. november 13. 8:53]
A speedcafe.com kielemezte a pénzügyi jelentést, és arra a következtetésre jutottak, hogy az ausztrál Daniel Ricciardo távozása jelentősen negatívan befolyásolta az évet. Mi több, odáig is elmentek, hogy a McLaren 32,6 millió fontos veszteségének harmadáért, cirka 10 millió fontért egy az egyben az felel, hogy Ricciardo távozott a csapattól. [2023. november 13. 8:47]
Több, mint 50%-al csökkent Toto Wolff fizetése a korábbi évhez képes, számolt be a BusinessF1. [2023. november 13. 8:45]
A McLarennek még tovább kell javulnia a télen, ha jövőre utol szeretnék érni a Red Bullt, de Lando Norris felkészült a címvédő elleni küzdelemre. [2023. november 13. 8:43]
Legutóbb Brazíliában Alonso mindössze 0,053 másodperccel ért hamarabb célba, mint az őt üldöző Perez és ezzel megszerezte az idei nyolcadik dobogóját. [2023. november 8. 11:46]
Az idei utolsó sprinthétvégének São Paulo adott otthont a legendás interlagosi pályán, mely 1942-ben épült. [2023. november 6. 8:19]
Az Aston Martin parádés formában kezdte a 2023-as szezont, Fernando Alonso hatszor állhatott dobogóra az első nyolc versenyen, és a júniusi Kanadai Nagydíjat követően még harmadikként álltak a konstruktőri tabellán. [2023. november 3. 8:20]
Sergio Pérez számára katasztrofálisan alakult a Mexikói Nagydíj, miután a hazai közönség hőse már a verseny rajtjánál feladni kényszerült a versenyt. [2023. november 3. 8:14]
Az október második hétvégéjén rendezett Katari Nagydíjat követően szinte minden versenyző egyetértett abban, hogy pályafutásának legkeményebb versenye volt a loszaíli. [2023. november 3. 8:09]
Az LF-ZC akkumulátoros elektromos szedán koncepció egy 2026-ra tervezett új sorozatgyártású modell előzeteseként kerül bemutatásra. Az LF-ZL a márka akkumulátoros elektromos SUV zászlóshajó koncepciója, amely a Lexus jövőképét mutatja be. A Lexus fejlesztőmérnökei fokozzák a vezetési élményt a legmodernebb elektrifikációs technológiáknak és szoftvereknek a következő generációs akkumulátoros elektr... [2023. november 1. 16:18]
Az élmények új módját és az elektrifikáció, valamint a mesterséges intelligencia által átalakított jövőt mutat be a világ legnagyobb, legzöldebb és leginnovatívabb autógyártója a holnap megnyíló Japán Mobilitási Kiállításon. A Toyota már bemutatott néhány újdonságot, amellyel a Japán Mobilitásra Kiá... [2023. október 31. 6:43]
A PEUGEOT történelmet ír: egyszerre újítja meg az összes könnyű haszongépjárművét. A minden eddiginél hatékonyabb új E-PARTNER, E-EXPERT és E-BOXER bevezetése a PEUGEOT modellválaszték teljes villamosítására irányuló stratégia része. [2023. október 30. 20:06]
1989-es debütálása óta a Mazda MX-5 rendre bizonyítja, hogy ideális választás azok számára, akik a vezetés tiszta örömére vágynak. [2023. október 27. 8:57]
Helmut Marko a Red Bull csapat tanácsadója, megerősítette, hogy Max Verstappent testőrők fogják kísérni a Mexikói Nagydíjon a fokozott biztonsági aggályok miatt. [2023. október 27. 8:52]
A küszködése időnként kérdéseket vetettet fel azzal kapcsolatban, hogy a Red Bull esetleg megpróbálja megtalálni a módját annak, hogy felbontsa a 2024-ig szóló szerződését, és egy új versenyzőt ültessen a helyére. A találgatásokat ezen a téren tovább táplálták azok a feltételezések, miszerint a Red ... [2023. október 26. 8:10]
A verseny szervezői bejelentették a november 15-én szerdán megrendezésre kerülő Las Vegas-i Nagydíj megnyitó ünnepségének hivatalos programját. [2023. október 26. 8:07]
A brit versenyző úgy véli, hogy a McLaren legjobb esélyei a Forma-1-es győzelemre 2023-ban "elszálltak", miután Austinban zsinórban negyedszer állhatott dobogóra. [2023. október 24. 13:22]
Az idei negyedik, egyben az utolsó előtti sprinthétvégét rendezték a hétvégén Amerikában, az austini versenypályán. Austin 2012 óta látja vendégül a száguldó cirkusz mezőnyét, melyet az eredményeket tekintve Lewis Hamilton ural, a hétszeres világbajnok ugyanis öt alkalommal tudott győzedelmeskedni a COTA-n [Circuit of The Americas – a szerk. [2023. október 23. 16:37]
Az Amerikai Nagydíj hétvégéje előtt érkezett a hír, miszerint újabb hírességek csatlakoztak ahhoz a konzorciumhoz, mely néhány hónappal ezelőtt 200 millió eurót invesztált az Alpine Forma-1-es csapatába, emellett pedig 24%-os részesedést is szereztek maguknak. [2023. október 19. 11:34]
Max Verstappen nemrég a La Gazzetta dello Sportnak adott interjút, melyben elmondta, Michael Schumacher 2004-es bajnoki Ferrarijával bővítené autógyűjteményét. [2023. október 19. 11:28]