Itt az Az én pénzem híreit olvashatja.


FRISSÍTETT A Foodora online ételrendelési portál tulajdonosával szemben vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozás a nemzeti versenyhatóság gyanúja szerint nem tájékoztatta megfelelően a fogyasztókat a 2023 őszén hirdetett kuponakciójáról, és az általa alkalmazott rendszerhasználati díj felszámításáról. [2023. december 13. 17:03]
A biztosítók európai szervezete, az Insurance Europe (IE) tizenöt európai országban végzett felmérése szerint a felnőtt lakosság több, mint egyharmadának egyáltalán nincs önálló nyugdíjmegtakarítása. Magyarországon az európai átlagnál rosszabb a helyzet, csaknem minden második felnőtt tartozik ehhez a csoporthoz. [2023. december 13. 9:33]
Nemcsak a jó ár-érték arány fontos a lakásbiztosítás megkötésekor az ügyfeleknek, hanem az átfogó védelem, valamint a gyors és hatékony kárügyintézés is – derül ki az Allianz legfrissebb felméréséből. Jó hír, hogy elméletben már tisztában vagyunk azzal is, hogy rendszeresen felül kellene vizsgálni a biztosításunkat, de a gyakorlat még nem ezt mutatja. [2023. december 13. 6:33]
A hívásforgalom korábban tapasztalt növekedése megállt, de a mobilnet hasít – derült ki az NMHH friss jelentéséből. A mobiltelefonos adatforgalom átlagosan évi 37 százalékkal nőtt. A helyhez között (jellemzően vezetékes) internet adatmennyisége közben átlagosan évi 17 százalékkal bővült. [2023. december 12. 16:33]
Ismét lehet az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) koronavírus elleni oltásra időpontot foglalni. A rendszer a tapasztalatok szerint egyelőre nem működik tökéletesen, többször is akadozik. Budapesten egyelőre három oltópont nyílt. [2023. december 12. 9:48]
Látványosan fékezett idén a lakáspiac. Az egyharmados forgalmi visszaesés és a masszív reálár-csökkenés után 2024-ben némi javulás jöhet, de gyors kilábalásra nem lehet számítani – derül ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb Lakóingatlan Értéktérkép elemzéséből. Nominális árcsökkenésnek kicsi az esélye, leginkább stagnálhatnak az árak. [2023. december 12. 6:34]
A régió többi országával ellentétben a magyarok döntő többsége a tavalyihoz képest ugyanannyit, illetve még kevesebbet tervez ajándékokra költeni – derül ki az Árukereső.hu felméréséből. Abban azonban nem különbözünk a többi államtól, hogy a vásárlást meghatározzák az akciók. [2023. december 11. 16:33]
Az Éghajlatváltozási Teljesítési Mutató szerint Magyarország 64 ország közül a 46. helyen áll. Szakértők szerint Magyarországon nincsenek gyakorlati jelei annak, hogy a kormány elkötelezett lenne az üvegházhatású gázok kibocsátásának érdemi csökkentése mellett. [2023. december 11. 9:02]
Egyre borzolják a kedélyeket a KSH által kimutatott energiaárak. Ez nem is csoda, hiszen a hivatalos statisztika szerint agy köbméter gáz az idén novemberben pont annyiba került, mint júniusban. Közben novemberben rekord összegbe került például a temetés, a jogsi, a fodrász, de még sok más is. [2023. december 11. 6:33]
A hazai e-kereskedelmi cégek 41 százaléka a tavalyinál kisebb karácsonyi forgalommal kalkulál. Ezt (vagy akár még rosszabbat) támaszthatja alá, hogy a szezon főpróbájának számító Black Friday időszakban a webáruházak 69 százaléka számolt be a vártnál alacsonyabb forgalomról. [2023. december 8. 15:39]
Novemberben 7,9 százalékra esett az infláció a KSH legfrissebb adatai szerint. A statisztikai hivatal szerint a gáz ára egy év alatt több mint 30 százalékkal csökkent. Októberhez viszonyítva az árak nem változtak. Az év egészében még mindig nagyon magas, 18,7 százalékos az átlagos áremelkedés. [2023. december 8. 9:32]
Az amerikai, az európai és a magyar piacon is csökkentek az állampapír-piaci hozamok novemberben. A rövid- és hosszúkötvény-alapok árfolyama emelkedett, az éves hozamok 15-20 százalék között mozogtak. [2023. december 8. 6:34]
Novemberben is szépen teljesítettek a pénzpiaci és a kötvényalapok, amit az állampapír-piaci hozamcsökkenés támogatott. Kigyűjtöttük a részletes számokat. [2023. december 8. 6:34]
Míg 2010-ben minden lakóra átlagosan 1 szoba jutott a magyar otthonokban, 2022-ben már 1,6, ami éppen megfelel az uniós átlagnak – derül ki az Eurostat friss áttekintéséből. Szakértő szerint a növekedés ugyan valós, de annak mértéke néhány időközben bekövetkezett változtatás miatt eltúlzott. [2023. december 7. 16:33]
A jövő hétfőn indul az azonnal online nyitható kincstári értékpapírszámla. Ezért az informatikai rendszereket is át kell állítani, így a WebKincstár, MobilKincstár és TeleKincstár szolgáltatások holnap délután négytől december 11 reggeléig nem lesznek elérhetőek. [2023. december 7. 10:33]
