Itt az Delina.hu híreit olvashatja.


Minden ingatlanpiaci folyamat hullámzik, mélypontok és csúcsok váltogatják egymást, az aktuális helyzetnek megfelelően. A terület szakértői éppen ezért folyamatosan elemzik, figyelik, hogy vajon elérte-e már az adott periódus a csúcsát, vagy éppenséggel a mélypont felé közelít. [2021. március 27. 9:23]
Képesek-e a gyermekdalok arra, hogy pozitívan befolyásolják a legkisebbek érzelmi fejlődését? Hatnak-e az értelmi fejlődésre, a későbbi társas kapcsolatok kialakulására azok a dalok, amelyeket a szülők dúdolnak a kiskorúak számára? Ezekre a kérdésekre is kereste a választ a Hamé Hungária Kft. szakértők és pszichológusok segítségével. [2021. március 27. 7:43]
A magyar családok legfőbb támaszai a védőnők, akik több mint 105 éveaz anyukák és apukák szakmai segítői és támogatói. Felkészítik a szülőket a kicsi érkezésére, tanácsokat adnak a gyermekneveléssel kapcsolatban, és vigyáznak a baba, illetve a mama egészségére. Munkájukat, áldozatos tevékenységüket a Magyar Védőnők Egyesülete ezúttal is az Év Védőnője díjjal ismeri el több kategóriában, de immár ö... [2021. március 27. 6:06]
Az ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a Víz Világnapjának, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet e kiemelten fontos természeti kincs megőrzésére. „Hazánkban a csapvíz a lehető leggyakrabban ellenőrzött élelmiszer, ami most kulcsfontosságú lehet a koronavírus elleni védekezésben. [2021. március 26. 22:22]
A szakmai és a pénzügyi sikerek hónapok, vagy esetleg évekig tartó törekvések után végre elérhetik Önt. Az az érzelmi támogatás, amelyet azoktól kap, akik Önnel együtt dolgoztak, nagyon örömteli lehet, és valószínűleg sokáig fog tartani. [2021. március 26. 21:04]
Megjelent a Carson Coma legújabb dala, a ‘Pók’. A Fonogram-díjas zenekar ezúttal az előítéletek pusztító hatásáról, a kommentek fájó nyilairól és az elfogadás fontosságáról készített egy dalt, amihez a klipet az Ezüst Medve-díjas színésznő Kizlinger Lilla rendezett. [2021. március 26. 19:13]
A 2021-es World Food Innovation Awards – Nemzetközi Élelmiszer Innovációs Díj “Legjobb egészségmegőrzést támogató ital” kategóriájában a magyar start-up cég által kifejlesztett és forgalmazott activé FiberShake szerezte meg a világ legjobbjának járó elismerő díjat. [2021. március 26. 17:40]
A szokásosnál majdnem 14 ezerrel többen haltak meg 2020-ban. A drámai növekedéshez nem csak maga a koronavírus járult hozzá, hanem a járványügyi intézkedések is. Az egészségügyi rendszer túlterheltsége miatt műtéteket halasztottak el és sokan nem jutottak időben orvosi ellátáshoz. [2021. március 26. 15:52]
Riasztást adott ki a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete (NBSZ NKI), mert megnövekedett azoknak a káros hivatkozást tartalmazó sms-eknek a száma, amelyeket csalók csomagküldő szolgáltatók nevében küldenek. A rendőrség az ügyben nyomozást rendelt el. [2021. március 26. 14:18]
A folyamatosan bővülő igényre való tekintettel ebben az évben is elérhetővé válik az áruházlánc és a Főtaxi-csoport TAXI SHOPPING kényelmi szolgáltatása. A koronavírus világjárvány idején sokak életét könnyíti meg, hogy az online shopban megrendelt termékeket sofőrök kézbesítik házhoz, mégpedig gyorsan és biztonságosan. [2021. március 26. 13:20]
362 millió euró értékű támogatással segíti az EIT InnoEnergy a csehországi Chvaletice városában, az Euro Manganese vállalat beruházásaként megvalósuló mangánprojektet, amely a jövőben jelentősen hozzájárulhat a versenyképes, fenntartható akkumulátorcella-előállítási értéklánc kiépítéséhez Európában, többek között az Európai Akkumulátor Szövetség (EBA) révén. [2021. március 26. 12:00]
Tejföllel vagy nélküle, csurgatott tojással vagy egészben, a lényeg, hogy egyszerű, olcsó, laktató. Ez a mi tojáslevesünk! [2021. március 26. 9:46]
Remek híreket kaphat a pénzügyeivel kapcsolatban, esetleg előléptetésre számíthat a munkahelyén. Még az is lehet, hogy vissza kell tartania az örömkönnyeit. Mindeközben egy közeli barát áteshet néhány komoly változáson, és szüksége lehet a támogatására. [2021. március 26. 8:32]
Büntetőeljárás indult az IKEA francia üzletága, és annak korábbi vezetői ellen Versailles-ban. [2021. március 24. 11:04]
Újabb teszteseményt rendeztek Hollandiában, hogy felmérjék, hogyan lehet a legkisebbre csökkenteni annak kockázatát egy szabadtéri tömegrendezvényen, hogy valaki elkapja a koronavírust. Ezúttal az Amszterdamtól egyórányi autóútra lévő Biddinghuizenben bonyolítottak le szabadtéri fesztivált 1500 látogatóval. [2021. március 24. 9:59]
