Itt az Autoszektor.hu híreit olvashatja.

 
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ...
A cikk első része itt olvasható. Stirling Moss Mercedes 300 SLR-jének háromliteres, soros nyolchengeres, 310 lóerős motorja több mint 270 km/órás végsebességet tett lehetővé a keskeny országutak egyenes szakaszain. Nem csoda, hogy ilyen gyors volt a versenyautó, mivel csak minimálisan különbözött (kétüléses kialakítás, fényszórók) a Mercedes akkori Forma-1-es autójától, a W196-ostól. [2020. augusztus 5. 20:01]
A nap karikatúrájaKarikatúrapályázatRovatok: A nap karikatúrájaA nap legfontosabb hírei [2020. augusztus 5. 19:39]
A nyomozás adatai szerint a nő 2019. július 29-én Salgótarjánban, a hatóságon azt állította nyilatkozatában, miszerint a vezetői engedélyét elvesztette, amelyet követően az új okmány kiállítását is kérte. A későbbi adategyeztetéskor a hivatal tagjai megállapították, hogy a gyanúsított jogosítványát 2019. [2020. augusztus 5. 19:01]
A „szent cél” érdekében a katalánok úgy döntöttek, hogy szövetkeznek a spanyol gyökerű német séffel, Juan Amadorral, aki igazi híresség lett Ausztriában. Egyike azon keveseknek, akik három egymást követő évben is elnyerték a Michelin-csillagot. Az új, 460 négyzetméteres és 80 férőhelyes étterem az Auhof Center bevásárló-központban található. [2020. augusztus 5. 18:01]
A csaknem egy éve kezdődött program majdnem 28 ezer kérelmet fogadott. Az állami hozzájárulás összege elérte a 35 milliárd forintot, a lízingfinanszírozásoké a 11,5 milliárd forintot, vagyis az autónkénti átlag a kormányzati támogatással együtt csaknem 3 millió forint - írták.      A lízingszövetség az állam, a lízingcégek és az autópiaci szereplők sikeres együttműködéseként értékelte az adatokat. [2020. augusztus 5. 16:56]
A holding neve Woven Planet Holdings, lesz, míg a két operatív cég egyike a Woven CORE lesz, ami önvezető technológiákat fejleszt, vezet be és terjeszt el; a másik pedig a Woven Alpha ami a Toyota meglévő tevékenységén túlmutató, új üzlet lehetőségeket tár fel és innovatív projekteket gondoz. Ilyenek például a Woven City, az Arene1, és az Automatizált Térképezési Platform (AMP)2. [2020. augusztus 5. 16:00]
A számítógépes klaszter 2020 eleje óta a Németországban, Frankfurt am Mainban lévő adatközpontból működik, és világszerte számítási teljesítményt, valamint tárolási kapacitást kínál a cég fejlesztői számára. A mesterséges intelligencia segítségével kollégáink továbbfejlesztik a korszerű vezetéstámogató rendszereket, okosabbá és biztonságosabbá teszik a mobilitást, valamint felgyorsítják az önvezet... [2020. augusztus 5. 15:16]
Miközben Ausztria-szerte áradások nehezítik az emberek életét, az augusztusi havazás uralja az osztrák internetes portálok címlapját. Egy hidegfrontnak köszönhetően a hóhatár 2 ezer méter alá süllyedt. Ennek következtében Nyugat-Ausztria hegyvidékein fehérbe borult a táj. Tirolban az Ötztaler gleccseren pedig kereken húsz centi új havat mértek. [2020. augusztus 5. 14:04]
A SiPM általában nagy távolság mérésére alkalmas, mivel nagyon fényérzékeny. A SiPM-en lévő fénynyelő celláknak azonban helyreállítási időre van szükségük, és erős környezeti fényviszonyok között is nagyszámú cellára van szükségük, mivel tartalék cellákkal kell rendelkezniük, hogy reagáljanak a visszavert lézerfényre. [2020. augusztus 5. 13:01]
Összeütközött egy autóbusz és egy gépkocsi reggel öt órakor a 8611-es út 8. kilométerénél, a balesetben ketten meghaltak - írták. Az eddigi adatok szerint egy gépkocsi Beled irányából nagy sebességgel tartott Kapuvár felé, a nedves úton megcsúszott, és az előtte haladó személyautónak ütközött. Emiatt áttért a szemközti sávba, ahol a helyközi járatos autóbusszal karambolozott. [2020. augusztus 5. 12:10]
