Itt az Elemzésközpont híreit olvashatja.


Egyre többször kerül elő a hírekben az SPAC, azaz a Special Purpose Acquisiton Company kifejezés, mely az IPO-val, azaz a részvénykibocsátásokkal összefüggő fogalom. Az SPAC társaságok az amerikai tőzsdéken könnyedén elérhetők, így az óvatlan befektető könnyedén belefuthat az SPAC részvényekbe úgy, hogy nem ismeri a mögöttük levő kockázatot. [2021. március 10. 10:48]
Pénzügyi témájú vizsgálatok, tőzsdei stratégiák, módszerek tanulmányozása során gyakran előkerülnek különböző hozam definíciók, mint például az abnormális hozam, a többlethozam kifejezések, és sajnos az is gyakori, hogy befektetők nincsenek tisztában pontosan ezeknek a fogalmaknak a jelentésével, így téves következtetéseket vonnak le a közétett eredményekből. [2021. március 10. 9:48]
A befektetők, tőzsdei kereskedők által elkövetett kognitív torzítások eredménye a rossz befektetési döntés, pénzügyi veszteség. Érdemes tisztában lennünk azzal, hogy agyunk milyen hibákat, torzításokat követ el bármely döntéshelyzet, így a befektetési, tőzsdei kereskedés során. A témában a következő ilyen hatás, melyet tárgyalunk, az ún. [2021. március 9. 14:23]
Ismert Mark Twain idézet, hogy a történelem nem ismétli önmagát, de rímel, és milyen igaz ez a jelenlegi helyzetben is, ugyanis két évtizeddel korábban (dotkom lufi) pontosan ugyanazokkal az érvekkel védték a tőzsdei emelkedést, a túlárazott tőzsdei árakat az emelkedésben érdekelt szakértők, mint manapság . [2021. március 9. 12:24]
Bejegyzésünkben a népszerű MACD indikátor jelzéseit teszteljük vissza különböző kereskedési stratégiák alapján. Megnézzük az MACD indikátor ismert jelzéseit, megvizsgáljuk, hogy az indikátor eredeti és optimalizált paramértereivel történő kereskedés mennyire eredményes. Témáink: MACD indikátor eredeti jelzése MACD indikátor Thomay Aspray szerinti bővítése MACD jelzései Gunter, Albin és Kai munkája... [2021. március 9. 9:43]
A kötvénypiaci hozamgörbe lesz a témája cikkünknek, és az ehhez kapcsolódó elemzés, tőzsdei előrejelzési módszert is megbeszéljük. Néhány évvel ezelőtt arról olvashattál, hogy az inverzzé váló hozamgörbe miatt jöhet a gazdasági válság, most pedig már arról írnak a hírekben, hogy a meredekké váló hozamgörbe jelzi az emelkedő tőzsdei árakat a következő időszakra. [2021. március 8. 12:35]
Az alábbiakban összefoglaljuk, milyen új tartalmak kerültek fel az oldalunkra az előző héten. 1) A 2017-es nagy árfolyamemelkedés követően évről évre megjelenik néhány hír a bitcoin és az arany kapcsolatáról. Ezekben a cikkekben különböző okokkal magyarázzák, hogy a bitcoin lett/lesz az új arany. Az elmúlt hónapokban ismét futott egy kört ez a hír a külföldi médiában, és magyar fordításokkal is ta... [2021. március 8. 8:43]
A 2017-es nagy árfolyamemelkedést követően évről évre megjelenik néhány hír a bitcoin és az arany kapcsolatáról. Ezekben a cikkekben különböző okokkal magyarázzák, hogy a bitcoin lett/lesz az új arany. Az elmúlt hónapokban ismét futott egy kört ez a hír a külföldi médiában, és magyar fordításokkal is találkozhattál a vezető gazdasági portálokon. [2021. március 5. 9:59]
Cikkünkben újabb három befektetői hibát beszélünk meg, melyek következménye, hogy egy pénzügyi, befektetési döntés során nem a számunkra optimális megoldást választjuk. Szó lesz a kis számok törvényéről, az availability bias hibájáról és a gambler fallacy torzításról. Témáink: Miért vagyunk rossz befektetők? Mit jelent a prospect theory? The law of small number - a kis számok törvénye Availability... [2021. március 4. 11:55]
Köztudott, hogy a koronavírus járvány gazdasági hatásait mérséklendő a világ számos országában különböző stimulusokat, támogatásokat dolgoztak ki, és léptettek életbe, melyekkel a járvány gazdasági hatásait próbálták mérsékelni. Gyakori, hogy ezeket a stimulusokat a gazdaság, és így a tőzsdei vállalatok szempontjából is pozitívan értékelik, és azt is tapasztalhattuk, hogy óriási rally alakult ki a... [2021. március 3. 13:27]