Előszót írt Harry herceg egy könyvhöz, amely azoknak a gyerekeknek szól, akik elvesztették az egészségügyben dolgozó szüleiket a járvány idején. A "Kórház a hegynél" című könyv, amelyet Chris Connaughton írt, egy fiatalemberről szól, akinek az édesanyja kórházban dolgozott, és a járvány miatt halt meg. [2021. március 24. 7:35]
A TUI újra utaztat turistákat Mallorcára a koronavírus-járvány miatti hosszú szünet után. A multinacionális utazási iroda első járata vasárnap 10 óra 20 perckor indult Hannoverből. [2021. március 24. 6:49]
Számos európai nagyvároshoz hasonlóan holnap délben Budapest is egy perc némasággal emlékezik meg a koronavírus-járvány áldozatairól, és mindazokról, akik bármilyen módon elszenvedik a pandémia következményeit. [2021. március 23. 22:04]
Az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács "Élet a csemetekertben" című oktató kisfilmjében hívja fel a figyelmet az erdők fontosságára, és az erdők életében szerepet játszó erdőtelepítésre, valamint az erdészeti csemetekertek jelentőségére. Az országos érdekvédelmi szervezet a kisfilmjét a pandémiás időszakra tekintettel elérhetővé tette, hogy a digitális oktatásban a környezetnevelé... [2021. március 23. 20:42]
Amikor nincs "kéznél" a Nagyi, de szeretnénk egy finom, ragacsos, diós, lekváros, csokis sütit enni, mindenféle méricskélés és bonyodalom nélkül, akkor fog nagyon jól jönni ez a recept! Akár az ünnepi asztalon is megállja a helyét! [2021. március 23. 18:06]
A Mastercard tizenkilenc európai országban kétezer embert kérdezett arról, hogy milyen változásokat tapasztaltak az otthoni gasztronómia területén a lezárások kapcsán. A kutatás szerint egy átlagos magyar felnőtt jelenleg 40 százalékkal több időt, heti 20 órát tölt el a konyhában. [2021. március 23. 14:08]
Az illegális háztartási hulladékégetésakár több százszor komolyabb egészségkárosító kockázatot jelent a települések lakói számára Kelet- és Közép-Európában annál, mint amit eddig feltételeztünk. Ezt állapította meg egy új nemzetközi kutatás. [2021. március 23. 13:40]
Harminc éves magyarországi története során a vállalat számára mindig is fontos volt a hazai társadalmi életben való tevékeny részvétel és az önzetlen partnerség. A SPAR aktívan részt vesz a mindennapok jobbá tételében: többek között az egészséggel kapcsolatos és a szociális ügyek, az oktatás, a kultúra és a sport területén támogat segítő szervezeteket. [2021. március 23. 12:00]
Süt a nap, együtt vagyunk, örülünk a szép időnek – ezzel a képpel lehetne összefoglalni a Praktiker tavaszi kollekcióját. Természetesen az idilli pillanat csak inspiráció, a hangsúly a tárgyakon van: kerti bútorok, dekoráció, étkészlet, a balkon kellékei, szolár lámpák és kerékpárok. [2021. március 23. 9:42]
Rekordszintre emelkedett a legnépszerűbb nyaralótérségekben eladásra kínált lakóingatlanok - házak, lakások, nyaralók - iránti kereslet az idén - derül ki az ingatlan.com több mint 16 ezer hirdetést feldolgozó elemzéséből, amely a Balaton-part, a Velencei-tó és a Tisza-tó környékén jellemző árakat is bemutatja. [2021. március 23. 7:56]
Egy feladat, esetleg munkával kapcsolatos vagy esetleg magánéleti kérdés, nehezebbnek bizonyulhat, mint várta. Túl keményen dolgozik így is, és fáradtnak és lehangoltnak érezheti magát. [2021. március 23. 7:04]
Miközben kísértetiesen hasonló időszakot élünk meg ezekben a napokban is, mint egy évvel ezelőtt, azért mégis sok minden más. Mögöttünk van egy minden szempontból rendhagyó, rengeteg változást hozó év. 2020-ban megváltoztak a gazdasági mechanizmusok, a mindennapjaink, a szokásaink, a munkamódszereink. [2021. március 22. 22:15]
A Folly Arborétumban március 25-én zárják a 2020/2021-es év tavaszi örökbefogadói programját. A jelenlegi tervek szerint áprilisban kerül sor a „Fogadj örökbe egy Folly fát!" kampány első örökbefogadói napjára. Az akcióval az arborétum elsősorban az ember természetszeretetét és környezettudatosságát szeretné erősíteni, és nem utolsó sorban trendivé tenni a természet iránti elkötelezettséget a gyer... [2021. március 22. 21:06]
Az ellátásbiztonság érdekében az energia- és közmű­szolgáltatóknak a járvány alatt is el kell végezniük bizonyos feladatokat a felhasználók ingatlanjában. A személyes kontaktussal járó munkálatok során a szolgáltatók munkatársai maximálisan betartják az egészségvédelmi előírásokat, és a kialakult vészhelyzetre tekintettel csak a legszükségesebb, halaszthatatlan esetekben keresik fel a fogyasztókat... [2021. március 22. 19:50]
A magyarok közel fele belföldre, míg további 40 százaléka bel- és külföldre is tervez utazást idén, derült ki az Apollo Vredestein Kft. kutatásából. A felmérés arra is rámutatott, hogy a magyarok elsöprő többsége saját autót használ, abroncsait rendszeresen ellenőrzi, ugyanakkor a gumikkal kapcsolatos tudásban még van hová fejlődni, különösen az EU-s címkét illetően. [2021. március 22. 19:32]