Itt az BalraMagyar híreit olvashatja.


Kíméletlen elemzésben szedte darabokra Gábor György vallásfilozófus Orbán Viktor tusványosi beszédének két központi gondolatát. Szerinte a volt miniszterelnök lényegében kimondta, hogy a Fidesznek szüksége lenne A Totális megsemmisülés: a neves vallásfilozófus felmosta Orbánnal a padlót a tusványosi beszéde után bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 26. 14:51]
Ha már segíteni nem tudnak, gáncsoskodnak – csakhogy ezúttal nem egy politikai játszma tétje néhány százalékpont, hanem több ezer milliárd forint, amelyből egészségügyet, oktatást, közlekedést, A Ebből botrány lesz: Magyar Péter lerántotta a leplet Orbánék egyik legaljasabb húzásáról bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 26. 13:54]
Orbán Viktor azért ment Tusványosra, hogy megmutassa: bár elveszítette a választást és tizenhat év után kikerült a kormányból, a magyar jobboldalon továbbra sincs valódi kihívója. A Orbán Viktor halálos versenyfutása – így veszthet el mindent egyetlen perc alatt bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 26. 11:58]
Élesen bírálta Orbán Viktor tusványosi beszédét Komjáthi Imre, az MSZP elnöke. A szocialista politikus szerint a volt miniszterelnök továbbra sem hajlandó szembenézni az elmúlt tizenhat A Komjáthi Imre úgy kiosztotta Orbánt, hogy csak nyekkent: „Csak nem sikerült megtalálnia azt a gerincet” bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 25. 14:09]
Erőt kellett volna mutatnia, ehelyett saját politikai gyengeségéről állított ki bizonyítványt Orbán Viktor Tusnádfürdőn. A választási vereség után először lépett a tusványosi közönség elé ellenzéki A Hatalmas bukás lett Orbán tusványosi beszéde: nyílvánosan semmisült meg Orbán bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 25. 13:47]
Juszt László szerint mérhetetlen pimaszság, ahogyan Pócs János reagált a hozzá köthető civil szervezet több mint 150 millió forintos közpénztámogatása körül kirobbant ügyre. A publicista A Felrobbant az internet: Juszt László kegyetlenül kiosztotta Orbán kegyencét bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 24. 15:42]
Kemény figyelmeztetést intézett Magyar Péter Hankó Balázs volt kulturális miniszterhez, miután sajtóértesülések szerint letartóztatták a politikus egykori kabinetfőnökét a Nemzeti Kulturális Alap körül kirobbant ügyben. A Drámai üzenetet küldött Magyar Péter a fideszes politikusnak: nem lennénk a helyében bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 24. 10:26]
Váratlanul nyomozók jelentek meg a Fidesz kommunikációs rendszerét és adatbázisait kiszolgáló szerverközpontban, ahol lefoglalásokat is végrehajtottak – közölte a kormánypárt. Az ügyészség megerősítette az eljárási A Példátlan rajtaütés a Fidesz rendszerénél: Orbán kezdhet izgulni? bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 21. 14:51]
A Magyar Szocialista Párt szerint a kegyelmi botrány és az államfői tisztség pártpolitikai alárendelése után már nem elegendő, ha a parlamenti többség egyszerűen megválaszt egy A A Fidesz romba döntötte az államfői intézmény tekintélyét – az MSZP szerint csak egyetlen kiút maradt bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 20. 12:56]
Már nem pusztán egy elveszített választás következményeit látjuk. A Fideszben megindult valami, amit Orbán Viktor hosszú éveken át minden eszközzel próbált megakadályozni: a bomlás. A A Totális összeomlás a Fideszben: atombombaszerű számok láttak napvilágot bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 18. 15:31]
Újabb meghatározó fideszes politikus távozik a magyar közélet első vonalából. Szijjártó Péter bejelentette, hogy lemond országgyűlési mandátumáról, miután állítása szerint „rendkívül megtisztelő ajánlatot” kapott a A Rendkívüli: Újabb vezető fideszes politikus mondott le bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 15. 15:11]
Újabb Kelemenet-videó látott napvilágot, és ezúttal olyan jelenetek kerültek egymás mellé, amelyek még a magyar közélethez edzett nézőket is könnyen meglephetik. Volt itt látványos eltűnés, A Botrányos videó terjed a neten: Gyomorforgató, amit a fideszesek művelnek bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 15. 12:41]
Kemény hangú Facebook-bejegyzésben ment neki Orbán Viktornak Komjáthi Imre, az MSZP elnöke. A szocialista politikus szerint miközben a politikai elit látványos színjátékokkal szórakoztatja a közvéleményt A Komjáthi Imre kegyetlenül helyretette Orbánt: A legdurvább kérdést tette fel, amitől rettegett bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 14. 17:18]
Váratlan bejelentést tett Gulyás Gergely: lemond a Fidesz parlamenti frakcióvezetői tisztségéről. A politikus döntését azzal indokolta, hogy az Alaptörvény készülő 17. módosítása miatt a következő A Rendkívüli: Lemondott a Fidesz egyik csúcsvezetője bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 13. 14:16]
Újabb Kelemenet-videó látott napvilágot, és ezúttal sem maradtak el a magyar közélet egészen abszurd jelenetei. Kelemen László a közmédia elsötétítésétől Tóth Gabi állítólag letiltott műsorán A Áll a bál: A HírTV buktathatta le a Fidesz legnagyobb hazugságát? bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 12. 13:51]
