Itt az Édenkert.hu híreit olvashatja.


A málna egy 1-2 méter magas cserje. Gyökérrendszerét egy fő gyökér alkotja, ez csakis a magvakból kifejlődött növény esetében. A gyökér idővel elhal, és ezt járulékos gyökerek helyettesítik. A gyökerekből júniusban vagy júliusban rügyek fejlődnek ki, melyek kezdetben fehér színűek és ragacsosak, majd hirtelen nőni kezdenek, alakjuk hosszúkás lesz, és pikkelyszerű levelek jelennek meg rajtuk. [2023. május 11. 13:10]
Bár tényleg kissé kellemetlen illatú virág a bársonyvirág, gyönyörű sárga színfoltot varázsol a kertükbe, teraszunkra, s még a nyári hőséget is elviseli. Változatos megjelenésűek, ezért biztosan találunk olyan fajtát, ami nekünk is tetszik! [2023. május 11. 13:05]
Mexikó középső részén magas szikla kibúvásokban vagy tüskés cserjék védelmében élnek a szemölcs testű tövisekkel borított, koszorúban virágzó Mammillaria nemzetség fajai, melynek elnevezése a latin „mamma” azaz szemölcs szóból ered. [2023. május 10. 10:45]
A fagyosszentek a magyar népi hagyomány szerint a Pongrác, Szervác, Bonifác napok (május 12., 13., 14.), valamint Orbán napjának (május 25). a közös elnevezése. Az Ipoly mentén a néphagyomány az ezután következő Zsófia-naptól is fagyot várt. [2023. május 9. 10:16]
Hoztunk néhány trükköt, hogyan és mikor érdemes kiültetni a paradicsompalántát. [2023. május 9. 9:53]
Ha odafigyelünk citrusainkra, hamar észrevehetjük vészjelzéseiket, amiket leggyakrabban nem kártevők vagy kórokozók, hanem nevelési hibák okoznak. [2023. május 8. 11:35]
Ha megfelelő méretű kerted van, fontolóra veheted egy kis kerti tó vagy valamilyen vízi létesítmény kialakítását. A következőkben kertészeti magazinok által bemutatott ötleteket osztunk meg, melyek egy kerti tó tervezését és kivitelezését követik lépésről lépésre. [2023. május 8. 11:05]
A fekete ribizli a hűvös, jó vízelvezetésű, termékeny talajban fejlődik a legjobban. A melegebb övezetekben a ribiszkebokrok a keményebb talajokat részesítik előnyben, amelyek több nedvességet halmoznak fel, és hűvösebbek maradnak.  [2023. május 8. 9:35]
Az eke a talajművelés talán legfontosabb munkagépe. Ezt a gépet a termőföldek átforgatására, annak fellazítására, valamint a megfelelő talajszerkezet kialakítására alkalmazzák. [2023. május 8. 9:27]
Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap a komposztálás, mint környezetbarát megoldás a zöldhulladék kezelésére. A komposztálás során a növényi eredetű hulladékot a természetes bomlási folyamat révén hasznos anyagokká alakítjuk át, amelyek visszakerülnek a talajba, és tápanyagként szolgálnak a növények számára. [2023. május 8. 9:21]
A talajtakaró mulcs használatával esztétikusabbá, szemet gyönyörködtetőbbé tehetjük kertünket. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy segít megőrizni a talajban lévő nedvességet növényeink számára és kordában tartja a gyomokat. Lássuk a használatát! [2023. május 5. 13:07]
A kakukkfű egy lassan terjeszkedő, ízletes évelő kis levelekkel és virágokkal, amely 10-12 cm-es talajtakarót képez a kevésbé forgalmas helyeken. [2023. május 5. 11:35]
A klematisz vagy más néven iszalag gondozása egyáltalán nem bonyolult. A nyirkos, hűvös talajt kedveli, míg a hajtásai és a virágai a napfényt. A nyirkos, hűvös talaj biztosításának érdekében vastag mulcstakaróval kell lefedni a töve körüli részt. [2023. május 4. 11:05]
Néhány apró trükkel feldobhatjuk a kertből vagy a piacról beszerzett színpompás virágokat és már köszönthetjük is vele édesanyáinkat anyák napja alkalmából.  [2023. május 4. 8:05]
A Sinningia vagyis a csuporka a csuporkafélék (Gesneriaceae) családjába tartozó virágzó növény. Többféle színváltozatban is megtalálható. Eredeti élőhelye Brazília, és szereti a világos helyeket, a közvetlen napfényt viszont nem bírja. Lássuk, hogyan kell gondoznunk! [2023. május 4. 7:04]
Ha szeretünk kertészkedni, a sztívia megjutalmazza erőfeszítéseinket. Míg a legtöbben nem tudunk cukornádat vagy cirkot termeszteni a kertünkben, addig több sztívia fajta is szépen beillik a kertünkbe. [2023. május 3. 11:05]
“Amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra”, a mondást mindenki ismeri, de kérdés, hogy mennyire van még létjogosultsága. A 21. századi rohanó világban ez az eredetileg a lustaság ellen született közmondás és a hozzá kapcsolódó felfogás egyre inkább kezd kártékony jelleget felvenni. Ma már talán aktuálisabb a “gondolkodj, mielőtt cselekszel” alapvetést hirdetni, mintsem elfogadni a folyamatos, már-m... [2023. május 3. 9:53]
Unalmasak a falak? Tervezz be akár minden helyiségbe egy lélegzetelállító fotótapéta dekorációt! Ami a bőséges posztertapéta kínálatot illeti, a témák, színek, minták száma szinte végtelen - ám továbbra is a természet tematika a legközkedveltebb. A pálma - és levélminták, a zöld nyugtató árnyalatai minden otthonban és minden közösségi térben jól mutatnak, és minden korosztálynak kedvencévé váltak. [2023. május 3. 9:41]
Itt a tavasz, a jó idő, és újfent olyan téli hónapok után érkezik a nyár, amikor sem hó, sem erős fagy nem tizedelte meg a kullancsok számát. Gyakorlatilag már évek óta ott tartunk, hogy az őszi-téli periódus épp úgy kullancsokban gazdag, akárcsak a tavasz, illetve a kiskertek és családi házas övezetek is érintettek. [2023. május 3. 9:32]
A fenyőfák szimmetrikus felépítésüknél fogva ritkán, és csak igen kis mértékű metszést igényelnek. Lehetőleg hagyjuk meg természetes habitusukat, úgy a legszebbek. A lomblevelű fákat és bokrokat az ifjítással gyógyítjuk. Sajnos a fenyőkről ez nemigen mondható el. Súlyosabb fagykár, kártevők pusztítása után, ha a fenyő a lombját elveszíti, csak kivételes esetben segít a visszametszés. [2023. május 3. 8:05]
Képes leszel eleget locsolni, ha újra aszályos lesz a nyár? Kibírják a forróságot a dísznövények? Az, hogy jól tűri-e a szárazságot a gyep, tavasszal dől el. Az időjárás elkerülhetetlen kihívás elé fogja állítani a növényeidet: rajtad áll, hogyan fogadják. [2023. április 28. 12:24]
Epret (szamócát) akárki termeszthet, még azok is, akik tömbházban laknak, mert az eper cserépben az erkélyen is jól fejlődik, ha erre a néhány apróságra is figyelünk! [2023. április 28. 11:57]
Néha a legnagyobb odafigyelés ellenére is előfordul, hogy a paradicsompalánta az istenért sem akar normális tempóban növekedni vagy meglilul. Ezek lehetnek a leggyakoribb okok. [2023. április 27. 9:39]
Nyári virágok terén óriási a választék az üzletek, piacok és kertészetek kínálatában, így nehéz feladatnak bizonyulhat kiválasztani a megfelelő példányokat. Ha strapabíró, könnyen gondozható növény vásárlása a cél, amely napos és félárnyékos helyen is gyönyörűen virágzik, a muskátli kitűnő választás lehet. [2023. április 27. 9:19]
A kelbimbó hasonlít a miniatűr káposztafejhez, de valójában bimbók, amelyek a levél alja és a szára közötti szögben teremnek. A különböző kelbimbófajták függvényében, a növény egy méter magasra is megnőhet és 5 centiméter átmérőjű bimbókat terem. [2023. április 26. 10:17]
A  száraz, árnyékos helyek többnyire az olyan nagy fák alatt találhatók, melyeknek gyökerei közvetlenül a felszín alatt vannak és lombkoronájuk nagy árnyékot ad. A következőkben bemutatunk 10 olyan növényt, amelyek megélnek a szárazabb és árnyékosabb területeken is. [2023. április 26. 10:11]
A pompás rézvirág (Zinnia) hagyományos, magyar vidéki kertek egyik nyári kedvelt dísze. Így gondozzuk, hogy rengeteg virágot hozzon! [2023. április 25. 9:57]
Minden mulcsozási célhoz - védelem, trágyázás, szerkezetjavítás, takarás vagy talajfelmelegedés - lehet megfelelő mulcsanyagot találni. A talaj védelmére és takarására mindenekelőtt széntartalmú anyagok, pl. az avar és a szalma alkalmasak. Nedvesen tartják a talajt, megakadályozzák az eróziót és elnyomják a gyomokat. [2023. április 24. 10:04]
Kreativitás és művészi önkifejezés a balkonon: ha az erkélyen és a kertben is szabadon akarod engedni a fantáziádat, akkor a konténeres kertészkedés éppen neked való! [2023. április 21. 9:10]
Képzeletedben bizonyára már meg is jelent a gyep, amely annyira haragoszöld, hogy olyat festeni sem lehet. Így lesz? Nem tudhatod. Minden igyekezeted ellenére is előfordulhat, hogy a friss fű foltokban sárgulni kezd. Huminsavas talajjavítással megelőzheted, hogy a történések váratlan fordulatot vegyenek. [2023. április 21. 8:51]