Itt az Az én pénzem híreit olvashatja.


Az idén tapasztalt felszámolási eljárások száma aggasztóan magas – jelezte a céginformációs szolgáltató. Az Opten szerint a gazdasági környezet jelentős javulása rövid időn belül nem várható, így a cégtrendben sem valószínűsíthető fordulat. [2023. augusztus 22. 17:33]
Több éven keresztül folytatott engedély nélküli valutaváltást egy balatoni utazási iroda – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A siófoki székhelyű City Holiday Kft.-t helyszíni vizsgálattal és próbavásárlással buktatták le. A cégre 10 millió forintos bírságot szabtak ki. [2023. augusztus 22. 15:03]
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) arról adott ki közleményt, hogy a Revolut-bankszámlákra is rálát, és ha valaki felszólítás után sem fizeti meg köztartozását, az számíthat arra, hogy bankszámlájára inkasszó kerül. Ez a külföldön vezetett számlákra is igaz. [2023. augusztus 22. 11:03]
Sorra látnak napvilágot azok a felmérések, amelyek szerint súlyos tízezrekbe kerülhet gyerekenként az iskolakezdés. Iskolatípustól, a gyermek életkorától, és persze attól is függ, hogy új táskára vagy éppen egyenruhára is szükség van-e. Az azonban ijesztő, hogy mindössze a szülők 5 százalékának nem okoz anyagi gondot szeptember elseje. [2023. augusztus 22. 6:34]
A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 69,6 ezer személygépkocsi cserélt gazdát júliusban. Bár ez az érték 2,6 százalékkal haladja meg a tavaly júliusit, az év eddigi forgalma közel négy százalékkal a tavalyi alatt alakult. [2023. augusztus 21. 17:33]
Összesen 87 millió forint bírságot szabtak ki az MBH Bankra, többek között a csalásgyanús ügyletek azonosításának hiányosságai és nem megfelelő nagykockázatvállalási szabályzata miatt. A hitelek mögötti fedezetek terén is talált a Magyar Nemzeti Bank (MNB) értékelési gondokat. [2023. augusztus 21. 11:43]
A magyar családokra átlagosan majdnem 22 millió forint pénzügyi megtakarítás jut – számolta ki az Azénpénzem.hu a legfrissebb jegybanki adatokból. A számok azonban most (mint arra azért nem ritkán akadhat példa) tulajdonképpen hazudnak. Részletesebben áttekintve az „átlagmagyarra” nézve elég lelombozó a kép. [2023. augusztus 21. 6:33]
Ingyenes próbacsomagot ajánlottak, de aki ezt gyanútlanul elfogadta, az a Helvetia Apotheke étrend-kiegészítők rendszeres megrendelőjévé vált. Fizetni pedig az elsőként érkező cuccokért is kellett. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csaknem 117 milliós bírságot szabott ki a cseh cégre. [2023. augusztus 18. 11:23]
A dolgozó fiatalok harmada egy időre külföldön vállalna munkát, a diákok körében pedig már 40 százalék felett van azok aránya, akik ezt tervezik – derül ki egy kutatásból. Lesújtó a véleményük a magyar oktatási rendszerről, a többségük ugyanis nem tartja európai viszonylatban magas színvonalúnak. [2023. augusztus 18. 9:33]
Július utolsó napjaiban annyi pénzt vittek Prémium Magyar Állampapírba az emberek, mint korábban több hónap alatt. Nemcsak a többi megtakarítási formára bevezetett újabb adó tette vonzóvá ezt a befektetést, hanem sokan még az utolsó pillanatban be akartak zsákolni a kedvezőbb kamatozású papírból, amit augusztustól rosszabb kondíciójúra cserélt le az ÁKK. [2023. augusztus 18. 6:34]
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a vállalási határidők lejártával ellenőrizte a Tesco online bevásárlórendszerével, illetve webáruházával kapcsolatos kötelezettségvállalásait. A vizsgálat alapján az előírtak alapvetően teljesültek, a kisebb hiányosságokért azonban a GVH 7 millió forintos bírságot szabott ki - adta hírül a hatóság. [2023. augusztus 17. 10:02]
Az MNB visszahívta a márciusban kirendelt felügyeleti biztosokat a Bodrogközi Nonprofit és a Bodrogközi Kertészeti Nonprofit kölcsönös növénybiztosító egyesületektől. A tavalyi aszálykár miatt nehéz helyzetbe került intézmények ugyanis benyújtották a pénzügyi terveiket, a tőkehelyzetük pedig rendeződött. [2023. augusztus 17. 9:08]
Hiába aggódik a Magyar Nemzeti Bank a betétkivonás miatt, azt a bankok egyelőre nem fogják megállítani. A számok alapján ugyanis egyre inkább úgy tűnik, hogy a megtakarítások feléléséről van szó. Ha pedig a bankbetétet szeretnék vonzóvá tenni más megtakarítási formákkal szemben, az annyira sokba kerülne, hogy veszteséget okozna. [2023. augusztus 17. 6:32]
A korábbi évekhez hasonlóan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai idén is ellenőrzik a Balaton és a Velencei-tó környékén a vendéglátóhelyeket, a strandokon árusítókat és a szálláshelyeket. Eddig a vizsgálatok csaknem negyede mutatott ki valamilyen szabálytalanságot. A kiszabott mulasztási bírság összege mintegy 10 millió forint. [2023. augusztus 16. 17:32]
