Itt az Az én pénzem híreit olvashatja.


Borzalmas állapotokat találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy maroslelei vágóhídon. Minden talált hús jelöletlen volt, súlyosak voltak a higiéniai hiányosságok. A Nébih ezért összesen több mint 4,3 tonna élelmiszert vont ki a forgalomból, a húsüzem tevékenységét pedig azonnali hatállyal felfüggesztették. [2023. szeptember 26. 15:03]
Az infláció és a gazdasági problémák miatti spórolásra rámegy a magyarok egészsége, szakértő szerint már a következő influenzajárvány megmutatja ennek hatását. A baj egyébként ennél is sokkal nagyobbnak tűnik, hiszen az állami egészségügybe nem jutnak be a betegek, a magánszolgáltatókat viszont egyre kevésbé engedhetik meg maguknak. [2023. szeptember 26. 6:33]
Hiába növelték a bolti vásárlás ösztönzésére a SZÉP-kártyára adható juttatásokat, egy friss kutatás szerint a cégek többsége nem emelt keretet. Sőt, akadnak vállalkozások, ahol még az eredetileg tervezettnél is kevesebbet adnak az idén. [2023. szeptember 25. 16:33]
Szeptemberben a fogyasztói az és üzleti várakozások is romlottak valamelyest, a GKI konjunktúraindexe szűk 2 ponttal csökkent augusztushoz képest. Az első őszi hónapban a cégek viszonylag kedvező foglalkoztatási várakozásai érdemben nem változtak augusztushoz képest, de az áremelési szándékok kicsit erősödtek. [2023. szeptember 25. 8:33]
A kormány az egyszámjegyű inflációt október helyett csak novemberre, illetve decemberre várja. Az éves pénzromlás üteme így az Azénpénzem.hu számításai szerint 18,1 százalék lehet. A nyugdíjas infláció azonban ezt meghaladhatja, így – mint a bejelentés már elhangzott – novemberben 200 milliárdot kapnak kiegészítésként a nyugdíjasok. [2023. szeptember 25. 6:33]
Miközben a hazai árak száguldását jórészt az állami beavatkozás és a beszállítók okozták, a nagy láncokat folyamatosan zaklatják a hatóságot – derült ki Heiszler Gabriella, a Spar elnök-ügyvezetője szavaiból. Mint elmondta: jelenleg a Spar ellen 1600 fogyasztóvédelmi eljárás folyik, amin 8 jogász dolgozik. [2023. szeptember 24. 7:03]
Kettéosztaná a B kategóriás jogosítványt egy új uniós tervezet, amelyet ha elfogadnának, akkor a jövőben a sima B kategória mellette meg kéne szerezni a B pluszt is, ugyanis csak ez utóbbival lehetne 130-al menni az autópályán, és 1,8 tonna feletti járművet vezetni. A szakemberek értetlenül fogadták az elképelést. [2023. szeptember 22. 9:43]
Úgy tűnik, a jegybank elnöke, Matolcsy György ismét hisz a közgazdaságtani alapvetéseknek, amire többször finoman gúnyolódva fel is hívta a figyelmet Varga Mihály, pénzügyminiszter. A Közgazdász-vándorgyűlésen a kormányzati hibákat Matolcsytól, a jegybankiakat pedig Vargától hallhattuk. [2023. szeptember 22. 6:33]
Az MNB 320 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a SAFIS EVO Inc.-re engedély nélküli befektetési alapkezelési tevékenység végzése miatt, továbbá egy magánszemélyre 32 millió forint összegű piacfelügyeleti bírságot rótt ki az érdemi közreműködése miatt. A jegybank a bírság mellett azonnali tiltásról is döntött és feljelentést is tesz. [2023. szeptember 21. 10:32]
Az elmúlt években fokozatosan egyre több adót szedett be tőlünk az állam, az adóhatóság vizsgálatainak célkeresztjében pedig leginkább az áfa áll. A vitatott ügyekben inkább az adózók fordulnak a Kúriához, de ott többségében a NAV-nak adnak igazat – derült ki a Niveus Consulting Group vizsgálatából. [2023. szeptember 21. 6:34]
