Itt az Ecolounge híreit olvashatja.


Magyarországon 2,7 millió családi ház van. Energetikailag korszerűnek 5-10%-uk mondható, melyek energetikai korszerűsítést nem igényelnek, hiszen ezeket eleve a kor követelményeinek megfelelően építették, vagy már energiahatékonysági szempontból teljeskörűen felújították azokat. Az épületek 5-8 %-a bontásra érett, vagyis rentábilisan már nem felújítható, vagy állapota okán nem igazán lakható. [2020. november 12. 20:01]
A világon előszőr fedeztek fel ilyen jégalatti domborzatot. Több millió éves lehet, és páratlan fosszíliákat, a múlt klímájának és életének kémiai nyomait tartalmazza. [2020. november 12. 9:36]
Egy, a Fonyód határában épülő látogatóközpont területén bukkantak a több mint 700 köbméternyi, a 70-es, 80-as évekből származó hulladékot tartalmazó hulladéklerakóra a "Tisztítsuk meg az országot!" program keretén belül. [2020. november 11. 15:41]
2021-től az OKJ megszűnik, helyette „szakmai jegyzék” lesz, de abban csak iskolarendszerben oktatható képzések szerepelnek. 2020-ban még változatlan formában indítható a Hulladéktelepkezelő OKJ-s képzés, amit utoljára december 5-én kezdődő tanfolyam megszervezésével kínál a HOSZ. A képzés feltételeit, ütemtervét, módszertanát a járványügyi helyzet körülményeinek figyelembevételével alakítják. [2020. november 11. 12:56]
A klímaváltozás és a növekvő élelmiszerigény miatt természetes élőhelyük átlagosan 18 százalékát veszítették el ez idáig világszerte. A legrosszabb esetben a veszteség mértéke a következő 80 évben 23 százalékra emelkedhet. [2020. november 11. 12:44]
A közlekedési rendszert, mely csöveken keresztül, légpárnákon lebegő kapszulákban utaztatná az embereket vagy árukat rendkívül nagy sebességgel, vasárnap délután tesztelték utasokkal a nevadai sivatagban, Las Vegas közelében. [2020. november 10. 13:48]
2021. január 1-je után az új épületek esetén előírt közel nulla energiaigény csak a különféle épületszerkezetek energetikai finomhangolásával érhető el. A hőszigetelés alkalmazása és egyúttal a hőszigetelési vastagságok növekedése nem elkerülhető, de a komplex tervezői és beruházói hozzáállás legalább ennyire fontos. [2020. november 9. 21:00]
Az északi sarkvidék jelentős olaj- és földgázkészleteket őriz a szárazföldön és a tengeren egyaránt, azonban ennek kitermelése egyes helyeken veszélyeztetheti a vadvilágot. Mi történt eddig, és mi várható a továbbiakban az alaszkai olajkitermelés terén? [2020. november 9. 18:02]
A városi parkokban is gyakran látni mókusokat, ahogy ágról ágra ugrálva meglátogatják a madáretetőket. Sokan azt gondolják, téli álmot alszanak, pedig a közhidelemmel ellentétben nem vackolják el magukat télire. Cikkünkben ilyen tévhiteket és érdekességeket gyűjtöttünk össze az európai mókusról (Sciurus vulgaris). [2020. november 9. 16:54]
Hazánk csatornarendszere több mint 42 ezer kilométeren át hálózza be országunkat, azzal a céllal, hogy mielőbb megszabaduljunk a látszólag felesleges víztől. De valóban felesleges? Szakértők szerint évente három Balatonnyi, azaz több mint 5 köbkilométer vizet pazarlunk el évente, miközben egyre nagyobb aszályoktól szenvedünk, és egyre nagyobb területeket fenyeget az elsivatagosodás veszélye. [2020. november 8. 1:23]
Rendkívül ritka fekete tigrist figyeltek meg nemrég Indiában, Orisza államban: egy lelkes természetbarát amatőr fotós, Soumen Bajpayee kapta lencsevégre a különös színű bundával rendelkező ragadozót. [2020. november 7. 15:28]
Nem őshonos vörös foglyokat telepítenének Magyarországra, hogy kedvezzenek a sportvadászoknak, azonban ez a faj kiszoríthatja a már így is a kipusztulás szélére sodródott őshonos szürke foglyokat. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ezért nyílt levélben kéri az agrárminisztert, hogy vonja vissza a vörös fogoly hazai vadászati célú kibocsátására vonatkozó rendeletet. [2020. november 6. 10:08]
A fényszennyezés az állatvilág különböző fajainak széles skáláját érinti, befolyásolja a hormonszintet, a szaporodási ciklust, az állatok aktivitását és a ragadozókkal szembeni sebezhetőséget is. [2020. november 5. 0:01]
Az Antarktiszi jégmezőről leszakadt "A68a" elnevezésű jéghegy a szigethez hasonló nagyságú. Nagy a veszélye annak, hogy a szigeten élő pingvinek és fókák nem jutnak majd elég élelemhez kicsinyeik etetéséhez, ha a jégóriás megfeneklik a part közelében és így eltorlaszolja megszokott táplálékszerző útvonalaikat. [2020. november 4. 23:53]