2023 második negyedévében tovább csökkent a gazdaság teljesítménye Magyarországon. A KSH legfrissebb adatai szerint a GDP éves szinten 2,4 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest pedig 0,3 százalékkal esett vissza. [2023. augusztus 16. 9:47]
Nemcsak olcsó, sok esetben teljesen ingyenes bankszámlát és bankkártyát kínálnak a bankok a diákoknak, hanem számos egyéb kedvezménnyel is csábítják leendő ügyfeleiket. Diákhitelt csak négy banknál vezetett számlára lehet igényelni, a bankszámlaválaszték azonban ennél sokkal szélesebb a fiatalok számára. [2023. augusztus 16. 6:34]
Ausztria és Horvátország a magyarok nyári kedvence a külföldi mobilhasználat alapján – állapította meg az NMHH. A csak nyári többlet alapján azonban Görögország áll az élen. [2023. augusztus 15. 9:39]
Egyre csak várták a forgalomban levő készpénz csökkenését. Amit mással eddig nem sikerült, azt most a gazdasági bajok és az infláció elérte. A jegybanki statisztikák pedig szépen megmutatják, hogy elsősorban a megtakarítási célú nagyobb címletek iránti kereslet mérséklődött [2023. augusztus 15. 6:33]
FRISSÍTETT Júliusban 5 százalékkal, összesen 564 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ebből 289 milliárd forint a friss tőkének volt köszönhető, a többi hozam volt - derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) friss adataiból. [2023. augusztus 14. 16:34]
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mintegy 22 milliós bírságot szabott ki a Magyar Telekomra, amiért tisztességtelenül népszerűsítette ügyfelei körében egyes, hűségvállaláshoz kapcsolódó mobilnet-kedvezményeit. Mint leírták, tíz év alatt a tízedik fogyasztóvédelmi típusú jogsértését követte el a cég. [2023. augusztus 14. 9:33]
Szakszövegbe jól becsomagolva ugyan, de a Magyar Nemzeti Bank (MNB) frissen kiadott vezetői körlevelében felszólította a bankokat, hogy kiemelten figyeljenek a betétkivonások miatti kockázatokra. A körlevélben megfogalmazott előírások alkalmazását legkésőbb 2023. szeptember 30-ig kell megkezdeni. Hamarosan új stressz tesztet is közzétesznek. [2023. augusztus 14. 6:33]
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 14 milliós bírságot szabott ki három cégre, amiért tudatosan megtévesztették az üdülési joguktól megszabadulni kívánó, gyakran idős fogyasztókat. A nemzeti versenyhatóság ismételten fokozott odafigyelésre és megfontoltságra figyelmeztet minden üdülési jog-tulajdonost. [2023. augusztus 11. 9:33]
Ahogy a tűzoltók, úgy a jegybankok munkáját sem költségalapon kell értékelni, amikor a tüzet kell oltani – állítják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) oldalán megjelent, 3 szerző által is jegyzett cikkben. Az MNB-nek biztosan kevésbé kellene kínos magyarázatokba bonyolódnia felgyűlt vesztesége miatt, ha nem éppen ő büszkélkedett volna korábban azzal, mennyire szép „profitot” ért el. [2023. augusztus 11. 6:33]
Július második felében országszerte 185 street food vendéglátóhelyen tartottak ellenőrzést az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelők. Összesen 14 alkalommal szabtak ki bírságot, 1 létesítmény tevékenységét korlátozták, és egy kirívó esetben 50 kg húst semmisítettek meg – adta hírül a Nébih. [2023. augusztus 10. 17:32]
Annyira megrémültek az emberek a múlt heti pusztító viharok következményeitől, hogy megugrott a lakás- és cascobiztosítások iránti érdeklődés, és a szerződéskötések száma is nagyot nőtt – adta hírül a Netrisk. [2023. augusztus 10. 16:32]
Az elemzői várakozásokat messze felülmúló féléves eredményről számolt be az OTP Bankcsoport. A csoport féléves adózás utáni eredménye 577 milliárd forint lett, ami részben a félév során lezárt két akvizíció kapcsán elszámolt badwill-nek, részben a korrigált eredmény javulásának köszönhető. [2023. augusztus 10. 11:22]
Drasztikusan visszaesett az építőipar rendelésállománya, és ennél is jobban zuhant az új szerződések idei volumene. Az ÉVOSZ szerint számos építési vállalkozás kénytelen lesz létszámleépítéssel csökkenteni a költségeit, hogy a piacon maradhasson. [2023. augusztus 10. 6:34]
Gyakorlatilag az érdekképviseletek kisöpréséhez vezethetne a közszférából egy új törvénytervezet. Az ÉSZT, a LIGA Szakszervezetek, a MASZSZ, a Munkástanácsok, és a SZEF közös nyilatkozatban tiltakozott. [2023. augusztus 9. 16:03]
A felvételi ponthatárok kihirdetése óta 13 százalékkal nőtt az albérletek iránti érdeklődések száma. Az eladó lakásokat viszont átmenetileg 30 százalékkal többen nézték meg. Érzékelhetően a szülők a dráguló albérletek miatt elgondolkodtak azon, esetleg érdemes-e ingatlant vásárolni. [2023. augusztus 9. 9:33]
Ha most vették fel gyermekét a felsőoktatásba, vagy akár csak szeretné tudatosítani benne a pénzügyek fontosságát, jól jöhet számára egy saját bankszámla. Mégpedig nem is akármilyen! [2023. augusztus 9. 7:32]