A 9,9 százalékra kihozott infláció sokaknál kiverte a biztosítékot. A KSH bő két hete már visszautasított minden vádat, legújabban egy szakértői cikkben magyarázkodnak. Ebben több érdekességet is találhatunk, miközben a közgazdászok időközben megfogalmazott kifogásai azért valahogy a levegőben maradnak. [2023. december 7. 6:33]
Több ezer OTP Simple fiókot törtek fel december 5-én este. Fizetési tranzakciókat nem tudnak indítani, így anyagi kár nem történt. A szolgáltató az érintett fiókokat felfüggesztette, a tennivalókról pedig értesítést küldött. A bűnözőket pedig feljelentette. [2023. december 6. 17:55]
Hiába lett a KSH szerint egyszámjegyű az infláció októberben, az emberek mégsem vásároltak többet. A legfrissebb kiskereskedelmi adatok szerint a forgalom éves szinten 6,5 százalékkal, szeptemberhez képest pedig 0,3 százalékkal csökkent. [2023. december 6. 10:49]
Az Államadósság Kezelő Központ azzal számol, hogy jövőre 1632 milliárd forinttal növeli a lakosság az állampapír befektetéseit. Ez körülbelül annyi, mint amennyi kamatot kapnak majd a jelenlegi állampapírjaik után a háztartások. Új állampapírok is jönnek majd, de biztos nem fizetnek majd annyit, mint a múlt héten kivezetett PMÁP. [2023. december 6. 6:33]
A 16 és 24 év közötti magyar fiatalok háromnegyede szerint pályakezdőként nem könnyű manapság elhelyezkedni. Szerintük nem azt tanítják iskolában, amire a munkaerőpiacon szükség van. Ami igazán megdöbbentő: csak 6 százalék biztos abban, hogy 2033-ban Magyarországon fog dolgozni. [2023. december 5. 15:33]
A bértárgyalások mielőbbi megkezdését, s erre rendkívüli ülés összehívását sürgetik a vasutas szakszervezetek. Legalább 70 ezer forintos béremelést és a lojalitási jutalom 50 ezer forinttal növelését kérik. [2023. december 5. 9:41]
Sosem volt még ilyen drága az arany, mint most. Nemcsak a jegybankok vásárolják az aranytömböket, hanem a biztonságot kereső befektetők körében is népszerű menedék. Ráadásul a spekulánsok is beszálltak a piacra. Áttekintjük, hogy tartós maradhat-e az áremelkedés. [2023. december 5. 6:32]
December 8-án zárás után a készlet erejéig egyedülálló vásárlási lehetőséget biztosít törzsvásárlóinak az Auchan. A VIP Vásárlók Éjszakáján a Bizalomkártyával rendelkezők vehetnek részt, akiket egészen 23 óráig óriási kedvezményekkel vár a legtöbb Auchan áruház. [2023. december 4. 17:03]
Elindult az élelmiszerek szokásos téli ellenőrzése. Ennek keretében elmaradhatatlan az ünnephez kapcsolódó szaloncukrok mustrája. A forralt bor forgalmazásánál – többek között – utánanéznek az előállításhoz használt alapanyagok eredetének és a receptúrát tartalmazó dokumentum meglétének is. [2023. december 4. 15:33]
A termesztési költségek ugyan erőteljesebben nőtt, de a a kisebb várható kereslet miatt a piacokon általában jóval az inflációtól elmaradó, 5 százalék körüli áremelés tapasztalható a karácsonyfánál. A lucfenyőt 5, az ezüstfenyőt 6, míg a nordmann fenyőt 8 ezer forint körüli méterenkénti áron kínálják az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok. [2023. december 4. 9:19]
Miközben egy időben elvégzett vizsgálat akár életmentő is lehet, sokan egyáltalán nem foglalkoznak az ajánlott szűrővizsgálatok elvégzésével. Részben alighanem azért, mert azt túl időigényesnek találják, a magánegészségügy pedig bár kevesebb macerával jár, jelentős kiadást jelent. Többek között ebben is segítséget nyújthat az Allianz Egészségprogram, hiszen csomagtól függetlenül minden esetben ré... [2023. december 4. 6:33]
A megemelt minimálbér és a garantált bérminimum után megnövekedett közterhek hatására 2024-es évben összesen 175 milliárd forinttal nő a költségvetés bevétele – számolta ki a Niveus Consulting Group. Ez 2024-ben az éves GDP közel 0,25 százalékát teszi ki. [2023. december 3. 9:11]
Összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a K&H Biztosítóra – többek között – a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések kezelése miatt. A felügyeleti hatóság súlyosbító körülménynek minősítette, hogy egyes jogszabálysértések hosszabb ideje álltak fenn. [2023. december 1. 15:33]
Tegnap éjjel megjelent a CSOK Plusz kedvezményes hitelprogramról és támogatásról szóló kormányrendelet. A 2024. január 1-jétől élő támogatási rendszer keretében nem a már megszületett, hanem a vállalt gyermekek számától függően kaphatnak kedvezményes lakáshitelt és a vállalt gyermekek megszületése után támogatást a házaspárok. [2023. december 1. 10:08]
A CSOK Plusz jövő évi indulása és a régi CSOK idei kifutása élénkülést hozott az egyébként meglehetősen lelassult ingatlanpiacra. Ennek hatása azonban nem az árak emelkedése, hanem egyes szegmensekben azok csökkenése lehet. Az év végi határidő ugyanis kényszerhelyzetbe hozza azokat, akik a lakáseladásból származó pénzből lépnének tovább. [2023. december 1. 6:03]