Nem mindennapi emléktábla került ki a Szociális és Családügyi Minisztérium budavári épületére: a felirat arra emlékeztet, hogy korábban innen működött a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki A Az egész ország Orbánékon röhög, a Tisza úgy felmosta velük a padlót bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 11. 13:32]
Kijöttek az első nézettségi adatok a köztévé tegnap délutáni adásfelfüggesztéséről. A Nielsen felmérése szerint az adásszünetre összesen több mint 50 ezren voltak kíváncsiak. A közmédia A Itt vannak a számok: kiderült, hányan nézték meg az MTV elsötétítését bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 8. 13:22]
Kifordult magából a világ, legalábbis a magyar belpolitika mindenképpen: az ellenzékbe szorult Fidesz és a KDNP az alkotmányosság és a demokrácia védelmében szervez tüntetést a A Orbánékon röhög az ország: Magyar Péter egy mondattal mosta fel velük a padlót bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 6. 14:19]
Magyar Péter szombat délután rendkívüli bejelentést tesz, amelynek középpontjában az Alaptörvény tizenhetedik módosítása áll. A részleteket 16 órakor ismerteti, a bejelentés pedig újabb komoly politikai A Magyar Péter nagy bejelentésre készül: újabb komoly ütést mérhet a Fidesz rendszerére bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 4. 14:48]
A KELEMENET YouTube-csatorna legújabb részében Kelemen László annak jár utána, hogyan válhatott a Fidesz egyik kampányhúzása súlyos politikai teherré. A videó lépésről lépésre mutatja be, A Újabb botrányvideó került elő Orbánról: ez végleg magával ránthatja bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 3. 17:23]
Újabb súlyos figyelmeztetést kapott Orbán Viktor és a Fidesz: a 21 Kutatóközpont legfrissebb felmérése szerint a korábbi kormánypárt továbbra sem tudott érdemben közelebb kerülni a A Összeomlott Orbán – tragikus hírt közöltek vele bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 3. 12:21]
Új videó jelent meg a KELEMENET YouTube-csatornán, amelyben Kelemen László az elmúlt napok egyik legsúlyosabb politikai és jogi kérdéseit felvető ügyét veszi górcső alá. A A Előkerült egy videó: Orbánt tényleg bilincsben vihetik el? bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 2. 16:47]
Az aszály vagy az árvíz kialakulása nem egyetlen kormány hibája. Az azonban már politikai felelősség, hogy az ország vezetése mennyire készül fel a szélsőséges időjárásra, A Milliók átkozhatják most Orbán nevét: az MSZP politikusa lerántotta a leplet bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. július 1. 12:39]
Magyar Péter vasárnap reggel részletesen összegezte a TISZA-kormány első ötven napjának eredményeit. A miniszterelnök szerint ilyen rövid idő alatt már több tucat választási vállalásukat teljesítették, A Orbán toporzékolni fog: Magyar Péter olyan adatokat hozott nyilvánosságra, amelyekkel padlóra küldte a volt miniszterelnököt bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. június 28. 16:46]
Az elmúlt napokban különös idegesség lett úrrá a Fidesz környezetében. Jobboldali influencerek és propagandisták egymás után készítik a fenyegető hangvételű videókat arról, hogy ők bizony A Rács mögé kerülhet Orbán Viktor? bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. június 28. 13:37]
Nem elég beszélni az elmúlt években eltűnt vagy magánérdekek szolgálatába állított közpénzekről: olyan intézmény kell, amely valóban képes felkutatni, befagyasztani és visszaszerezni a közvagyont. Az A Szorul a hurok Orbán körül, az MSZP javaslata végleg betenne neki bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. június 25. 14:30]
Komoly fordulat történt a Nemzeti Kulturális Alap több mint 17 milliárd forint értékű támogatási döntései miatt indult ügyben. A Telex értesülése szerint a hatóságok őrizetbe A Lecsapott a hatóság: magas rangú fideszes politikust vehettek őrizetbe bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. június 24. 12:43]
Magyar Péter szerint az Orbán-kormány működése és az olasz maffia módszerei között fájdalmas hasonlóságok fedezhetők fel. A miniszterelnök hétfőn részletesen beszélt a Tisztítótűz-műveletről, az állami A Magyar Péter kitálalt: bombaként robbant mindaz, amit a Fideszről feltártak bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. június 22. 17:21]
Végleg elveszítette a magyar állam azt a strasbourgi pert, amely az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok és a gyámügyi szakemberek titkosszolgálati módszerekkel történő megfigyelhetőségéről szólt. Az A Brutális ítéletet hozott az európai bíróság Orbánék újabb aljas ügyében bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. június 18. 14:07]
A Kelemenet YouTube-csatorna újabb videóval jelentkezett, amely ezúttal nem finomkodik: lerántja a leplet Orbánék egyik legcinikusabb politikai mutatványáról. Arról a tervről, amelynek lényege egyszerű volt: A Botrányvideó: Előkerült egy titkos dokumentum, ami örökre véget vethet Orbánnak bejegyzés először BalraMagyar-én jelent meg. [2026. június 16. 17:11]