Itt az Az én pénzem híreit olvashatja.


Az orvosok több mint kétharmada, több mint 33 ezren maradnak tagjai a Magyar Orvosi Kamarának. A kormány egy hónapja próbálta a kötelező tagság megszüntetésével beszántani a kamarát, mert az egészségügy jobbításáért nyomásgyakorlásba kezdtek az orvosok. [2023. április 3. 18:33]
Egy kifejezetten prémium kategóriájú mandulás belga étcsokiról adott ki figyelmeztetést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Egy tételt határérték feletti aflatoxin tartalom miatt hívnak vissza az üzletekből. Aki ilyent vett, jól teszi, ha megszabadul tőle. [2023. április 3. 16:33]
Mintegy 91 millió forintra becsült aranyékszerekre lehet licitálni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következő elektronikus árverésén. A legértékesebb egy több mint 4 millió forintot érő deréköv (ez látható a képen). [2023. április 3. 12:24]
Az árak száguldásának mellékhatásaként a bankok is serényen emelik díjaikat. Az OTP már a múlt hónapban lépett, április 1-jétől pedig többet kell fizetniük a K&H és a Raiffeisen ügyfeleinek is. Ezzel persze a sor még egyáltalán nem ér véget, a májust „köszönti” majd emelt díjakkal az Unicredit és a CIB. [2023. április 3. 6:33]
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja egy év alatt 8,8 százalékkal nőtt, négy év alatt pedig 27 százalékkal drágult. A casco átlagdíja 2019. óta 42 százalékkal emelkedett – derült ki a Netrisk adataiból. [2023. március 31. 16:32]
A bankok továbbra sem adnak érdemi kamatot a betétünkre, és ez a közeljövőben sem fog változni. A magas inflációs környezetben folyamatosan veszít a pénzünk az értékéből. Jelenleg az állampapír jelenti a megoldást, ha meg akarjuk őrizni a megtakarításunk reálértékét. Már éven belüli lekötésnél is 14 százalékot hozhat ez a befektetés, az inflációkövető állampapír pedig a pénzromlás üteménél is több... [2023. március 31. 6:34]
Három hónap felkészülési időt kaptak a bankok, hogy az alapszámlák maximális díját a mostani harmadára csökkentsék. Így egy ezresért kaphatóak lehetnek az alapvető szolgáltatást, beleértve a bankkártyát is, nyújtó csomagok. Az erről szóló rendelet már megjelent a Magyar Közlönyben. [2023. március 30. 9:03]
A fővárosi panelekhez az idén a tavalyi átlagárnál 9-12 százalékkal olcsóbban jutottak a vevők az egyik ingatlanközvetítő adatai szerint. A vidéki árak közben alig enyhültek, esetenként még emelkedtek is. Már a hirdetési árakat is elérte a túlkínálat hatása. [2023. március 30. 6:33]
Április 30-án az MKB Bank és a Takarékbank egyesülésével létrejön az MBH Bank. Április 27. (csütörtök) és május 2. (kedd) között nem egybefüggő, teljes és részleges bankszünnapok lesznek a miatt felmerülő technikai és informatikai átállások zavartalan lebonyolítása érdekében. [2023. március 29. 16:33]
Becslések szerint immár mintegy 650 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak 300 ezerre kötnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb). Pedig mindössze 7-8 ezer forintos éves díjért kiküszöbölhető a bírság és egy esetleges baleset során okozott kár megfizetése – figyelmeztetnek az alkuszok. [2023. március 29. 10:09]
Bár a többség ma már arra számít, hogy lesz némi gazdasági növekedés 2023-ban Magyarországon, a GKI Gazdaságkutató előrejelzése szerint 0,5 százalékos visszaesés várható. Az infláció csökkenése is lassúbb lehet, az év végére sem fog 10 százalék alá csökkenni. Ráadásul az uniós pénzek érkezése is tovább csúszhat. [2023. március 29. 6:03]
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa egyhangú döntéssel hagyta változatlanul a kamatokat. Mint sajtótájékoztatón Virág Barnabás alelnök hangsúlyozta: egyelőre nincs napirenden kamatcsökkentés. Az MNB világosabban majd talán az év közepén láthat. [2023. március 28. 16:33]
2023 januárjában 16,1 százalékkal 528 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset Magyarországon, míg a nettó 16,1 százalékkal 363900 forintra emelkedett 2022 januárjához képest. A brutális infláció miatt azonban a reálkereset 7,6 százalékkal csökkent egy év alatt. [2023. március 28. 10:11]
Az emberek saját megítélésük szerint tisztában vannak a visszaélések módszereivel, tartanak is attól, hogy csalás áldozataivá válnak, mégsem védekeznek tudatosan. Ezt a Magyar Nemzeti Bank Pénzforgalmi adatközlése is igazolja, a visszaélések száma sosem látott méreteket öltött. [2023. március 28. 9:11]
Még mindig idegesek a befektetők a banki részvényekkel kapcsolatban, annak ellenére, hogy jobb hírek is elkezdtek lassan áramlani a piacra. Bár ennek köszönhetően a félelmek csökkentek valamelyest, még semmi sem dőlt el véglegesen, és a befektetői bizalom nem tért vissza tartósan. A pániknak azonban nincs mindig racionális alapja, múlt pénteken például az a Deutsche Bank került a célkeresztbe, ame... [2023. március 28. 6:34]