Több éve késve tesz eleget adatszolgáltatási kötelezettségének a Global Faktor, a felügyeleti előírásokat, kötelezéseket pedig figyelmen kívül hagyja. Ezért – mint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma tudatta – visszavonják a cég engedélyét és elrendelik annak végelszámolását. [2023. szeptember 20. 16:03]
Számos tévhit kering a Falusi CSOK-kal kapcsolatban, emiatt több buktatót is rejthet az igénylés, ha nem járnak utána megfelelően a feltételeknek. A Credipass szakértői összegyűjtötték, hogy mire érdemes odafigyelni az ügyintézés során. [2023. szeptember 20. 10:05]
Az elmúlt évek energiapiaci bizonytalansága, az elszálló energiaárak, mind megmutatták, mennyire fontos, hogy csökkentsük a saját energiafelhasználásunkat. Otthonunk szigetelésével nemcsak energiát és pénzt spórolunk, hanem annak értékét is növeljük. Falusi CSOK-kal és a hozzá kapcsolható államilag támogatott hitellel a kistelepüléseken a szigetelés finanszírozását is megoldhatjuk. [2023. szeptember 20. 6:33]
Az OTP Bank idén először hirdeti meg a Class Pályázatot, amire általános- és középiskolai osztályok jelentkezhetnek. A hitelintézet két kategóriában – közösségfejlesztés, valamint az osztály, iskola környezetének rendbetétele kategóriában várja a nevezéseket. A szakmai zsűri kategóriánként két nyertest választ, további két osztály pedig OTP Fáy Alapítvány Különdíjában részesül. [2023. szeptember 19. 16:03]
A jegybank központi, ügyfélszolgálati, illetve az emlékpénzeket forgalmazó lakossági pénztári telefonszámainak időleges másolásával telefonálnak ismét csalók magánszemélyeknek. Egy-egy bank állítólagos problémájára hivatkozva ígérnek jegybanki segítséget, valójában azonban a beszélgetés során az ügyfelek bizalmas banki adatait, pénzét akarják megszerezni. [2023. szeptember 19. 10:33]
A GKI megvizsgálta, hogy valóban szükség van-e 500 ezer vendégmunkásra Magyarországon, ahogy a miniszterelnök egy korábbi beszédében bejelentette. Az elemzés arra jutott, hogy bőven van tartalék munkaerő itthon is, érdemes lenne a képzésre pénzt fordítani. Ennek költségigénye eltörpül a multiknak eddig adott támogatás mellett. [2023. szeptember 19. 9:03]
Sosem látott sztrájk kezdődött pénteken a három amerikai autógyártó vállalatnál. A szakszervezet egyszerre tárgyal mind a három detroiti óriással, és megkezdődtek a munkabeszüntetések is. A történéseket a politikai elit és a versenytársak is nagy figyelemmel kísérik. [2023. szeptember 19. 6:34]
Hiába az adózási hátrány az állampapírokkal szemben, továbbra is ömlik a pénz a befektetési alapokba – derül ki a BAMOSZ legfrissebb számaiból. Augusztusban 382 milliárd forinttal nőtt az itt kezelt vagyon, ebből 340 milliárd a tőkebeáramlásnak volt köszönhető. [2023. szeptember 18. 16:34]
Az elsősorban az Auchan kártyákról ismert Oney pénzügyi szolgáltató engedélyét saját kérésére visszavonta a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Már a cég végelszámolása is megindult. A nagyáruházlánc ügyfelei persze nem maradnak plasztik nélkül. [2023. szeptember 18. 15:03]
A készpénzfelvételekhez kapcsolódó átverés az ide második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest értékben és darabszámban is duplázódott. A jellemző ezzel együtt továbbra is inkább az adathalászathoz, adatlopáshoz kapcsolódó visszaélés, a pszichológiai manipuláció. Az egy évvel korábbinál 285 millió forinttal nagyobb lett a kár, amit szinte kizárólag a magánszemélyekre terheltek. [2023. szeptember 18. 6:33]