A 65 éves Hackett és az 58 éves Farley a következő két hónap során szorosan együttműködnek majd, hogy a vezetőváltás semmilyen fennakadást ne okozzon a vállalat működésében. Hackett irányításával a Ford határozottan elindult az okosjárművek fémjelezte új korszak felé, miközben minden eddiginél erősebben összpontosított a vásárlók igényeire és vágyaira. [2020. augusztus 5. 12:02]
Magyarországon szerdától tovább csökken az üzemanyagok ára. A Holtankoljak.hu üzemanyagportál szerint a benzin és a gázolaj átlagára egyaránt újabb 4 forinttal kerül majd kevesebbe. Így a 95-ös benzint átlagosan 361 forintért (kb. 1,04 euró) lehet majd tankolni, a gázolaj átlagára pedig 376 forintra (kb. [2020. augusztus 5. 10:59]
A rendőrök a 8-as számú főúton, Hajmáskér közelében figyeltek fel egy motorosra 2020. augusztus 4-én 11 óra körül, amint Veszprém felé száguldott. A jármű az adott útszakaszon megengedett legnagyobb sebesség – 110 km/h – több mint kétszeresével, 236 km/h-val haladt. A 61 éves veszprémi sofőrt a rendőrök megállították, majd 300. [2020. augusztus 5. 10:07]
A Kovyt 12 alkalmazottjánál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. A vállalat építőipari és mezőgazdasági gépek számára gyárt alvázakat és különböző komponensenek, több száz személyt foglalkoztat. Most viszont a Regionális Közegészségügyi Hivatal döntése alapján a munkásoknak karanténba kell vonulniuk, emiatt pedig a gyárban leáll a termelés. [2020. augusztus 5. 9:04]
A videót a képre kattintva nézheti meg! Pofátlan(tan)ításközlekedésbiztonságRovatok: A nap legfontosabb híreiKözlekedésbiztonság [2020. augusztus 5. 8:02]
Az olaszországi Sant’ Agata Bolognese-ben lévő gyárban, a többi Lamborghini típus mellett, de külön gyártósoron készül az Urus szabadidő-autó, amely az LM002 szellemi utódának tekinthető. A 10 ezredik példány egy orosz megrendelőé lesz, aki matt fényezéssel, szénszálas csomaggal és kéttónusú, narancs-fekete belső kárpitozással kérte az autót. [2020. augusztus 5. 6:58]
Az utóbbi hetekben már többször okozott fennakadást a nagy esőzés MTI/Varga György Az MTI-hez kedd délután eljuttatott közleményben emlékeztettek arra, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) legfrissebb előrejelzései alapján kedden és szerdán nagyobb mennyiségű csapadék várható több megyében is. [2020. augusztus 4. 21:02]
Tudjuk jól, hogy minden relatív. Éppen ezért örök vitatéma az autózás világában, hogy egész pontosan milyen erősek egyes modellek vagy éppen mekkora a tömegük. Még aktuálisabb téma, hogy mekkora a károsanyag-kibocsátása, illetve, hogy mekkora a hatótávja egy-egy villanyautónak. Ahány kor, annyiféle uralkodó számítási módszer létezett. [2020. augusztus 4. 20:02]
Persze jelenleg a csapból is a legvadabb Black Series bemutatkozása folyik, azért a háttérben nem áll meg ennyinél az AMG GT modellcsalád változása. Törlik ugyanis a GT S változatokat, és a helyüket átveszik az alap GT modellek. Tehát a belépőszint mostantól 523 lóerő a Mercedes-Benz sportrészlegének dedikált modelljébe, ami egyébként 53 lóerő többletet jelent. [2020. augusztus 4. 19:01]
A nap karikatúrájaKarikatúrapályázatRovatok: A nap karikatúrájaA nap legfontosabb hírei [2020. augusztus 4. 18:07]
Az ifo júliusi felmérésében az üzleti hangulat javulását mutatta ki már a második egymást követő hónapban: az index 43,7 pontra emelkedett a júniusi 26,9 pontról. Az autógyártók exportkilátásaikat is pozitívabban értékelték, júliusban a vonatkozó index 40,8 pontra emelkedett a júniusi 17,3 pontról. [2020. augusztus 4. 17:03]