A háziorvosoktól elvárják, hogy laborvizsgálatra küldjék krónikus betegeiket, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) viszont nem fizet több vizsgálatot. A helyzetet még tovább rontja, hogy a laborok árat emeltek. Ezért állhatott elő, hogy harcolni kell már a sorszámokért is. [2023. március 27. 17:33]
Tavaly több mint 3 százalékkal 14679-re nőtt a személysérüléssel járó balesetek száma. Ezeknek a baleseteknek több mint felét gyorshajtás vagy az elsőbbségre vonatkozó szabályok megsértése miatt következett be - közölte a hivatalos rendőrségi adatok alapján a Netrisk. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a kirívó szabálysértések esetén, például ittasan vagy kiemelkedő sebességtúllépéssel okozott ba... [2023. március 27. 8:47]
Ötödik hónapja javul a GKI konjunktúraindexe, de volt honnan visszajönni. Már az is jó hírnek számít, hogy a fogyasztók nem aggódnak jobban, mint 2020-ban, a Covid-járvány kitörésekor kialakult pánik idején. A cégek határozottan bizakodóbbnak tűnnek. [2023. március 27. 6:33]
Hiába szálltak el az elmúlt másfél évben a pénzpiaci hozamok, hiába lőtt ki az infláció, hiába nőttek a hitelkamatok, a bankban tartott lekötött betétekre továbbra sem kapunk szinte egy fillért se. A normál pénzpiaci folyamatokba a jegybank és a kormány pancsol bele, ráadásul egymással harcolva okoznak károkat a betéteseknek és más piaci szereplőknek is. [2023. március 24. 6:34]
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökének javaslatára online árfigyelő adatbázist hoz létre majd a kormány. Ez elsőként az élelmiszerek bolti árát tartalmazza majd. A lakosság számára is elérhető webes alkalmazás elindulását már a nyárra tervezik. [2023. március 23. 18:03]
Egyetlen év alatt egymillió fővel nőtt Kanada lakossága jórészt annak a kormányzati szándéknak köszönhetően, hogy a munkaerőhiányt bevándorlók toborzásával enyhítsék. A tervek szerint az ország népessége 26 év alatt a kétszeresére nőne. [2023. március 23. 8:33]
A kifizetett számlaköltségekben majdnem ugyanakkora arányú a készpénz felvételének és befizetésének díja, mint amennyibe a számlavezetés kerül – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. Mint megállapították: volt ügyfél, aki ötször annyit fizetett ugyanazokért a tranzakciókért, mint egy másik. [2023. március 23. 6:33]
Az infláció és a magas energiaköltségek miatt átlagosan minden ötödik fogyasztó vett fel kölcsönt Európában – derült ki az EOS felméréséből. Mint a követeléskezelő megállapította: Magyarországon és Romániában másfélszer ekkora arány jött ki. [2023. március 22. 18:03]
Lezárja a jelenleg még kapható, 7 éves, inflációkövető 2030/I sorozatú lakossági Prémium Magyar Állampapír értékesítését az Államadóság Kezelő Központ (ÁKK). Helyette hasonló kondíciókkal indít új sorozatot március 28-ától – adta hírül az ÁKK. [2023. március 22. 9:02]
Március 15-étől már elérhetőek elektronikusan a NAV által elkészített szja-bevallási tervezetek az adóhatóság honlapján. Akinek visszaigényelhető adója van, annak érdemes minél előbb jóváhagynia és benyújtania, hogy 30 nap múlva megkapja az összeget. A bevallási határidő a hétvége miatt most május 22. [2023. március 22. 6:34]
A már kihirdetett 2023-as szociális tüzelőanyag-pályázat keretösszege csak háromnegyed annyi tüzelőre lesz elég, mint tavaly. A rászorulók száma pedig közben jelentősen megnőtt az energiaválság és a magas infláció következtében – hívja fel a figyelmet a Habitat for Humanity Magyarország. [2023. március 21. 18:03]
A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően – hangsúlyozza az OTP – a számla- és kártyatulajdonosok hatékony és könnyen kezelhető beállításokat és mobilbanki funkciókat használhatnak a csalások kivédésére. A megbízható védelem már néhány egyszerű lépéssel megteremthető, a biztonságért az ügyfelek is sokat tehetnek. [2023. március 21. 16:03]
Részvénycsere ügylet keretében a 4iG Nyrt. a leányvállalatán keresztül 19,5 százalékos tulajdonhoz jutott a Vodafone Magyarországban, míg a magyar állam közvetetten 25 százalékos részhez jutott a Yettelben – adták hírül a felek. Így a Vodafone már több mint 70 százalékban a 4IG tulajdona. [2023. március 21. 8:33]
A Silicon Valley Bank (SVB) előző heti csődje adta a végső lökést, de a Credit Suisse, a második legnagyobb svájci bank, már több hónapja, sőt több éve szenvedett és bukdácsolt. A legnagyobb riválisa által most felvásárolt óriás pénzintézet lényegében a saját mohósága és a nem megfelelő kockázatkezelése miatt bukott el. [2023. március 21. 6:34]
Ugyan kifejezetten kínálati az albérletpiac (több a bérbeadó, mint a bérelni szándékozó) mostanra azonban januárhoz képest mégis emelkedtek az árak. Budapesten március közepén 210 ezer forint volt az átlagos díj, szemben a korábbi 200 ezer forinttal. A vidéki nagyvárosokban 100-155 ezer forintért lehet lakást bérelni. [2023. március 20. 18:03]