Itt az Delina.hu híreit olvashatja.


Szlovákiában csütörtöktől senki sem kaphat AstraZeneca vakcinát első oltásként. Azok, akik a második dózisukra várnak még beadathatják a brit-svéd hatóanyagot, de utána Pozsony végleg felfüggeszti az ampullák használatát. [2021. május 17. 13:38]
Közösen lép fel az elektromos eredetű lakástüzek, gázrobbanások és szén-monoxid-mérgezések ellen a katasztrófavédelem és az E.ON. A bekövetkezett esetek hatékony kezelése érdekében közös gyakorlatokat tartanak, továbbá az E.ON húszmillió forintos támogatásával több megelőzési program folytatódik vagy indul útjára, köztük például egy gyerekeknek szóló mobilapplikáció fejlesztése. [2021. május 17. 12:29]
Valószínűleg ez a világ legegyszerűbb "finomreceptje", amihez mindössze 3 dolog szükséges: cukkini, paradicsomszósz és sajt. Meg nagyjából 10 perc, hogy az egészet összeállítsuk. [2021. május 17. 9:13]
A házasság folyamatos munkát, energiabefektetést igényel. Senki sem mondta, hogy könnyű lesz. A hollywoodi filmekhez képest a valóságban teljesen más a szerelem, ugyanis nem csupán rózsaszín ködről van szó. [2021. május 17. 7:41]
Az újranyitás óta ismét felpezsdült az élet a fővárosban, és régi, kedves helyeink is megújult kínálattal jelentkeznek. Nem kivétel ezalól az Andrássy úti SZÉK Restaurant & Bar sem. A felfrissült étlapon mostantól olyan kreációk is helyet kapnak majd, amik a nagyvilág ízeit ötvözik a székely konyha hagyományaival. [2021. május 16. 23:32]
Soós Dávid fiatal kora ellenére már sok mindent megvalósított, amiről mások csak álmodoznak. A vállalkozó azonban vallja, hogy mindez tanulható, és szeretné másoknak is átadni a tapasztalatait. Ezzel a céllal írta meg a “Vedd kezedbe az irányítást!” című könyvet. [2021. május 16. 21:28]
A legsportosabb munkahely vagy tanintézmény címért mérhetik össze teljesítményüket május 26-án, a Kihívás Napja alkalmából a versengést kedvelő dolgozók, valamint óvodások, iskolások és egyetemisták. A Magyar Szabadidősport Szövetség sok mozgással, örömteli sportolással, ötletes- és színes erőpróbákkal tarkított, ingyenes eseménysorozatának célja az együtt végzett sporttevékenységeken keresztül ép... [2021. május 16. 20:13]
A pandémia alatt sokan hagyták ki a fogászati szűrővizsgálatot és halasztották el kezelésüket. Időnként kimaradt a fogmosás, és több volt az édesség fogyasztás, különösen home office-ban – derült ki a MindentMent Fogászati Rendelők 1600 fős online kutatásából. A fogápolási szokások megváltozásának már érezhetők a kedvezőtlen hatásai. [2021. május 16. 18:43]
Közel 40 ezer válaszadó bevonásával készítettek felmérést a női önbizalom témakörében. Az eredmények azt mutatják, hogy magabiztosság és boldogság tekintetében messze alulértékelik önbecsülésüket a magyar nők. [2021. május 16. 17:06]
Helyt adott az uniós törvényszék az Amazon fellebbezésének – így az amerikai óriáscégnek nem kell megfizetnie a rá kiszabott 250 millió eurós büntetést. Szakértők szerint a döntés azt mutatja, hogy az óriáscégek megúszhatják a büntetést. [2021. május 16. 15:03]
Késő tavasszal dübörög a spárgaszezon Németországban. A piacokat ellepik a spárgára éhes németek, a termőföldeket pedig a spárgát a földből kihúzó kelet-európai vendégmunkások. Idén azonban az ország legnagyobb spárgatermelőjénél 1000 dolgozóból 130 koronavírusos lett. Az észak-németországi Diepholzban található gazdaságban csak a negatív teszttel rendelkezők dolgozhatnak, de nekik is karanténban ... [2021. május 16. 13:58]
A várandósság minden kismama számára más, mindenki más ütemben és intenzitással éli meg a változásokat. A kisbabás, illetve az azt megelőző várandós mindennapok a rengeteg boldogság mellett sok kihívást és nehézséget is tartogatnak. Ráadásul amint kiderül, hogy gyermeket várnak, a nők többségére azonnal tanácsok záporoznak, legyen szó kért, vagy éppen kéretlen segítségről. [2021. május 16. 12:21]
A koronavírus-járvány lecsengésével az ingatlanpiac is elkezdett visszarendeződni, a növekvő kereslet mellett, lassú áremelkedés is tapasztalható már. Kellő odafigyeléssel ebben a helyzetben is jelentős összegeket lehet spórolni egy adásvételen. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, ha hitelből vásárol az ember, nagyon szép összegeket lehet megtakarítani a pénzi... [2021. május 16. 10:53]
Ha a csokoládé és a kókusz kombinációjáról beszélünk, rögtön a Bounty jut eszünkbe. Érdemes otthon kipróbálni, mert csak 5 hozzávalót igényel! Ráadásul sokkal finomabb, mint a bolti változata. [2021. május 16. 9:33]
Ha úgy gondolja, be kell bizonyítania, hogy milyen értékes ember, fontolja meg alaposan, hogy mi lehet ennek az oka. Ön természetéből adódóan barátságos, és szinte bárkivel kijön. [2021. május 16. 7:16]