Kisparcellás kísérletekben tesztelnek hazai és nemzetközi búzafajtákat melyekkel idővel akár kiváltható lehetne a kémiai növényvédő szerekre és műtrágyákra alapozott termelés. [2020. november 4. 9:07]
Vagyis az idei első félévet tekintve, a tavalyival csaknem egyező mértékben bővült a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) tájékoztatása szerint. [2020. november 3. 15:02]
A kevesebb mint két évtizeddel ezelőtt a kihalás szélére sodródtak az ibériai hiúzok, de a ragadozók megmentésére irányuló erőfeszítéseknek hála számuk egyre nő Spanyolországban és Portugáliában. [2020. november 3. 10:33]
Majdnem katasztrófa történt október közepén, mikor egy üzemképtelen műhold és egy levált rakétafokozat keresztezték egymás pályáját. Az ilyen jellegű események a jövőben egyre gyakoribbá válhatnak, hiszen egyre több műholdat lőnek fel, és egyre több a Föld körül keringő űrszemét mennyisége. [2020. november 2. 14:55]
Japán után Dél-Korea is bejelentette, hogy az évszázad közepéig karbonsemlegessé válik, azaz gazdasági tevékenységeivel nem idéz elő üvegházhatásúgáz-kibocsátást. [2020. november 2. 0:25]
A román Energiaár-szabályozó Hatóságnál (ANRE) átfogó vizsgálat van folyamatban annak a megállapítására, hogy a létező erőművek mennyi energiát képesek ténylegesen is előállítani. [2020. november 1. 12:20]
Manapság gyakran találkozunk a boltok polcain vegán feliratú termékekkel. A címke arról tájékoztatja a vásárlókat, hogy az adott termék nem tartalmaz állati összetevőket. De vajon mennyire indokolt ez a felirat mondjuk egy almalé, egy csipsz esetleg egy kávé esetében, amiről azt gondolhatjuk, hogy alapvetően is csak növényi alapanyagokból készül? Cikkünkben ennek jártunk utána. [2020. november 1. 11:03]
Az emberek jelenléte általában nincs kedvező hatással a vadon élő állatokra. Az urbanizációval egyre inkább hozzájárulunk élőhelyeik elvesztéséhez, a biodiverzitás csökkenéséhez. Mindebből az következne - gondolhatnánk -,  hogy a lakott területeken kevesebb vadállat él, ám a tapasztalatok mást mutatnak, a városi környezetben sokszor több vadállat fordul elő, mint a természetben. [2020. október 31. 16:13]
Az emberek jelenléte általában nem jelent jót a vadon élő állatok számára. Egyre inkább hozzájárulunk élőhelyeik elvesztéséhez, a biodiverzitás csökkenéséhez. Mindebből az következne, gondolhatnánk, hogy a lakott területeken kevesebb vadállat él, ám a tapasztalatok mást mutatnak: sokszor több vadállat fordul elő városi környezetben, mint a természetben. [2020. október 31. 16:13]
A Francia Nemzeti Tudományos Kutatóintézet (CNRS) vezette nemzetközi tudóscsoport elsőként állapította meg, hogy a Pluto hegyein a hó tulajdonképpen fagyott metánból áll. [2020. október 31. 0:05]
A Pest megyei Kosd település adott otthont október 29-én az EHF EURO 2022 és a WWF Magyarország közös környezetvédelmi kezdeményezése nyitóeseményének. Az erdősáv-rekonstrukció a DO MORE program része. A program célja a sportesemény környezeti lábnyomának csökkentése. A mostani akció keretében fákat ültettek Kosdon, Puskás Péter énekes, színész és Follow Anna, a közösségi média népszerű szereplője... [2020. október 30. 23:00]
Biobankot hoznak létre az ausztrál Nagy-korallzátony szomszédságába, hogy biztonságban tárolhassák a legveszélyeztetettebb korallfajok élő egyedeit arra az esetre, ha a jövőben újra kellene éleszteni egyes populációkat a természetben. [2020. október 30. 21:21]
Könnyedén látható lesz még az űrből is minden idők legnagyobb fotovoltaikus erőműve, mely várhatóan már 2023-ban megkezdi működését. A 20 milliárd ausztrál dollárból megvalósuló beruházás tervezett helyszínét a napokban hozták nyilvánosságra. [2020. október 29. 18:55]
A nyári szaporodási időszak végén született emlősök jellemzően nem képesek a hideg beköszöntéig elérni azt a fejlettséget és tápláltságot, amelyre a téli álomhoz szükség lenne. Azonban a nagyobb sünök egyáltalán nincsenek veszélyben. [2020. október 29. 1:46]
Míg az emberi temetkezésekkel összefüggően számos kutatás készült már, ez idáig senki sem vizsgálta az emberek háziállatokhoz való viszonyulásának változásait a kisállattemetőkön keresztül. [2020. október 28. 23:56]
Magyarországon először 2002 novemberében bukkantak egy fiatal példányra az izsáki Kolon-tónál. A most befogott példányt a Fehér-tavi Ornitológiai Táborban gyűrűzték - adta hírül a Magyar Madártani Egyesület Csongrád megyei csoportja. [2020. október 28. 13:25]