A kriptoeszközök népszerűségével, emelkedő árfolyamával együtt növekszik a kriptotőzsdék száma világszerte. Vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy egyes tőzsdék manipulálják a kereskedési forgalmukat, hogy előnyre tegyenek szert más tőzsdékkel szemben. Bejegyzésünkben megbeszéljük, hogy a kriptotőzsdék sajátosságait, és szó lesz azokról a részvénypiacon kipróbálta csalási módszerekről, mint a fake... [2021. március 3. 10:00]
A 2017-es év után egy újabb vételi hullámot követhetünk a kriptopénzek piacán. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a magas hozamok, a nagy médiafigyelem nagyon sok befektetőt vonz a piacra. Rendszeresen felmerülő kérdés, hogy érdemes-e bitcoinba, kriptodevizákba fektetni. Az internet, fórumok nagyrészt azok hangjától hangos, akik pozícióból beszélnek, így nehéz objektíven értékelni a helyzetet. [2021. március 1. 13:29]
Mi várható a tőzsdén 2021-ben? Mi várható a következő 1-2 évben? Nagyon sok részvénybefektetőt, kereskedőt foglalkoztat ez a téma, és különösen az év elején találkozunk elemzésekkel, előrejelzésekkel, jóslásokkal a jövőre vonatkozóan. A téma aktualitására tekintettel sorozatunkban összegyűjtjük a további emelkedés mellett szóló érveket, de az ellenérvekről is szó lesz. [2021. március 1. 13:17]
Cikkünkben John Murphy intermarket elemzésének fontosabb összefüggéseit tekintjük át. Ezt az elemzési rendszert általában a technikai jelek szerint kereskedők használják. A vizsgálat célja, hogy a különböző befektetési eszközök (kötvények, dollár, részvények, árupiacok) közötti kapcsolatot alapul véve a középtávú trend irányát megállapítsuk, mely segítségére lehet a kereskedőnek a trendkövető maga... [2021. március 1. 5:49]
Cikkünkben a regret aversion jelenségével foglalkozunk, melynek az az eredménye, hogy tőzsdei kereskedők, befektetők hibás döntéseket hoznak, rosszul értékelik a döntési helyzeteket. Témáink: Mit jelent a regret aversion a pénzügyekben? Példa a regret aversion torzítással kapcsolatban Kutatások a regret aversion torzítással kapcsolatban Hibás referencia pont alkalmazása a befektetési döntésekben I... [2021. február 26. 9:37]
Mit jelent a loss aversion? A jelenséget kutató Daniel Kahneman szerint a loss aversion azt jelenti, hogy a veszteséget nagyobb fájdalomként élik meg az emberek, mint a veszteséggel egyező mértékű nyereség során érzett örömöt. Egyes kutatások becslése szerint a veszteségből eredő fájdalom kétszer olyan erős, mint ugyanakkora nyereségből származó öröm. [2021. február 26. 7:32]
Cikkünkben a kerek szám szindrómával, a kerek számok jelentőségével foglalkozunk. Megbeszéljük, hogy a kerek számok miért kitüntetett pontok a grafikonon, szó lesz a kerek számokkal kapcsolatos kutatásokról, és arról is, hogy mire használhatók a tőzsdei, devizapiaci kereskedés során a kerek számok. Témáink: Kerek számok a tőzsdén, forexen Mit jelentenek a kerek számok a tőzsdén, forexen? Kerek szá... [2021. február 25. 13:37]
2017-es év után egy újabb vételi hullámot követhetünk a kriptopénzek piacán. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a magas hozamok, a nagy médiafigyelem nagyon sok befektetőt vonz a piacra. Rendszeresen felmerülő kérdés, hogy érdemes-e bitcoinba, kriptodevizákba fektetni. Az internet, fórumok nagyrészt azok hangjától hangos, akik pozícióból beszélnek, így nehéz objektíven értékelni a helyzetet. [2021. február 25. 13:14]
A cikkünk témája a közelmúltban megfigyelt, mozgóátlagokhoz kapcsolódó összefüggés, mely hasonlóan más tőzsdei anomáliákhoz megbízhatóan jelzi a részvények jövőbeni hozamát. Az alábbiakban megbeszéljük a MAD effect lényegét, arról is szó lesz, hogy mekkora többlethozamot lehet kinyerni a hatással, szó lesz az effektusra épülő tőzsdestratégia eredményéről is. [2021. február 24. 13:17]
Az előadáson a partvonalon várakozó pénz mítoszával foglalkozunk. Témáink: Partvonalon várakozó pénz és a tőzsdei rallyk A partvonalon várakozó pénz mítosza Mikor van jelentősége a partvonalon várakozó pénznek? NAAIM index vizsgálata Az előadáson hivatkozott tartalmak: A partvonalon várakozó pénz ok... [2021. február 24. 11:35]