Ismert zenészek, valamint koncert- és fesztiválszervezők részvételével készült az a húszperces riportfilm, amelyet május 12-én este 7-kor a YouTube-on mutatnak be. A „Hadd lássuk a kezeket" című film szereplői a pandémia eddigi időszakáról mesélik el személyes élményeiket. A koncertező zenészek szeretnének minél előbb biztonságosan színpadra állni, a szervezők pedig készen állnak arra, hogy zöld j... [2021. május 15. 22:48]
A Griffin család hamarosan visszatér, és nincsenek egyedül! Május 17-én 22:00-kor debütál a Comedy Centralon a nagysikerű Family Guy 19. szezonja, amelynek apropóján a humorcsatorna egy különleges, tízhetes játékkal készült a nézői számára. [2021. május 15. 21:48]
Az elmúlt egy évben Magyarországon is látványosan emelkedett azoknak az ismert embereknek a száma, akik erősítették vagy éppen megteremtették az internetes jelenlétüket. Az előbbiek közé tartozik Geszti Péter, aki a YouTube-csatornájának fejlesztésével kezdett foglalkozni, utóbbiakhoz pedig Friderikusz Sándor, aki 62 évesen döntött úgy, hogy podcast csatornát indít és ehhez egy külön stúdiót is me... [2021. május 15. 20:14]
Csaknem öt hónap után újra látogatható a londoni Tate Modern. A francia szobrászat kemelkedő alakja, Auguste Rodin munkásságát bemutató, a pandémia miatt elhasztott tárlat, a The Making of Rodin tematikájának középpontjában gipsszobrok vannak. [2021. május 15. 18:44]
Magasan a becsült ár fölött kelt el egy New York-i árverésen Jean-Michel Basquiat In This Case című festménye: 93,1 millió dollárért, vagyis mintegy 27,4 milliárd forintért. A Christie's aukciósház közleménye szerint ez a második legmagasabb ár, amelyet az amerikai művész (1960-1988) egy alkotásáért valaha adtak. [2021. május 15. 17:29]
A becslések szerint egymillió rákos megbetegedést diagnosztizáltak késve Európában a koronavírus-járvány miatt. Szakértők szerint duplán szenvedtek a rákbetegek az elmúlt egy évben. [2021. május 15. 16:00]
Nagy nap volt a hétfői a 23 éves Virginia számára. Bár a 60 milliós Olaszország lakosságának eddig alig több mint 12 százalékát oltották be, ő mégis kapott behívót, mivel orvosnak tanul. Ahogy azt kell, Virginia időben megjelent a festői Toszkána egyik kisvárosának, Massának a kórházában, és azzal a biztos tudattal ült le a székbe, hogy semmi sem lehet rosszabb annál, mintha megfertőződik. [2021. május 15. 14:23]
Egy irányítóközponthoz hasonlít leginkább Belgium modern gyümölcs és zöldség árverési helyszíne, ahol naponta négyezer tonna friss élelmiszert adnak el. Az itt értékesített gyümölcsöket és zöldségeket a BelOrta-hoz csatlakozott több ezernyi termelő szállítja. Ez Európa legnagyobb szövetkezeti csoportja. [2021. május 15. 13:15]
A térd a test legnagyobb és egyik legfontosabb ízülete, amit születésünk óta folyamatosan használunk, ezért akár már gyermekkorban is sor kerülhet egy műtétre. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben úgynevezett artroszkópos műtéti technikával végzik ezeket a beavatkozásokat, de a tudomány fejlődésével új eszközök jelentek meg a piacon. [2021. május 15. 12:04]
A SPAR Magyarország az Országos Állatvédőrség Alapítvány szakmai koordinálásával 2021. május 15-16-án „Mancs a bajban!" névvel állateledelgyűjtő akciót szervez a kijelölt INTERSPAR hipermarketekben. A kezdeményezés támogatásával a vállalat a vásárlóit bevonva segíti a bajba jutott állatokat, és a társadalom figyelmét védelmük, illetve az állatvédő civil szervezetek munkájának fontosságára irányítj... [2021. május 15. 11:05]
2020 egészen új fókuszokat hozott az életünkbe: az elmúlt évben sokak élete nagyrészt otthon zajlott, ebből fakadóan kevésbé költöttük a pénzünket kávézókban, éttermekben, fodrásznál, vagy sporttermekben, és elmaradtak az utazások is, viszont többet jártunk a természetbe, mint korábban. [2021. május 14. 19:42]
Az utóbbi időben sokan tapasztalhattak Covid fertőzés utáni maradványtüneteket, amelyek közül a leggyakoribbak a visszatérő légszomj, a tartós köhögés, az izomerő csökkenése, az álmatlanság vagy a krónikus fáradságérzet. [2021. május 14. 18:13]
Végre a hazai gasztrovilágba is betört az unikális YOOM paradicsom, amit nem csak gyönyörű, sötétlila színéről ismerhetsz fel, de ízében is egészen más dimenziókat nyit meg előtted. [2021. május 14. 16:16]
„A szobadiszkó nem oldja meg a problémát, de azt gondolom, a legtöbbünknél kialakult egy ilyen hely az elmúlt egy évben” – meséli Fóris-Ferenczi Gábor, a zenekar énekese az új dalról. „Nekem úgy tűnik egészen furcsa lett a legtöbb ember lelke mostanra. Egyik pillanatban tele vagy energiával, és azt mondod, hogy engem nem érdekel ez a vírus dolog, és én akár ilyen korlátok mellett is tökéletesen jó... [2021. május 14. 15:10]
Gyilkosság, fordított rasszizmus, rivalizálás, nyomozás, mindez Magyarországon – erről szól Szántó Dániel legújabb regénye. Az olvasók a történet végén maguk is részt vehetnek a nyomozásban, ugyanis egy vallomás hiányzó részét Budapest utcáin rejtették el. [2021. május 14. 13:51]