Várhatóan 2024-ben nyílik meg a Primark első magyarországi üzlete Budapesten az Arena Mallban, a hivatalos dátumot a vállalat csak a későbbiekben teszi közzé – adta hírül az üzletlánc. [2023. szeptember 15. 16:02]
Augusztusban erős hozamcsökkenést láthattunk a hazai állampapírpiacon. Ennek köszönhetően a kötvényalapok hozama szépen emelkedett. Több évnyi gyengélkedés után most már 20 százalék feletti éves hozamokkal találkozhatunk a hosszú kötvényekbe fektető alapoknál, és 15-18 százalék közé nőtt a rövidkötvény-alapok hozama is. [2023. szeptember 15. 6:34]
Augusztus végére a pénzpiaci alapok éves hozamai 14 százalékra emelkedtek, a rövidkötvény-alapoké 15-18 százalék közé nőtt, a hosszúkötvény-alapoké pedig már 20 százalék körül alakul, ezzel lekörözték az inflációt is. Mutatjuk a részletes számokat. [2023. szeptember 15. 6:34]
A Szupermenta jubileumi (századik) vizsgálatában instant kakaóporokat vettek górcső alá. A 34 termékből összesen 19 esetében indult hatósági eljárás, jelölési hibák vagy túl alacsony vitamintartalom miatt. A szülőknek résen kell lenniük, ha jó terméket akarnak választani, mert ahol nem volt gond, ott is nagy az eltérés a cukor-, és a kakaótartalomban is. [2023. szeptember 14. 16:03]
A járműipari szakkiállításon már bemutattak egy mesterséges intelligenciával felszerelt autót. Állítólag mindössze másfél év, és megjelennek a forgalomban is az olyan kocsik, amelyek beszélgetnek vezetőjükkel. Megmondják például, mekkora az ideális guminyomás telepakolt jármű esetén, de akár idegenvezetésre is jók lehetnek. [2023. szeptember 14. 10:03]
A meglehetősen borús tavaly év végi várakozásoknál kevésbé esett vissza az ingatlanpiac 2023-ban Magyarországon. Az év hátralévő részében élénkülés lehet, de összességben idén és jövőre is oldalazás várható – derült ki az OTP Bank és az OTP Ingatlanpont tegnapi sajtótájékoztatóján. Az árak átlagosan stagnálnak, de ez reálértékben jelentős visszaesést jelent. [2023. szeptember 14. 6:34]
Hetek óta tartja magát az a vád, hogy a Lidl megszegte a magyar beszállítóknak adott szavát, amikor olcsó külföldi húst hozott be az országba. Az áruházlánc most megszólalt az ügyben. Elmondták például, hogy a hatékonyságnak és az olcsóbb energiaáraknak köszönhetően az import húsok normál áron is olcsóbbak a hazaiaknál. [2023. szeptember 13. 9:33]
Fele annyi antibiotikumot sem szednek be a magyarok, mint amennyit Románia és Bulgária lakossága – állapították meg egy kelet-közép-európai átfogó tanulmányban. Az is kiderült, hogy nálunk a legkevésbé fogékonyak az emberek az egészségügyi reklámokra a régióban. Kicsit megkapargatva a témát, akadnak azért rossz hírek is. [2023. szeptember 13. 6:33]
Az utóbbi napokban céges telefonszámokat hívnak fel csalók, magukat az OTP Bank ügyintézőinek kiadva. A hívásokat nem az OTP Bank indítja, a hívásban bejelentkező „ügyintézőnek" sincs köze az OTP Bankhoz – hívja fel a figyelmet a pénzintézet. [2023. szeptember 12. 16:24]
A Balogh Petya vezetésével indított STRT Holding Zrt. a tőzsdére lépést megelőzően, zártkörű tőkeemelés során 1,15 milliárd forint forrást vont be magánbefektetőktől. Ez a Magyarországon egyedülálló példa az Xtend piac történetében a legnagyobb összegű, bevezetést megelőző, intézmények részvétele nélküli tőkebevonás – adta hírül a társaság. [2023. szeptember 12. 15:33]