Ismert Mark Twain idézet, hogy a történelem nem ismétli önmagát, de rímel, és milyen igaz ez a jelenlegi helyzetben is, ugyanis két évtizeddel korábban (dotkom lufi) pontosan ugyanazokkal az érvekkel védték a tőzsdei emelkedést, a túlárazott tőzsdei árakat az emelkedésben érdekelt szakértők, mint manapság . [2021. február 24. 9:46]
A 2020-as év több szempontból is különleges évnek tekinthető. Nemcsak amiatt, hogy a koronavírus válság óriási recessziót okozott a fejlett és fejlődő országok gazdaságában, és nemcsak azért, mert a példátlan mértékű pénznyomtatás miatt a 2020-as évet alapvetően pozitívan zárták a részvénypiacon. Hanem azért is különleges, mert különböző befektetési eszközök széles köre került történelmi csúcsra. [2021. február 23. 10:57]
Befektetők, tőzsdei kereskedők széles köre teszi fel a címbeli kérdést, azaz mit tapasztalhatunk jelenleg a tőzsdéken. Valóban különleges, túlvett, túlértékelt jelenleg a tőzsde? Esés várható vagy inkább tovább fog emelkedni a részvénypiac? Ezekre a kérdésekre nagyon sok elemzést, hírt, grafikont találunk, és az alábbiakban összegyűjtöttem azokat az összefüggéseket, melyek gyakran szerepelnek híra... [2021. február 22. 11:06]
Az alábbiakban összefoglaljuk, milyen új tartalmak kerültek fel az oldalunkra az előző héten. 1) Ismert Mark Twain idézet, hogy a történelem nem ismétli önmagát, de rímel, és milyen igaz ez a jelenlegi helyzetben is, ugyanis két évtizeddel korábban (dotkom lufi) pontosan ugyanazokkal az érvekkel védték a tőzsdei emelkedést, a túlárazott tőzsdei árakat az emelkedésben érdekelt szakértők, mint manap... [2021. február 22. 7:57]
Az alábbiakban összefoglaljuk, milyen új tartalmak kerültek fel az oldalunkra az előző héten. 1) Időről időre felröppen a hír a médiában, hogy a shortolást betiltják vagy be kellene tiltani a tőzsdéken, és bizonyos esetekben valóban tapasztalhatjuk, hogy korlátozzák a shortolást. Érdemes azonban tisztában lenni azzal is, hogy shortolás nélkül a tőzsdék méginkább túlárazottak lennének, illetve a pi... [2021. február 22. 7:57]
Cikkünkben a boiler room kifejezés jelentését, a tevékenységhez kapcsolódó technikákat fogjuk megbeszélni. A boiler room módszerek ismerete azért fontos a befektetők, kereskedők számára, mert ügynökök, értékesítők által gyakran alkalmazott technikáról van szó, hazánkban is széles körbe találkozhatunk ezekkel a módszerekkel. [2021. február 19. 13:55]
A short ügyletekkel kapcsolatos újabb kutatás eredményeiről számolunk be. Ebben a munkában összefüggést találtak a shortolás költségei és a részvények jövőbeni hozama között. Megnézzük, miről árulkodhat, mit jelezhet, ha a részvények shortolási költsége magas. Témáink: Short ügyletek alapjai Short ügyletek és a piaci hatékonyság Shortolás költségei és a jövőbeni hozam közötti összefüggés Short ügy... [2021. február 19. 11:46]
A short ügyletekkel kapcsolatos újabb kutatás eredményeiről számolunk be. Ebben a munkában összefüggést találtak a shortolás költségei és a részvények jövőbeni hozama között. Megnézzük, miről árulkodhat, mit jelezhet, ha a részvények shortolási költsége magas. Témáink: Short ügyletek alapjai Short ügyletek és a piaci hatékonyság Shortolás költségei és a jövőbeni hozam közötti összefüggés Short ügy... [2021. február 19. 11:46]
Bejegyzésünkben a bandwagon effect és a herding bias jelenségét beszéljük meg. Az előbbit utánfutóhatásként, az utóbbit csordaszellemként fordíthatjuk le magyar nyelvre, és mindkét jelenségnek különböző hatásai lesznek a részvénypiacokon. A fenti két jelenség megismerése vélhetően a tőzsdei kereskedő, befektető segítségére lehet, hogy a piaci folyamatokat megértse. [2021. február 19. 9:49]
Időről időre felröppen a hír a médiában, hogy a shortolást betiltják vagy be kellene tiltani a tőzsdéken, és bizonyos esetekben valóban tapasztalhatjuk, hogy korlátozzák a shortolást. Érdemes azonban tisztában lenni azzal is, hogy shortolás nélkül a tőzsdék méginkább túlárazottak lennének, illetve a piacok távolabb kerülnének a közgazdaságtani definíció szerinti hatékony piacoktól. [2021. február 16. 14:47]