A pandémia miatt a mostani, a tervezettnél minden bizonnyal rövidebb idénnyel kapcsolatban a sportvezető kiemelte, ez esetükben csupán azt jelenti, hogy még kevesebbet hibázhatnak. "Számunkra és minden bizonnyal a sportágban lévők számára ez az idény pont ugyanolyan értékes, mint az összes többi" - összegzett Toto Wolff. [2020. augusztus 4. 16:04]
Az univerzális, bármilyen típusú teherautóra felszerelhető utánfutók az ütközéskor keletkező energia elnyelésére szolgálnak. A társaság mintegy négyezer munkavállalója dolgozik közvetlenül az utakon, ők nap mint nap balesetveszélyes helyzetekkel néznek szembe. Az ütközésienergia-elnyelő eszközök a munkaterületen dolgozókat védik, és a balesetet szenvedő járműben utazók sérüléseit is csökkentik – ... [2020. augusztus 4. 15:09]
  Az MTI úgy tudja, hogy a buszt kedd hajnalban találták meg a Fejér megyei Kulcs és Rácalmás között, az árokban. A Volánbusz Zrt. azt közölte, megdöbbenéssel észlelték, hogy a cég által üzemeltetett autóbuszt eltulajdonították, és a járműben helyrehozhatatlan kár keletkezett. "Társaságunk az ügyben feljelentést tett. [2020. augusztus 4. 14:01]
Képünk illusztráció Az MTI úgy tudja, hogy a buszt kedd hajnalban találták meg a Fejér megyei Kulcs és Rácalmás között, az árokban. A Volánbusz Zrt. azt közölte, megdöbbenéssel észlelték, hogy a cég által üzemeltetett autóbuszt eltulajdonították, és a járműben helyrehozhatatlan kár keletkezett. "Társaságunk az ügyben feljelentést tett. [2020. augusztus 4. 14:01]
Pedig a Mitsubishi egyáltalán nem nevezhető sikertelennek, néhány igen fontos modellt köszönhetünk nekik. Az i-Miev által ők hozták az egyik első megfizethető elektromos kisautót, az Outlander pedig Európa egyik legnépszerűbb Plug-in hibrid modellje a mai napig. Ezek mellett legalább ilyen fontos az L200-as pick up, valamint a Dakart is megnyerő Pajero. [2020. augusztus 4. 13:00]
Összkerékhajtással, adaptív lengéscsillapítókkal és modern hibrid komponensekkel bővül az új generációs TNGA padlólemezre épülő legnagyobb Toyota szedán, az Avalon fegyvertára. Az eredetileg 1994-ben bevezetett modellcsalád most, ötödik generációjának félidejében kap először összkerékhajtási opciót: a mechanikus AWD rendszer kizárólag ahhoz a 2. [2020. augusztus 4. 12:02]
A júniussal zárult negyedévben a Ferrari 1389 autót értékesített, 48 százalékkal kevesebbet a 2019 második negyedévi 2671-nél. Bevétele 984 millió euróról 42 százalékkal, 571 millió euróra csökkent. Adó- és kamatfizetés előtti eredménye (EBIT) 90 százalékkal, 23 millió euróra csökkent 239 millió euróról, nyeresége pedig 95 százalékkal, 9 millió euróra esett 184 millió euróról. [2020. augusztus 4. 11:01]
Az utólagosan felszerelhető, illetve beépíthető kiegészítők – amelyeket a mérnökök a BMW M GmbH átfogó versenysport-tapasztalatára építkezve fejlesztettek ki – nem csupán a kocsik sportos kisugárzását, de még az M5 és az M5 Competition menetdinamikáját is tovább fokozzák. Így például elérhető karbon hátsó légterelő szárny vagy épp M Performance diffúzor. [2020. augusztus 4. 9:55]
Mint emlékezetes, a címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjon. Az utolsó körig simán vezetett, ám ekkor bal első kereke defektes lett. A bokszba már nem tudott kimenni, így lényegében három keréken kellett befejeznie a versenyt, ráadásul sietnie kellett, mert mögötte nagy tempóban érkezett Max Vers... [2020. augusztus 4. 8:58]

 
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ...